Az egészségügyi ellátás folyamatosan hiányokkal küzd, melyek érintik a szakképzett munkaerőt, az anyagi erőforrásokat, illetve a szervezettség fokát. A meglévő és a folyamatosan megjelenő egyre magasabb színvonalú új igények kielégítése egyre növekvő számú és felkészültségű humán erőforrást kíván, melyben az abszolút hiányok mellett folyamatosan számolni kell relatív szakember és szakértelem hiánnyal is. A növekvő hiányok leküzdésének egyik lehetséges megoldása a szükségszerű ellátás helyes időben és ésszerű helyen való alkalmazása. Az egészségügyben ezt az utat, már a kezdetektől támogatja az egyre gyorsabb ütemben fejlődő telekommunikáció, az informatika és az ezekre épülő új, összetett rendszerek, megteremtve a telemedicina megoldások fejlődésének talaját.
Az egyre kisebb és egyre pontosabb bioszenzorok és az okos eszközök elterjedése a telemedicina új területei számára is teret nyitottak. Egyre több eszköz áll rendelkezésre az életjelenségek megfigyelésére, folyamatos nyomon követésére, így egyre bővül a betegségek megelőzésnek tárháza is. További előnye lehet az okos eszközök elterjedésének, hogy a betegek maguk is részt vesznek az adatgyűjtésben, önállóan is megfigyelhetnek trendeket adataikban, melyek segítenek annak eldöntésében, hogy szükségük van-e orvosi ellátásra.
A telemedicina alkalmazásáról akkor beszélünk először, amikor a beteg és az orvos/egészségügyi szakember egy időben eltérő helyen tartózkodik és közöttük az ellátásra vonatkozó aktív kapcsolat jön létre.
A klasszikus orvosi ellátás során a beteg és orvos egy időben azonos helyen tartózkodik. Ennek az ellátási modellnek kétségtelen előnye, hogy alkalom nyílik a közvetlen párbeszédre és a terápiát jelentősen meghatározó bizalmi viszony kialakítására. Ugyanakkor a specializáció egyre magasabb foka megköveteli, hogy a beteg egy-egy betegség diagnózisa és terápiája során több orvossal és további egészségügyi szakemberekkel is kapcsolatba kerüljön.
Az azonos helyen, de különböző időben lezajló folyamatok esetén a terápiát vezető orvos kezében gyűlnek össze azok a szükségéges információk (laboratóriumi, szövettani eredmények, képalkotóeljárások felvételei stb.), amelyeket ma már egyre nagyobb részben elektronikusan tárolnak és továbbítanak az erre hivatott informatikai rendszerek.
A telemedicina kapcsán további gyakran emlegette kifejezések is előtérbe kerülnek. Ilyen pl. a telehealth, amely a telemedicinánál kissé bővebb területet lefedő fogalom, hiszen magába foglalja a lakosság egészségügyi tájékozottságát szolgáló információs hálózatokat is. Ehhez tartozik a média által szolgáltatott egészségügyi tájékoztatás, továbbá minden olyan hiteles egészségügyi információ, amely a számítógépekkel, táblagépekkel és okostelefonokkal elérhető portálokon lelhető fel (oktatási anyagok, gyógyszertájékoztatók, kézikönyvek, kezelési protokollok, betegcsoportok által fenntartott internetes fórumok, stb.)
Az e-health és annak területei
A legáltalánosabb fogalom az e-health, amely valamikor a 2000-es évek elején jelent meg. A kifejezés magába foglal minden olyan rendszert és szolgáltatást, amely az orvoslás/egészségügy és az információ-technológia (IT) határán mozog. Vagyis minden, ami informatikával, telekommunikációval, internettel és orvoslással, egészségüggyel kapcsolatos.
Meg kell említenünk továbbá a manapság egyre fontosabbá váló mhealth (mobile health) fogalmát is, amely a WHO definíciója szerint minden mobil eszközzel támogatott egészségügyi, orvosi megoldást magában foglal. Az említett mobil eszköz nem csak okostelefon lehet, de bármilyen egyéb, leginkább vezeték nélküli technológia (mobil monitor rendszerek, PDA, hordható szenzorok, stb.).
A telemedicina tehát olyan információ-technológiai eszközökkel támogatott egészségügyi szolgáltatás, amelynek során az ellátásban részesülő és az ellátó személy közvetlenül nem találkozik, az ellátás egy telekommunikációs rendszeren keresztül valósul meg. Tágabb értelemben a telemedicina fogalomkörébe tartozik az egészségügyi szakszemélyzet közötti információcsere is, melynek célja az érintett páciens jobb ellátása, illetve pontosabb diagnózis felállítása.
A telemedicina alapú egészségügyi szolgáltatások működésüket tekintve igen változatosak lehetnek, melyeket a következő négy funkcionális csoportba sorolhatjuk:
- Távkonzílium: A diagnózis kialakításba vagy a kezelés menetébe kommunikációs eszközökön keresztül távoli orvos/szakorvos is bevonásra kerül. Általában két egészségügyi szakember konzultál egy páciens állapotáról, diagnózisáról vagy kezeléséről valamilyen szinkron vagy aszinkron infokommunikációs rendszeren keresztül.
- Távdiagnosztika: A diagnózis alapját adó vizsgálat végzője és a diagnózis felállítója vagy a lelet készítője, térben vagy akár időben is elválik egymástól, de interaktív kapcsolatban vannak egymással.
- Távfelügyelet/telemonitoring: Az egészségügyi szakszemélyzet jelenlétét a betegnél levő, őt figyelő mérőberendezések, pl. EKG, vérnyomás, pulzoximéter, stb. pótolják. A rendszer megbízható és hatékony működése a fogadó oldal interaktivitását feltételezi.
- Táv-manipuláció: A vizsgálatot vagy beavatkozást végző személy távérzékelőkre támaszkodva távolról végzi az interakciót igénylő, pl. endoszkópos vizsgálatot vagy beavatkozást.
A telemedicina rendszerek technikai megvalósításait tekintve pedig három csoportot különböztetünk meg:
- Store-and-forward (tárol és továbbít): A páciens oldali egység adatgyűjtést, esetleg valamilyen szintű adatfeldolgozást is végez, majd a kívánt paramétereket (betegadatokat, laboreredményeket, stb.) továbbítja egy központi feldolgozó rendszer felé. Az itt tárolt adatokhoz, felvételekhez azután a kezelésbe bevont szakorvosok bármikor hozzáférhetnek, leletezhetnek vagy szakvéleményt cserélhetnek. Az eredmények, visszajelzések azonban általában időben később, aszinkron módon érkeznek vissza. Ez a fajta kommunikáció idő és hely független.
- Real-time: A beteg és az orvos oldali eszközök on-line kommunikációt végeznek. Ez a fajta szinkron kommunikáció ugyan teljesen helyfüggetlen, de on-line jellege miatt szinte teljes értékű személyes kapcsolatnak felel meg a páciens és a kezelőorvosa, vagy a kezelőorvos és egy szakorvos között (pl. egy videokonferencia rendszeren keresztül). Ez a megvalósítás sokkal jobban hasonlít egy hagyományos orvosi vizsgálathoz, mint a korábban említett store-and-forward Bár a résztvevők akár nagyon nagy földrajzi távolságokra is lehetnek egymástól, a köztük lévő valós idejű kapcsolat segítségével azonnal, személyesen tisztázhatják a felmerülő kérdéseket.
- Remote patient monitoring: Ebben az esetben a biometrikus adatok tárolása és/vagy továbbítása az előző két módszer kevert alkalmazásával történik.