1.6. Szociális konstruktivizmus (konstrukcionizmus)
A szociális konstruktivizmus (konstrukcionizmus)
újabb irányzat, amely a konstruktivista alapokból fejlődött és abban nyújt újat
a radikális konstruktivizmushoz képest, hogy a tanulás folyamatában a szociális
közeget, a társas folyamatokat tekinti meghatározónak. Nahalka István (2002)
elemzi, hogy mi a hasonlóság a konstruktivizmus és a konstrukcionizmus között:
-
Tagadják,
hogy a megismerési folyamatok eredménye objektív tudás.
-
Mindkét
elmélet abban hisz, hogy a tudás konstrukciós folyamatban jön létre.
Mi a különbség közöttük? A
konstruktivizmus a tudás konstrukcióját személyes, a tanuló ember egyéni
értelmén belül lezajló folyamatnak tekinti, a konstrukcionizmus szerint pedig
ez a folyamat a szociális kognitív térben, vagyis az emberek közötti
együttműködések, kölcsönhatások során, a csoportfolyamatok keretében zajlik.
Ennek az elméletnek a hívei a szociális konstruktivizmus szellemi gyökerét
Vigotszkíj elképzeléseiben találják meg. (Vigotszkíj, 2000).
Hogyan viszonyul a két elmélet
egymáshoz?
A szociális konstruktivizmus a saját
rendszerleírásában alkalmazza a konstruktivizmus fejlődése során feltárt
tételeket, azokat beépíti a rendszerébe. A szociális konstruktivizmus nehezen
lenne értelmezhető a konstruktivizmus nélkül. Előbb meg kell értenünk a tanulás
folyamatait az egyszerűbb környezetben, hogy aztán áttérhessünk a bonyolultabb
esetekre. Mint korábban már említettük, a konstruktivizmus szerint a tudás nem
közvetítődési folyamatban lesz a megismerő vagy tanuló ember sajátja, hanem azt
maga hozza létre, konstruálja. A konstruktivizmus értelmezése szerint a
megismerés aktív, sőt konstruktív folyamat, amelyben a megismerő ember nem
elraktározza az ismereteket, hanem megalkotja magában. Ez a tudásalkotás
értelmezési folyamatokban zajlik, vagyis a tanuló elméje mindig azt teszi, hogy
a rá záporozó információkat meglévő tudása segítségével feldolgozza, megkísérli
az új információknak a már meglévők rendszerébe illesztését, vagy megkísérli az
új információnak a meglévőből való létrehozását. Tehát minden gondolatunkat,
minden lépésünket a már korábban megszerzett tudás rendszere irányítja.
Véleményünk szerint ezzel magyarázható az a jelenség is, hogy bizonyos időnek
el kell telni, hogy adaptáljunk („magunkénak fogadjunk”) új elméleteket.
Minden információfeldolgozás a kognitív struktúrák mozgósítását jelenti, minden új információ megméretik a meglévő tudás mérlegén. Agyunk mindenfajta ismeretszerzés során, de hétköznapi cselekvéseink, problémamegoldásaink során is predikciókat, (előrejelzéseket) gyárt a folyamatokról, a világ jelenségeiről. Az előrejelzéseinknek megfelelően cselekszünk, fogadjuk az új információkat és oldjuk meg problémáinkat. Gondolkodási folyamatunkban mérlegeljük, hogy mennyire teljesülnek az előrejelzések, s módosítjuk azokat, ha a tapasztalatok erre késztetnek bennünket. Ez az „előrejelzés→cselekvés→visszajelzés→előrejelzés” körfolyamat a gondolkodásunk és cselekvésünk szabályozását teszi lehetővé.
Ebben a folyamatban alapvető szerepet játszik
az a „világmodell”, amely tudatunkban lehetővé teszi a predikciókat
(előrejelzéseket). A tanulás
szociális folyamat, társas érintkezések játszanak döntő szerepet abban, hogy
magunkban hogyan konstruáljuk meg a világ modelljét, s a társas folyamatok
jelentősen befolyásolják, hogyan értékeljük saját tudásunkat. A tanár a csoportmunkához kérdéseket, és
gondolkodtató feladatokat fogalmaz meg, majd a tanulást társas kontextusba
helyezi. Az egyedi képességek, tapasztalatok társas interakciókon keresztül
történő kibontakozásának lehetősége a tanulói státus sorrendet (hierarchiát) is
megváltoztatja.
A leírt tanuláselméletek szemléletét
és elveit figyelembe véve nézzük meg, hogy mikor beszélhetünk eredményes
tanulásról.
A tanulás akkor lesz hatékony vagy
akkor alakul ki maradandó tudás, ha tanulók:
- tudják,
mit és hogyan kell tanulni,
- megértik,
hogy miért tanulják az adott témát,
- tudják,
hogy mikor lesz mérve a teljesítményük,
- lehetőségük
van hozzáférni olyan forrásokhoz (tanulási segédanyagokhoz), amiket
megértenek, és így fel tudják használni a tudásuk gyarapításához,
- van
idejük fejleszteni a megfelelő készségeiket, képességeiket,
- megkapják
a megfelelő támogatást a pedagógustól és a társaiktól,
- olyan
tempóban dolgoznak, amely számukra megfelelő,
- érdekli
őket az aktuális téma feldolgozása,
- különféle
(változatos) gyakorlatokat, tevékenységeket végeznek,
- képesek
saját haladásukat ellenőrizni, felülvizsgálni,
- az
iskola falain kívül is használható tudásra tesznek szert.