4.1.3. A szerepkonfliktusból adódó feszültség feloldásának lehetőségei

A társadalomban minden embernek fel kell vennie különböző szerepeket, és óhatatlan, hogy ezek adott esetben különböző módon konfliktusba kerüljenek egy­mással. Sajnos a lehetséges konfliktusforrások előzetes ismerete, felmérése sem teszi lehetővé, hogy elkerüljük őket. Ezért minden ember kialakít bizonyos stratégiákat, amelyek segítenek neki abban, hogy megoldja ezeket a feszült helyzeteket. A szociálpszichológiai kutatások feltártak néhány tipikus stratégiát.

Gross és munkatársai (Gross, 1973) az alábbi megoldásokat találták:

1.  A morális igazodás stratégiája

Az az ember, aki ezt követi, mindig a különböző elvárások jogosságát, legitim voltát mérlegeli, és annak megfelelően dönt, hogy melyik elvárásnak tesz eleget. Például a gyerek, akinek felügyelő szerepet adtunk, úgy dönt, hogy számára morálisan védhetőbb, hogy bejelentse a rendbontókat, mint hogy elnéző legyen a barátaival, akkor ezt fogja tenni.

 

2.  A kibúvókereső stratégia

Az ilyen ember a lehetséges szankciókat mérlegeli, és arra törekszik, hogy  mi­nél kisebb legyen a büntetés, amit kap, ha nem felel meg az elvárásnak. Ilyenkor azt a viselkedést fogja választani, amelynek elmulasztásáért komolyabb megtorlásban lehet része. Visszatérve az előző példára, az ilyen gye­rek mérlegelné, hogy mi kedvezőtlenebb számára: ha a társai megharagsza­nak, vagy ha a tanárt haragítja magára. Egy magányos, nehezen barátkozó gyerek bizonyára inkább a barátokat szeretné megtartani, míg ha tanár kemény, szigorú, és nekik egyébként sincs jó kapcsolatuk egymással, akkor va­lószínűbb, hogy a barátságot teszi kockára.

3. A morális kibúvókereső stratégia.

Ilyenkor a személy mindkét szempontot mérlegeli (a legitimitást és a szankciókat), és a kettő „nettó egyenlege" alapján hozza meg döntését.

 

A későbbi kutatások tovább bővítették, a szerepkonfliktust feloldó technikák körét. Sarbin - Allen és munkatársai szerint ilyenkor különböző kognitív (infor­má­ciófeldolgozással kapcsolatos) erőfeszítéseket teszünk, ezek különböző viselkedéseket eredményeznek, amelyekkel megkíséreljük megoldani a konfliktusos helyzeteket (Sarbin - Allen, 1987). Ilyenek lehetnek:

1. Instrumentális cselekvések

Ezek olyan cselekvések, amelyeknek célja, hogy megváltoztassák a konfliktust előidéző körülményeket.

Az egyik ilyen megoldás a konfliktusos szerepek elkülönítése. A személy eldönti, hogy bizonyos helyzetekben az egyik, míg más helyzetekben a másik szerepnek tesz eleget. Amikor egy fiatal otthon nem dohányzik, mert a szülei ezt nem tudnák tőle mint gyerektől elfogadni, de a barátai között rágyújt, mivel ott az az elfogadott viselkedés, ezt a megoldást választja. A megoldás nem szünteti meg teljesen a konfliktust, de átmenetileg enyhíti a feszültséget. Azonban az iga­zán fontos értékek esetében alkalmazva (pl. vallási nézetek eltitkolása), hosszú távon önbecsülés romboló hatású lehet, meghasonlottságot idézhet elő.

A másik  instrumentális cselekvés: két konfliktust hordozó szerep összeolvasztása egy kompromisszumos szerepbe. Például a tanár és az ellenőrző, értékelő szerep összeolvasztása a szakértő (vagy régen szakfelügyelő) szerepbe.

A harmadik lehetőség  a körülmények megváltoztatását jelenti, a helyzetből való kilépés, az elmenekülés. