A mozgatórendszer fizikalis, funkcionális vizsgálata

A vállízület relatív addukciója (abdukcióból történő visszafelé mozgás a neutrális helyzetig), és kombinált, törzs előtti és törzs mögötti (flexióval, vagy extenzióval) addukciója lehetséges.

 

musculus pectoralis major (a mozgásban számtalan izom vesz részt, de elsődleges adduktornak a pectoralis major tekinthető).

 

Addukciós hatása van, helyzetétől függően a következő izmoknak:

musculus deltoideus elülső rostjai

musculus deltoideus hátulsó rostjai

musculus coracobrachialis

musculus biceps brachii rövid feje

musculus latissimus dorsi

musculus subscapularis

musculus teres major

 

51. ábra
A musculus pectoralis major a vállízület fő adduktora.
(Forrás: HJ Hislop, J Montgomery: Muscle testing 7. ed.2002.)

musculus  pectoralis major (51. ábra)

Az izom funkcionálisan három részre osztható: felső (pars clavicularis), középső (pars sternocostalis) és alsó (pars abdominalis)

eredés: a felső rész a clavicula mediális felén, az elülső felszínen; a középső rész a sternum elülső felszínén és a 2-7–es bordák porcain; az alsó rész a külső ferde hasizom aponeurozisán.

lefutás, tapadás: a széles, lapos legyezőszerűen szétterülő izom betakarja a mellkas elülső felszínét. Eredésétől a tapadás felé tartva rostjai összetartanak, a hónaljárok elülső falát alkotva futnak a crista tuberculi majorishoz. Az alsó rész izomrostjai tapadnak a legmagasabban, a középső és a felső rész elölről keresztezi az alsó rostokat, és alatta tapadnak.

A felső rostok lefelé, és laterális irányba futnak a függőlegessel kb. 50°-os szöget zárnak be.

A középső rész közel vízszintes lefutású.

Az alsó rostok meredeken fölfelé, a vízszinteshez viszonyítva kb. 60°-os szögben haladnak, nagyjából a köldököt és a vállcsúcsot összekötő egyenesnek megfelelően.

beidegzés: nervi pectorales (C₅-T₁)

működés: A három rész együttes működése a kar törzs előtti addukciója (horizontális flexió), berotációval. Horizontális flexió során, különösen, ha a mozgás nagy ellenállással szemben történik, az izom felső és alsó része is aktív lesz, ellentétes, flexiós-extenziós hatásuk kioltja egymást. A mozgásban részt vesznek a deltoideus elülső kötegei is.

Fordított működés: magasan rögzített kar esetén főleg a középső és alsó rostok jelentős belégzést segítő funkcióval bírnak. Krónikus légzési betegek a térden, vagy asztalon támaszkodva a vállövet (és ezzel együtt a vállízületet és a humerust is, azaz az izom tapadását) magas állásban rögzítik, és így biztosítják, hogy a mellizom a bordák, és a sternum emelésével támogassa a belégzést. Ugyanezt látjuk sportolóknál, akik kimerítő fizikai igénybevétel után a megnövekedett oxigén igényüket úgy próbálják kielégíteni, hogy térdükre támaszkodva, a légzést segítő izmokat (elsősorban a pectoralis majort, és minort) használják.

Zárt kinematikus láncban klasszikus működésük a fekvőtámasz helyzetben végzett karhajlítás és nyújtás során írható le. Karhajlításkor az izom excentrikus működése fékezi a mellkas süllyedését a talaj felé, könyök nyújtáskor koncentrikus működésük biztosítja a mellkas emelkedését (a könyök extenzorok egyidejű működése mellett). 

A felső rész működése: lefutása miatt a felső résznek jelentős szerepe van a vállízületi flexióban. A flexió berorációval és addukcióval kombinálva végzi.

Az alsó rész működése: az alsó rostok a felemelt kart lefelé (relatív extenzió) és mediális irányba húzzák, miközben a vállat berotálják. Ez a hatás csak akkor érvényesül, ha a mozgás a gravitációval szemben, vagy más külső ellenállással szemben történik (pl.: hátonfekvében a felnyújtott kar lefelé húzása, vagy magasan rögzített gumiszalag előre, lefelé húzása).