M
Magas vérnyomás (betegség) = hypertonia.
Magyar Természetjáró Szövetség = A hazai természetjárás különböző válfajainak ösztönzője és koordinátora, mely a gyalogos irányzaton kívül egyéb szakágakban (pl. kerékpáros, vízi-, sí túrák, hegymászás, barlangászat) is tevékenykedik. A Nemzetközi Természetbarát Szövetség (NFI) és az Európai Gyalogos Turistaszövetség (EWV) magyar tagszervezete. Elődje az 1913-ban alapított Magyar Turista Szövetségből alakult Magyar Természetbarát Szövetség (1957), mely 2012-ben vette fel a Magyar Természetjáró Szövetség nevet.
Másodlagos turisztikai munkahelyek = A turizmustól függetlenül is létező munkahelyek, melyek, ha a turizmus megjelenik és fejlődik, ezen munkahelyek száma nőni kezd.
Martens multidimenzionális szorongáselmélete = Martens (1990) multidimenzionális szorongáselmélete (ld. Nagykáldi, 1998) (1.) egyrészt különbséget tesz a kognitív és a szomatikus állapotszorongás szorongás között. Az előbbi a döntések meghozatalára, vagy például a teljesítménnyel kapcsolatos gondolatokra vonatkozik, míg az utóbbi a testi fájdalomra, sérülésre fókuszál. Másrészt (2.) azt állítja, hogy a kognitív állapotszorongás negatív, a szomatikus állapotszorongás pedig a fordított U alakú hipotézis szerint viszonyul a teljesítménnyel. Elméletét ezért nevezte el multidimenzionálisnak. Továbbá megállapították, hogy egyes sportolóknál a stressz és szorongás javítja a teljesítményt (ezt hívjuk teljesítményfacilitáló szorongásnak), még másoknál rontja (ez a teljesítménydebilizáló szorongás). A gyakran emlegetett két versenyzői alkat (Deci), a sikerorientált és a kudarckerülő is, jól jellemezhető a fentiek által.
Maslow piramis = Abraham Maslow az emberi szükséglet hierarchiája (hierarchy of needs) (1954) az ember reális létfenntartási szükségletéből indul ki. Az ötfokozatú skála legalsó szintjén a fiziológiai szükségletek (evés, ivás, alvás stb.) helyezkednek el. Ezt követik a biztonsági szükségletek, azaz az ember igénye arra, hogy az élettani szükségleteit a jövőben is ki tudja elégíteni. Minden ember tartozni akar valahová, szüksége van egy közösségre, amelynek tagja lehet, ezért a harmadik lépcsőfok a közösség iránti igény. A következő fokozat az elismerés és megbecsülés iránti igény, ami azt a szükségletet fejezi ki, hogy mások elismeréséből adódóan pozitív énkép alakulhasson ki rólunk. Természetes, hogy az emberek arra törekednek, hogy környezetük - különösen számukra fontos emberek - szemében minél jobb vélemény alakuljon ki róluk. A hierarchia csúcsa az önmegvalósítás iránti igény, hiszen az emberek végső célja, hogy azzá váljanak, amire képesnek érzik magukat. Ez a legmagasabb rendű szükséglet, amely Maslow szerint soha nem elégíthető ki teljes mértékben. (Kiss,2004)
Masszázs = a test felületének szakszerű kenése, nyomkodása, ütögetése.
A marketing I. = (Hoffmann,1990) - feladata felfedezni és lefordítani a fogyasztói (felhasználói) szükségleteket és kívánságokat termékekre és szolgáltatásokra, s a piaci tevékenységet nyereség mellett a szükségletek kielégítésének szolgálatába állítani.
A mai gazdaságban a marketing alatt olyan tudatos vállalati törekvéseket és vezetői magatartást értünk, ami a vállalat piacképességének fejlesztésére irányul, és a marketing eszközeivel - a hosszú távú terv és a társadalmi racionalitás keretei között - a szükségletek teljesebb kielégítését és a hatékonyabb gazdálkodást szolgálja.
