Az e-könyves világ szoftverei és hardverei

Miután az előző leckében körbejártuk az e-könyvek fogalmát (ETA lecke: Mit kell tudni az e-könyvekről? (html)) ebben a leckében az e-könyvekkel kapcsolatos szoftverekkel és hardverekkel fogunk kissé jobban megismerkedni. A következő órán pedig megnézzük az e-könyvekhez kapcsolódó szolgáltatásokat (ETA lecke: Az e-könyv a szolgáltatásokban: e-könyvtárak és társaik (html)).

Mindezek során az alábbi témákat fogjuk érinteni:

Segédprogramok

Olvasószoftverek

Konvertálók

Célhardverek és technológiájuk

Melyik eszköz a legjobb és mire?

Fontos

A szövegben csillaggal jelölt fogalmakat felugró ablakban olvashatja, illetve kereshető formában az alábbi weboldalon tudja elérni, vagy az ETA-ban a Könyvtárhasználati kislexikon nevű pdf-ben láthatja az adott fogalom, szakszó részletesebb magyarázatát!


Segédprogramok

Az e-könyvekkel kapcsolatos problémák kezelésére természetesen sok fajta fizetős és ingyenes program található a hálózaton. Ha úgy közelítjük meg a kérdést, hogy elektronikus könyvet szeretnénk szerkeszteni, akkor jobb, hogyha abban gondolkodunk, hogy az a szoftver, amivel írunk, képes-e esetleg olyan formátumot kimenteni, amely már maga is e-könyv? Vagy van-e olyan másik kimeneti formátum, ami már alkalmas e-könyvvé konvertálásra.

Például a jól ismert egyik szabad forráskódú szövegszerkesztő, a LibreOffice tud EPUB-formában menteni, és az Apple MAC használók is fellélegezhetnek, hiszen az alapszoftverként telepített Pages szövegszerkesztő nagyszerű EPUB-formát tud menteni.

Ilyen és hasonló szoftverekkel tulajdonképpen megmenekülünk a közvetlen XML-szerkesztőktől, amelyekkel nagyon szép munkát lehet ugyan végezni, de használatuk az egyszerű szövegszerkesztőhöz szokott embereknek kicsit furcsa és nehézkes. Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy ezen a területen is nagyszerű szabad szoftverek állnak rendelkezésre, ilyen például a sok fajta operációs rendszeren elérhető SIGIL szerkesztő.


Calibre

Beszéljünk részletesebben egy “mindenesről”; egy olyan szoftverről, ami majdnem az összes felmerülő problémára orvosság lehet. A Calibre (a kaliber szó angol megfelelőjéből) egy indiai fejlesztő zseniális szoftvere az e-könyvek körüli szinte összes probléma kezelésére.

Ez tehát egy platformok közötti, nyílt forrású e-könyvszoftver-csomag, mely támogatja:

Más formátumú könyveket, például a MOBI-t, előbb konvertálni kell ezekre a formátumokra, ha szerkeszteni akarjuk őket. (Sokszor jobb, ha fájlokat a .azw-re átnevezve kezeljük Kindle-n, ezek verzióitól függően.)

Mivel az elektronikus könyvek terjedésével egyre nagyobb igény jelentkezik olyan programok iránt, melyek segítségével házilag is jó minőségű könyveket lehet készíteni, szerkeszteni, kezelni, a Calibre “tudása” azért fontos, mert ezzel ezeket mindenféle platformon (Windows, Mac stb.) könnyen meg lehet tenni.

ETA lecke: CALIBRE oktatóvideó


Olvasószoftverek

Számítógépen

Elsőként talán azt érdemes tisztázni, hogy e-könyvet az ember általában véve hordozható eszközön olvas. Bár ez lehet egy notebook számítógép is, mégsem ez számít tipikusnak. Ennek ellenére természetesen találunk ingyenes szoftvereket, amelyekkel akár a számítógépünkön is olvashatjuk e-könyveinket. Egyik ilyen például az említett Calibre program beépített, de külön modulként is futó e-könyv olvasó alkalmazása. Nagyon elterjedt generálisan használható olvasó program az FBReader is.

Tableten

Ha viszont tabletben gondolkodunk, és valószínűleg ez az általánosabb, akkor mind Androidon, mind iOS platformon rengeteg programot találunk. Akár a Google Play, akár az App Store oldalait lapozgatjuk, vagy ingyen, vagy nagyon olcsón remek szoftvereket szerezhetünk, attól függően, hogy pl. egy programmal akarjuk-e megoldani a PDF-ek és az e-könyvek olvasását, vagy külön-külön mindegyikre mást használunk. A sok tucat szóba jöhető jelölt olyan gyorsan változik és alakul át, hogy konkrétumot itt nem is érdemes ajánlani, inkább egy beszerzési tanácsot: érdemes bármely platformon olyan alkalmazást választani, amit már százezrek töltöttek le, és a felhasználói minősítése eléri legalább a 80%-ot (magyarán az ötből minimum négy csillag), továbbá a felhasználói vélemények is biztatóak.


Konvertálók

A már említett Calibre program egyben remek e-könyv konvertáló is, de sokan használnak a több tucatnyi online szolgáltatás közül egyet.

A konvertálásoknál az igazi kérdés nem is az, hogy egy folyószöveg formátumból, legyen az HTML vagy Word formátum; esetleg valamilyen XML stb. konvertáljunk egy másik hasonló, pl. egy EPUB-ból egy MOBI formátumot. Az igazi nehézséget általában véve az adja, amikor PDF formátumból vagy más kötött formából szeretnénk elektronikus könyvet előállítani. Teljesen automatikusan, főként bonyolult forrásfájlok esetén ez hibátlanul nem fog menni. Számtalan konverter kínálja persze ezt a szolgáltatást, és a mesterséges intelligenciák valóban sokat javultak ezen a téren is, de csoda nem fog történni.

Talán máig az a legjobb megoldás, ha jó OCR-programmal (pl. Abbyy FineReader) feldolgozzuk a PDF-et: így szöveggé alakítjuk, és utána bizony a szövegen el kell végezni az időigényes kézművesmunkát, javításokat: az összeolvasást, javítást és a korrektúrát, majd meg is szerkesztjük a dokumentumot, magyarán helyére kerül a fejezet beosztás, a tartalomjegyzék és a címlap is. A többféle, számunkra szükséges formátum előállítását pedig az említett Calibre programmal már megoldhatjuk. Mindennek tanulsága, hogy szkennelt PDF-fájlból sok munka egy szép valódi e-könyv kinyerése.

Célhardverek és technológiájuk

Az e-könyvekkel kapcsolatban néhány technológiai kérdést is meg kell érteni, részben elkészítésükkel, részben pedig olvasásukkal és felhasználásukkal kapcsolatban.

OCR vagy optikai karakterfelismerés

Az egyik fogalom ahhoz a problémához kapcsolódik, hogy az analóg könyvekből, a régebbi dokumentumokból miként lesz e-könyv, pontosabban szövegként és képként is értelmezhető fájltípus. Ennek nyitja az OCR vagy optikai karakterfelismerés*Az optikai karakterfelismerés (optical character recognition), amelyet gyakran rövidítettek OCR-ként, a gépelt, kézzel írt vagy nyomtatott (analóg) szövegek számítógépes eszközökkel történő elektronikus átalakítása. A beolvasott (szkennelt) dokumentumból vagy akár egy dokumentum fotójából a mesterséges intelligenciát is tartalmazó karakterfelismerő program felismeri a betűformákat, azokat szavakká rakja össze, akár úgy is, hogy közben a nyelvi szótárakkal korrigálja azokat.
Széles körben használják a nyomtatott dokumentumok számítógépes file-okká való átalakítása során, a pdf-ek nagy része is így készül analóg dokumentumokról.
. Az optikai karakterfelismerés (optical character recognition), amelyet gyakran rövidítenek OCR-ként, a gépelt, kézzel írt vagy nyomtatott (analóg) szövegek számítógépes eszközökkel történő elektronikus átalakítása. A beolvasott (szkennelt) dokumentumból vagy akár egy dokumentum fotójából a mesterséges intelligenciát is tartalmazó karakterfelismerő program felismeri a betűformákat, azokat szavakká rakja össze, akár úgy is, hogy közben a nyelvi szótárakkal korrigálja azokat.

