1.6. Szociális konstruktivizmus (konstrukcionizmus)

A szociális konstruktivizmus (konstrukcionizmus) újabb irányzat, amely a konstruktivista alapokból fejlődött és abban nyújt újat a radikális konstruktivizmushoz képest, hogy a tanulás folyamatában a szociális közeget, a társas folyamatokat tekinti meghatározónak. Nahalka István (2002) elemzi, hogy mi a hasonlóság a konstruktivizmus és a konstrukcionizmus között:

- Tagadják, hogy a megismerési folyamatok eredménye objektív tudás.

- Mindkét elmélet abban hisz, hogy a tudás konstrukciós folyamatban jön létre.

Mi a különbség közöttük? A konstruktivizmus a tudás konstrukcióját személyes, a tanuló ember egyéni értelmén belül lezajló folyamatnak tekinti, a konstrukcionizmus szerint pedig ez a folyamat a szociális kognitív térben, vagyis az emberek közötti együttműködések, kölcsönhatások során, a csoportfolyamatok keretében zajlik. Ennek az elméletnek a hívei a szociális konstruktivizmus szellemi gyökerét Vigotszkíj elképzeléseiben találják meg. (Vigotszkíj, 2000).

Hogyan viszonyul a két elmélet egymáshoz?

A szociális konstruktivizmus a saját rendszerleírásában alkalmazza a konstruktivizmus fejlődése során feltárt tételeket, azokat beépíti a rendszerébe. A szociális konstruktivizmus nehezen lenne értelmezhető a konstruktivizmus nélkül. Előbb meg kell értenünk a tanulás folyamatait az egyszerűbb környezetben, hogy aztán áttérhessünk a bonyolultabb esetekre. Mint korábban már említettük, a konstruktivizmus szerint a tudás nem közvetítődési folyamatban lesz a megismerő vagy tanuló ember sajátja, hanem azt maga hozza létre, konstruálja. A konstruktivizmus értelmezése szerint a megismerés aktív, sőt konstruktív folyamat, amelyben a megismerő ember nem elraktározza az ismereteket, hanem megalkotja magában. Ez a tudásalkotás értelmezési folyamatokban zajlik, vagyis a tanuló elméje mindig azt teszi, hogy a rá záporozó információkat meglévő tudása segítségével feldolgozza, megkísérli az új információknak a már meglévők rendszerébe illesztését, vagy megkísérli az új információnak a meglévőből való létrehozását. Tehát minden gondolatunkat, minden lépésünket a már korábban megszerzett tudás rendszere irányítja. Véleményünk szerint ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy bizonyos időnek el kell telni, hogy adaptáljunk („magunkénak fogadjunk”) új elméleteket.

Minden információfeldolgozás a kognitív struktúrák mozgósítását jelenti, minden új információ megméretik a meglévő tudás mérlegén. Agyunk mindenfajta ismeretszerzés során, de hétköznapi cselekvéseink, problémamegoldásaink során is predikciókat, (előrejelzéseket) gyárt a folyamatokról, a világ jelenségeiről. Az előrejelzéseinknek megfelelően cselekszünk, fogadjuk az új információkat és oldjuk meg problémáinkat. Gondolkodási folyamatunkban mérlegeljük, hogy mennyire teljesülnek az előrejelzések, s módosítjuk azokat, ha a tapasztalatok erre késztetnek bennünket. Ez az „előrejelzés→cselekvés→visszajelzés→előrejelzés” körfolyamat a gondolkodásunk és cselekvésünk szabályozását teszi lehetővé.

Ebben a folyamatban alapvető szerepet játszik az a „világmodell”, amely tudatunkban lehetővé teszi a predikciókat (előrejelzéseket). A tanulás szociális folyamat, társas érintkezések játszanak döntő szerepet abban, hogy magunkban hogyan konstruáljuk meg a világ modelljét, s a társas folyamatok jelentősen befolyásolják, hogyan értékeljük saját tudásunkat. A tanár a csoportmunkához kérdéseket, és gondolkodtató feladatokat fogalmaz meg, majd a tanulást társas kontextusba helyezi. Az egyedi képességek, tapasztalatok társas interakciókon keresztül történő kibontakozásának lehetősége a tanulói státus sorrendet (hierarchiát) is megváltoztatja.

A leírt tanuláselméletek szemléletét és elveit figyelembe véve nézzük meg, hogy mikor beszélhetünk eredményes tanulásról.

A tanulás akkor lesz hatékony vagy akkor alakul ki maradandó tudás, ha tanulók:

  • tudják, mit és hogyan kell tanulni,
  • megértik, hogy miért tanulják az adott témát,
  • tudják, hogy mikor lesz mérve a teljesítményük,
  • lehetőségük van hozzáférni olyan forrásokhoz (tanulási segédanyagokhoz), amiket megértenek, és így fel tudják használni a tudásuk gyarapításához,
  • van idejük fejleszteni a megfelelő készségeiket, képességeiket,
  • megkapják a megfelelő támogatást a pedagógustól és a társaiktól,
  • olyan tempóban dolgoznak, amely számukra megfelelő,
  • érdekli őket az aktuális téma feldolgozása,
  • különféle (változatos) gyakorlatokat, tevékenységeket végeznek,
  • képesek saját haladásukat ellenőrizni, felülvizsgálni,
  • az iskola falain kívül is használható tudásra tesznek szert.