A marketing II. = (Kotler 1991.) - társadalmi és vezetési lépések láncolata, amelynek során az egyének és csoportok termékeket és értékeket alkotnak s cserélnek ki egymás között, mialatt kielégítik szükségleteiket és igényeiket
Marketingkommunikáció (marketing Communications) = a piacbefolyásolási céllal kibocsátott információhalmaz.
Részei:
- a reklám
- a vásárlás, használat ösztönzés
- a személyes meggyőzés
- a közönségkapcsolat (P.R.)".(Nagy,1991.)
Marketing-mix , 4P = (product – price - place - promotions) a marketing kampány négy elemének - a terméknek, a költségeknek, a szolgáltatás helyének, és az értékesítésnek, illetve a használók ösztönzésének - a szervezet számára optimális kombinációja.
Mátrix-szervezet (matrix organisation) = szervezet-típus, amely egy szervezetbe foglalja a hagyományos értelemben vett rutinműveletek és az aktuális projektfeladatok végzését, a munkatársak így két irányba tartoznak elszámolással.
Matéria = anyag.
Maximális erő = legnagyobb dinamikus-, statikus- vagy reaktív erőkifejtés.
Maximális intenzitás = legnagyobb erőfeszítés.
Mediátor = közvetítő anyag.
Medical wellness = Wellness-központban nyújtott szolgáltatás, ahol orvos, illetve egészségügyi szakszemélyzet segítségével és ellenőrzésével, a beteg állapotfelmérését követően, tudományosan igazolt eljárások szerint, személyre-szabottan történik az egyes szolgáltatások kiválasztása és programozott megvalósítása. A szolgáltatás összeköti a ⇒ wellness- és gyógyturizmust.
Megbízhatóság (reliability) = a teszt azonos körülmények közötti többszöri kipróbálása során is olyan eredményeket kapunk, amelyek magas korrelációt mutatnak egymással. Pl.: ugyanazon tanulócsoportnál végezzük el a 100 m-es síkfutás felmérését két héten belül 4x. Amennyiben a szabályok által meghatározott kritériumoknak a mérés megfelel, az eredmények között nem lehet jelentős (szignifikáns) eltérés.
Megelőzés ⇒ prevenció.
Megerősítés ⇒ effektus (Thorndike) törvény.
Megbízhatóság (reliability) = a minőség egyik, ún. 'R'-tényezője. Célja, hogy megakadályozza a vevő elégedetlenségét.
Megfigyelés (inspection) = értékeléshez való adatgyűjtés egyik módszere.
Megküzdési képesség: a kihívásokkal, stresszel való megküzdés képessége, a coping. Alapvető megküzdési stratégiák, a problémaközpontú, az érzelemközpontú, az elkerülő, illetve a viselkedéses és a kognitív stratégiák (Oláh, 2005). Bővebben ld. R. S. Lazarus & S. Folkman, Stress, Appraisal, and Coping (1984) p.141. ISBN 0-8261-4191-9.
Megrekedés (plateauing) = stagnálás a szakmai fejlődésben, hierarchia-beli előmenetelben.
Mellékpajzsmirigy = a pajzsmirigy melletti kis belső elválasztású mirigyek, amelyek hormonjai a kalcium-anyagcserét szabályozzák, ezáltal tartva fenn az idegrendszer ingerelhetőségét. Működési zavara tetániás görcsöt eredményez.
Mellékvese = a vesék felett elhelyezkedő belső elválasztású mirigy. A velőállománya adrenalint és noradrenalint választ ki. A kéregállomány által termelt hormonokat együttesen adrenokortikális hormonoknak nevezzük.
Menedzser (manager) = olyan személy, aki meghatározott feladatok végrehajtásáért és/vagy végrehajtatásáért felelős.
Menedzseri rács (managerial gird) = Blake és Mouton a vezetőket két szempont szerint minősítő modellje: mennyire törődnek az emberekkel, illetve a termeléssel / a szolgáltatással.