Reszponzivitás

A széles körben elterjedt kétrétegű PDF*A legelterjedtebb dokumentum-szabvány mainapság, elsősorban megformázott, csaknem „nyomdakész“ dokumentumok számára alakították ki. A PDF állományok nagyon korlátozottan módosíthatók, megnézni és olvasni őket rengeteg programmal lehet. Ha egy analóg könyvből és nem egy számítógépes dokumentumból készül a pdf, akkor az lehet egy pusztán képeket tartalmazó sorozat is, de lehet olyan is, amikor egy speciális szövegfelismerő szoftverrel (OCR) fel is ismertetjük a rajta lévő szöveget, így egy ún. „kétrétegű“ PDF-formátum keletkezik, ahol a könyvoldalak szkennelt képe található, azonban a képek alatt, közvetlenül nem is látható módon egy kereshető és kimásolható, de általában javítatlan (vagyis még valamennyi hibát tartalmazó) szöveg is van. Az eleve számítógépes rendszerben készült szövegből olyan pdf készülhet, ami a grafikai külsőt is megőrzi és a szöveget is a fenti módon tartalmazza.-ek nagy része is így készül analóg dokumentumokról. Ehhez kapcsolódik, amit már fejtegettünk is, a reszponzivitás. Ez az angol responsive (válaszoló, alkalmazkodó, képlékeny stb.) szóból alkotott szakkifejezés, ami arra utal, hogy az adott dokumentum, legyen az egy weblap vagy egy nem hálózaton olvasott elektronikus dokumentum, az adott eszközön áttördelődik, és alkalmazkodik annak képernyő-sajátságaihoz. Így valójában a formátuma rugalmas, átalakítható használat közben is.

E-ink vagy elektronikus papír

A másik fogalom, ami lehetővé teszi, hogy a tabletektől eltérő technológiájú kijelzővel is készüljön papírt utánzó e-könyv olvasó, az e-ink vagy elektronikus papír* Lásd a fogalomtárban. Az elektronikus papír tehát az e-könyvek megjelenítésére kifejlesztett technológia. Alapját a több millió parányi mikrokapszula adja. Ezek pozitív töltésű fehér és negatív töltésű fekete pigmentet tartalmaznak, és átlátszó folyadékban „úsznak". Az elektromos mező töltésének változtatásával hol a fekete, hol a fehér pigmentek látszódnak.

Az ilyen kijelző csak akkor fogyaszt áramot, amikor tartalma változik. Ha egy e-könyv olvasót nézünk, csak lapozáskor van szükség áramra, viszont amíg olvassuk az adott oldalt (és nem változik a kijelző tartalma), a kijelző nem fogyaszt semmit.


Melyik eszköz a legjobb és mire? (tablet vs. e-könyv olvasó)

Az már a fentiekből is kiderült, hogy az e-könyvnek tekintett formátumok közül néhány feloldhatatlan ellentétben van egymással. Ez elsősorban a kötött és dinamikus forma közötti különbségnek tudható be. Valójában ez az oka annak, hogy nem lehet kizárólagosan egy eszközt megnevezni, amelyik a legjobb az e-könyvek olvasására.

Tablet

Nyilvánvaló, hogy ha elsősorban PDF-fájlok azok, amiket olvasunk, akkor a normál méretű (ez hat inch, azaz kb. 15,3 cm képernyő-átmérő) e-könyv olvasó nem igazán alkalmas a feladatra. Természetesen ezekből is van olyan méret, amelyik már használható fekete-fehér vagy szürkeárnyalatos PDF tanulmányozására. De ebben az esetben mégis a színes képernyős és legalább nyolc inch (kb. 20,3 cm) képernyő átmérőjű tablet a kívánatos eszköz. Főként akkor, hogyha közben internetezni is akarunk, pl. böngészni és levelezni. Elvileg néhány célgép, azaz e-könyv olvasó alkalmas erre is, pl. a Kindle gépeivel kísérleti üzemmódban, de lehet böngészni, persze csak szürkeárnyalatos képernyőn.

E-könyv olvasó

Ugyanakkor az is világos, hogyha e-ink technológiával készült valódi e-könyv olvasónk van, főleg ha az olyan, amelyik derengő oldalfénnyel meg tudja világítani az oldalt, akkor nagy előnyök is jelentkeznek: egy ilyen készülék akár három-négy hétig is folyamatosan üzemel, töltés nélkül. Azonkívül a képernyőfelbontás sokkal finomabb, tényleg papírt utánzó. Könnyű belátni, az ilyen készüléken olvasni szemkímélőbb is.