A mozgatórendszer fizikalis, funkcionális vizsgálata

Kiinduló helyzetben a páciens ül a vizsgálóasztalon, lábszára függőlegesen lóg. A vizsgáló beállítja a mérés neutrális helyzetét: a lábszár tengelye és a laterális talpszél egymással derékszöget zár be. Ez lesz a nulla fok. A vizsgálatot hátonfekvő helyzetben is lehet végezni, de akkor a térdet enyhe flexióban alá kell támasztani, hogy elkerüljük a gastrocnemiusok erős feszülését a boka dorzálflexiójának vizsgálatakor (179. ábra, 180. ábra).

Aktív planárflexió: a páciens a lábat lefeszíti, a lábszár és a laterális talpél által bezárt szög növekszik (az alsóvégtag hosszabbodni látszik).  A mozgásterjedelem látszólag nagy, a láb ventrális felszíne szinte a tibia elülső felszínének folytatásába esik, valójában a mozgásterjedelem 0°-30°-50° között változik. A látszólag nagyobb terjedelem hátterében a lábközép és előláb ízületeinek flexiós elmozdulása áll, mely mozgások hozzáadódnak a felső ugróízület mozgásterjedelméhez.  A mozgásterjedelmet a mediális oldalon is lehet mérni, de akkor a lábszár és az 1-es metatarsus fejét a belbokával összekötő egyenes által bezárt szög változását értékeljük. Neutrális helyzetben ez a szög 110°-120° körül van.

Aktív dorzálflexió: a páciens a lábat felfelé húzza, a láb ventrális felszíne a lábszárhoz közeledik. A mozgásterjedelem kb. 20°-30°.

Passzív plantárflexió: a vizsgáló egyik kezével boka fölött rögzíti a lábszárat, másik kezével átfogja a lábat és lefelé mozgatja. A véghelyzetérzés rugalmas, amit az ízületi tok elülső részének és a kollaterális szalagok elülső rostjainak megfeszülése okoz. Elvileg csontos ütközés is történik, a talus hátsó tuberculumai ütköznek a tibia hátsó peremébe, de a lágyrészek feszülése általában korábban következik be.

Passzív dorzálflexió: a helyzet megegyezik az előzővel, a vizsgáló a talp felől fölfelé nyomja a lábat. A véghelyzet érzés lehet kemény (a talus nyak és a tibia elülső peremének ütközése), de az ütközést általában megelőzi a tok hátsó részének és a kollaterális szalagok hátsó rostjainak megfeszülése (rugalmas véghelyzet), illetve gyakran a triceps suare megfeszülése.

A mozgások alapvetően a talocruralis ízületben jönnek létre, amihez a lábtőcsontok közötti mozgások néhány fokkal hozzájárulnak.

 

179. ábra
A bokaízület dorzálflexiója (1. kép) és plantárflexiója (2. kép).
Neutrális helyzetben a lábszár hossztengelye és a talp síkja (kék nyíl) 90° –os szöget zár be.

180. ábra
A bokaízület mozgásainak vizsgálata hátonfekvésben: dorzálflexió (1. kép), neutrális helyzet (2. kép), plantárflexió (3. kép)

 

A tibiofibuláris ízületek mozgásai

A bokavilla oldalirányú stabilitást biztosít a talusnak, de a trochlea tali elülső és hátulsó részének eltérő szélessége megköveteli a bokavilla oldalirányú mozgását. A mozgás vizsgálható a két boka tapintásával. A páciens plantár- és dorzálflexiós mozgást végez, miközben a vizsgáló tapintja a két bokát és érzi a bokavilla tágulását (dorzálflexió) és szűkülését (plantárflexió). A fibula a dorzálflexió közben nem csak oldalirányba, hanem fölfelé is mozog, amit a két lábszárcsont között megfeszülő membrana iterossea rostjai okoznak. A bokavilla oldalirányú mozgása csak 4-5 mm, de elengedhetetlen a láb mozgásaihoz. Pontosabban mérhető a mozgás terjedelme egyszerű tolómérővel. 

Ahogy azt a térdízület vizsgálatánál is említettük, a proximális tibiofibuláris ízület mobilitása elengedhetetlen a fibula, és így a bokaízület szabad mozgásaihoz. Korlátozott dorzálflexió, vagy a bokaízület csökkent oldalirányú stabilitása esetén mind a proximális, mind a disztális tibiofibularis ízületet meg kell vizsgálni!