3.1.4. Interakciók a csoportban

A csoport definíciójának megfogalmazásakor már utaltunk arra, hogy a tagok közötti kölcsönös kapcsolat elengedhetetlen feltétele a csoport kialakulásának

A verbális kommunikáció általában jól szabályozott, megértése konszenzuson alapul. Azaz az egy nyelvet beszélők körében megegyezés van a szavak jelentését illetően. Tapasztalatból tudjuk, hogy a szavakban kifejezett információ hitelességéről a személyes kapcsolatokban a nem verbális, hanem a beszédet kísérő metakommunikációs jelek adnak felvilágosítást.

A nem verbális jelzések az interakciók és a csoportban elfoglalt helyzet szempontjából sokkal bővebb információt adnak a megfigyelőnek. Ezeket a jelzéseket általában kevésbé tartjuk ellenőrzésünk alatt, megértésük is gyakran tudattalan szinten zajlik. A legfontosabb jelzések a testtartás, tekintet, mimika, távolságtartás (proxemika), a beszédet kísérő úgynevezett paralingvisztikai jelzések (hang­súly, hanglejtés, hangerő stb.). A nem verbális jelzések szerepe az emberi kapcsola­tokban négy fő területet érint (Forgas, 1989).

1. A társas helyzet kezelése

Például a megszólalás sorrendjét, az interakció kezdetét és végét jelzik. Ilyen a testtartás, a hosszabb tekintettartás stb.

2. Az „én" megjelenítése

Ezek a jelzések arra szolgálnak, hogy jó benyomást keltsünk, megmutassuk fontosnak tartott tulajdonságainkat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy azt mondjuk: „Ide nézzetek, milyen magabiztos és kedves ember vagyok." Ehelyett igyekszünk mosolyogva, nyílt tekintettel és határozott gesztusokkal bemutatkozni, megjelenni egy új társaságban.

3. Az érzelmek közvetítése

Az emberek nagyon különböző mértékben engedik meg maguknak, hogy kifejezzék érzéseiket. Ezt kulturális szabályok, családi neveltetés, esetleg tudatos érdekek is befolyásolják.

4. Az attitűdök kifejezése

Általában amikor véleményt nyilvánítunk, gesztusokkal, mimikával és para­ling­visztikai jelzésekkel kísérjük beszédünket. Ez informálja a többieket arról, hogy valójában mennyire vagyunk elkötelezettek, milyen érzéseink kapcsolódnak a vé­leményhez, amelyet kifejtettünk.

Az iskolai élet szempontjából nagyon jelentős, hogy a tantestület mint csoport jól működjön, benne a jelzések egyértelműek, az interakciók melegek vagy legalább tárgyilagosak legyenek, mert a rossz légkörű csoport nem képes jó munkát végezni. Ennek jelentőségét az is növeli, hogy a gyerekek érzékelik a tanárok közötti feszültséget, esetleg tanúi az ellentétes kommunikációnak, és ez ugyanúgy modellként szolgál a számukra, mint azok a viselkedések, amelyeket szeretnénk, hogy kövessenek.[1]

A csoportban zajló interakciók megfigyelésének és elemzésének jól használható módszerét dolgozta ki Bales, aki tizenkét kategóriát állított fel, amelyekbe a visel­kedések besorolhatók (Hare, 1980). A tizenkét kategória a csoport hatékonysá­ga szempontjából két alapvető dimenzió mentén rendezhető el (ld. 3.1. ábra), az egyik a társas érzelmi viselkedés, a másik pedig a feladatra irányuló viselkedés.

 

 

  3.1. ábra: A Bales-féle interakció elemzés dimenziói és kategóriái
(Forgas nyomán, 1989)

Egy csoport akkor igazán hatékony, ha mindkét dimenzióban jól működik, azaz nemcsak a hangulat, a kohézió jó, hanem a feladataikat is megoldják. Az iskolai munka hatékonyságának is ez a két tényező a legjobb mutatója. Vannak osztályok és órák, ahol remek a hangulat, csak éppen nem haladnak a tananyaggal a gyerekek, míg más órákon nem kimondottan jó légkörben, feszített tempóban haladnak a gyerekek a feladatok megoldásában. Az iskolában általában az előbbit tekintik problémás helyzetnek, míg az utóbbit kívánatosnak, sőt egyes helyeken az egyetlen elfogadható tanítási stílusnak tartják. Ennek a nézetnek a hátterében az a tapasztalat áll, hogy a szigorúan kordában tartott tanulócsoportokban néha igen magas tanulmányi eredményt tudnak elérni. Ilyen légkörben azonban nem bontakozhat ki a gyerekek kreativitása, nem alakulnak ki a társas kapcsolatok fenntartásához és az együttműködéshez szükséges jártasságok.



[1] A kommunikáció elméletéről bővebben lásd Jávorszky E.: A kommunikáció elmélete és gyakorlata című modult.