3.2. Pályakezdő pedagógusok tipikus problémái
A pályakezdő óvodapedagógusok a tervezési, szervezési munkálatok során gyakran nem képesek kezelni a csoportban lévő gyermekek eltérő személyiségéből, képességeiből adódó differenciálási nehézségeket. Így nemcsak fejlesztési, de fegyelmezési nehézségekbe is ütközhet a pedagógus, hiszen a nehezen – illetve más módszerekkel – motiválható gyermek a foglalkozás alól kibújva könnyedén megbonthatja jól megtervezett időrendünket.
A helyes módszerek adaptációja az egyes pedagógiai szituációknál épp olyan fontos, mint maga a tartalom közvetítése, hiszen egy jól megválasztott módszertani lépéssel nemcsak a gyermek kíváncsiságát tarthatjuk ébren, de kialakíthatjuk a tanulni akarás érzését is benne. Hiába rendelkezik tehát a frissen végzett óvónő, óvó bácsi széles módszerrepertoárral, ha azokat nem képes a megfelelő helyzetben alkalmazni. Mivel rutin, gyakorlati tudás hiányában a pedagógusnak eleinte jóval alaposabb, átgondoltabb szervezésre, tervezésre van szüksége, mint hosszú évek gyakorlata után, a pályakezdő pedagógus erősen leterhelve érezheti magát, főleg ha a saját foglalkozásain túltekintve figyelembe vesszük gyakornoki hospitálási kötelezettségét, a foglalkozásvázlatok tartalmi és formai követelményeknek való megfeleltetését, és egyéb gyakornoki teendőit is. Kollegái természetesen segítségére lehetnek bizonyos gyakorlati kérdések megválaszolásában, azonban az önmagában bizonytalan, szakmai problémákkal küszködő – már – már igencsak negatív énképpel rendelkező – ifjú pedagógus gyakran nem mer tapasztaltabb munkatársaihoz fordulni segítségért (Szivák, 2001).
