2.4.1. A társak jelenlétének hatása a viselkedésre

Felmerül a kérdés, hogy a teljesítmény szempontjából vajon milyen hatást ered­ményez a társak jelenléte. Ha számba vesszük ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat, valószínűleg meg tudjuk válaszolni ezt a kérdést. Vannak olyan esetek, ami­kor kimondottan jó hatással van a teljesítményünkre, hogy mások is ott vannak, eset­leg néznek bennünket. Máskor viszont feszélyeznek, szorongást keltenek bennünk, és gyengébb teljesítményt produkálunk az ilyen helyzetekben. A szociál­pszichológiai kutatások igyekeztek feltárni azokat a tényezőket, amelyek befo­lyásolják, hogy mikor melyik hatás érvényesül.

A társak jelenlétének serkentő hatása, a szociális facilitáció fogalmazódik meg népi bölcsesség formájában abban a szólásmondásban, hogy „a kismalacok is jobban esznek, ha többen vannak". Az asszonyok régen eljártak a fonóba, mert a társas együttlét serkentette őket a munkában. Valószínűleg tapasztalták, hogy jobban halad a munka, ha másokkal együtt, illetve mások között végezik, azon túl, hogy tudjuk, ennek az együttlétnek más szerepe is volt a falu életében. A szociális facilitáció első tudományos vizsgálata Triplett nevéhez fűződik, aki egyszerű, monoton feladatot adott kísérleti személyeinek, és azt tapasztalta, hogy sokkal jobban teljesítenek, ha többen vannak egy szobában, mint ha egyedül kell dolgozniuk. A későbbiekben Allport tovább finomította a vizsgálati eljárást, és változtatott az elvégzendő feladatok jellemzőin. A feladatok egyre nehezebbek és bonyolultabbak lettek. Azt találta, hogy a feladatok többségénél van serkentő hatás, de az utolsó, legnehezebb feladatnál már inkább gátló, mint serkentő a társak jelenléte (Allport, 1979). Ez indította arra a kutatókat, hogy tisztázzák azokat a feltételeket, amelyek szerepet játszanak a kétféle hatás kialakulásában.

Zajonc azt találta, hogy az egyik befolyásoló tényező, a feladat jellege. Ha a tevékenység egyszerű, jól begyakorlott, szinte automatikus (mint az asszonyok esetében a fonás), akkor a társak jelenléte serkentő, míg az új, bonyolult feladatok elsajátításában gátló hatás érvényesül (Forgas, 1989).

Ezt az eredményt Zajonc a társak által keltett feszültségnövekedéssel magyarázta. Amikor másokkal együtt vagyunk, annak minden esetben izgalomkeltő, motiváció növelő hatása van. Ez a feszültségnövekedés jótékony hatású, ha egyébként nem túl nehéz, esetleg unalmas feladatot oldunk meg. Akkor azonban, amikor a feladat nehézsége önmagában is növeli a személy feszültségét, akkor a társak további izgalomnövelő hatása már gátlást eredményez.

A társak szerepének hatását nemcsak a feladat nehézsége, hanem a társak szerepe is befolyásolja. Markus tovább finomította a társak izgalomfokozó hatását, és azt találta, hogy a hatást nagymértékben befolyásolja, ha a társaknak módja van értékelni a személy tevékenységét. A különböző tényezők együttes hatását a 2.1. ábra mutatja.

 

2.1. ábra: Markus vizsgálatának eredményei (Forgas, 1989 nyomán)

Látható, hogy a feladat ismerőssége az, ami alapvetően befolyásolja, hogy a társak szerepe miként érvényesül. Fontos tehát, hogyha a lehető legjobb teljesítményt akarjuk kihozni a gyerekekből például az iskolában, akkor csak azokban a helyzetekben engedjük, hogy értékelő közönség szemlélje a tevékenységüket, amikor jól begyakorlott, ismerős feladaton dolgoznak.

Szeretnénk megjegyezni, hogy ezek a hatások általában értendők. Azt, hogy az adott személy teljesítményére milyen hatással van a társak jelenléte és az értékelés, más egyéb személyiségtényezők, mint például szorongás, kudarckerülés, önértékelés stb. is erősen befolyásolják.