Menedzsment-audit (management-audit) = menedzserek képességeinek felmérése: tudják-e az erőforrásokat, különösen az alkalmazottakat, a kitűzött célok elérése érdekében hatékonyan irányítani. Birtokában vannak-e az ehhez szükséges képességeknek és tudásnak.
Menedzsment = az a folyamat, vezetési gazdálkodási forma, mely meghatározza a szervezet céljait, terveket készít a megvalósításhoz, meghatározza az ebből fakadó feladatokat, a cél elérését segíti ellenőrzéssel és a szükséges módosításokkal.
Ezek alapján a menedzser: célokat tűz ki és ér el.
A sportmenedzser a testnevelés, a rekreáció és a sport területén tűz ki és ér el célokat, melyek a szervezet programját elérni segítő egyéni törekvések. (Kiss,2004)
Menedzsment (management) = emberi, fizikai, pénzügyi és információs források tervezése, szervezése, irányítása és vezetése a szervezet céljainak sikeres és hatékony elérése érdekében.
Menedzsment információs rendszer (Management information System - MIS) = információs rendszer, amely amellett, hogy egy szervezet összes szükséges információ-feldolgozó tevékenységét ellátja, információkat nyújt és információ-feldolgozási módszereket szolgáltat a menedzsment különböző funkcióihoz, valamint a döntési folyamatok támogatására.
Mentál tréning = a gyakorlás során a sportoló a mozgást, az adott technikai elemet először vizualizálja, képként elképzeli, látja, majd azt követően kinesztétikusan is elképzeli („érzi”), ld. Nagykáldi, 1998.
Membrán (membrana) = hártya, lemez.
Meniscus = ízületi porcogó a térdízületben.
Mentálhigiéné (mentalhygiene) = lelki egészség. A lelki folyamatok kóros elváltozásának megelőzésére törekvő tudományág.
Metabolizmus = anyagcsere.
Metodika (módszertan) = a tanítás elmélete és gyakorlata.
Minőség (quality) = a termék- és szolgáltatás-színvonal, amely kielégíti, illetve túllépi a vevők igényeit; termékek esetén ez magában foglalja a megjelenést, a működést, a megbízhatóságot. A szolgáltatásoknál azok nyújtásának környezetét, a szolgáltatást nyújtók magatartását, felkészültségét.
Minőségszabályozás (quality control) = a minőség elérését az egész munkafolyamat vizsgálatával végző tevékenység.
Mintavétel (sample) = az összeszámlálás egyik módja a teljesítménymérésben. Az alapsokaságnak megfelelő, de jóval kisebb csoportot létrehozva állítja elő az adatokat.
Misszió (mission) = küldetésnyilatkozat, amely meghatározza a szervezet lényeges vagy alapvető célját, filozófiáját.
Mi(o)-, my(o) = izom. Miogén = izom eredetű. Miel(o)-, myel(o)- = gerincvelői.
„Minden vagy semmi törvény” ⇒ izomműködés.
Miofibrilum = a szarkoplazma összehúzódásra képes rostja.
Mioglobin = az oxigén megkötését biztosító (hemoglobinhoz hasonló) izomfehérje.
Miológia = izomtan.
Miotatikus reflex = nyújtási reflex. Az izom receptor (az izomorsóban található annulospirális és virágszerű receptor) adekvát ingere a nyúlás. Amennyiben a nyújtás intenzitása, kiterjedése elegendő az ingerület kiváltásához, azaz eléri a küszöb inger szintjét izomfeszülést hoz létre. Az ínnervált izom a nyújtásnak ellenáll és az eredeti izomhossz fenntartására törekszik.
Mitokondrium = az összes aerob eukariota sejt citoplazmájában jelen levő sejtszervecske, az ATP oxidatív foszforiláció útján való előállításának központja.
Motiváció:
- Belső késztetés (az emlékek, tapasztalatok és a külső késztetések együttes hatása alakítja ki). A motiválás és motiváció konkrét tevékenységhez kapcsolódó pillanatnyi állapotot jelent.
- A célok vagy jutalom elérése érdekében energia-befektetésre irányuló akarat.
Motiváció a turizmusban = Belső hajtóerő, amely belső hiányérzet, kielégítetlen szükséglet hatására lép fel és cselekvésre, utazásra ösztönzi az egyént. A turizmus szektor célja, hogy meggyőzze a fogyasztót arról, hogy hiányérzetét leginkább utazással képes megszüntetni. Az alapvető turisztikai motiváció a változatosságigény (moodle.kodolanyi.hu).
Motiválás = külső késztetés (ami lehet, pl. a tanár által alkalmazott; értékelés, dicséret, jutalom stb.).
Motívum = indíték, ok.
Motorikus (motoricus) = mozgató, mozgató- vagy mozgástevékenységgel kapcsolatos.
Motoros neuron = olyan idegsejt, amely az agyból vagy a gerincvelőből szállít üzeneteket az izmokhoz és mirigyekhez.
Mozdulat = a testrészek kisebb helyzetváltoztatása.
Mozgás = minden hely és helyzetváltoztató tevékenység.
Mozgásritmus = A mozdulatok térbeli-, időbeli- és dinamikai jegyeinek szabályos (a mozgás jellegének megfelelő) tagolódása, összerendezettsége, harmóniája.
Mozgástempó = időegységre eső mozgásmennyiség.
Mozgásszerkezet = a mozdulatok térbeli-, időbeli- és dinamikai jegyeinek egy konkrét cselekvésstruktúrában történő specifikus összerendeződése.
Módosított agresszióelmélet = (ld. Nagykáldi, 1998) szerint a megemelkedett frusztráció szint növeli az arousalt, ennek következtében lehet a válasz agresszió, de ez csak akkor következik be, ha a szociális tanulás során az volt az egyén tapasztalata, hogy ez sikerrel kecsegtet. Viszont, amennyiben az volt a tapasztalat, hogy az agresszió nem vezet sikerre, akkor el is marad.
Motivációs elméletek, TOTE, SMTE = Motivációnak tekinthetjük mindazon folyamatok, állapotok, tényezők és ezek kölcsönhatásainak fogalma, melyek az állati és emberi viselkedés okát és irányultságát meghatározzák, viselkedésünk mozgatórugói. A pszichofiziológia oldaláról, bizonyos szempontból, viszonylag egyszerűnek tűnik a magyarázat. A szervezetünk folyamatosan a homeosztatikus egyensúly fenntartására törekszik. Ezért ha hiányállapot lép fel, legyen az éhség, szomjúság, vagy magasabb rendű szükséglet, pl. a megismerés, a tudás, vagy az önmegvalósítás iránti vágy, ezt a hiányállapotot igyekszünk csökkenteni, egy megközelítő (könyv, étel, ital) vagy elkerülő magatartással. Amennyiben egy visszacsatolás - feedback -után úgy találjuk, hogy elértük a kívánt állapotot, és „kielégültünk", akkor megszűnik a motivált cselekvés oka. Testing-Operation-Testing-Ending, Starting-Mooving-Testing-Ending (Balogh, 2015).
Motivációs tényezők (motivation factor) = Herzberg motivációra vonatkozó két-tényező elméletében azon tényezők, amelyek megelégedéssel töltik el az alkalmazottakat, ám hiányuk nem (közvetlenül) vezet elégedetlenségre; fontossági sorrendben: teljesítmény, elismerés a teljesítményért, maga a munka, felelősség és fejlődés, növekedés.
Mozgásos rekreáció = a fizikai rekreáció része, mely magába foglalja a rekreációs sportot és a sport fogalomkörén kívül eső testi aktivitással járó rekreációs tevékenységet (pl. tánc, mozdulatművészet, mozgásos játékok, hobbi-kertészkedés).
MRI (magnetic resonance imaging) = mágneses rezonanciára alapozott képalkotás. Az agyról és a testről erős elektromágneses mezővel és rádiófrekvenciás hullámok segítségével, számítógépen készített keresztmetszeti képet adó eljárás. Nagyobb pontosságot szolgáltat, mint a CT.
Musculus = izom.
Munkaköri leírás (job description) = egy munkakör feladatkörének rögzített formája.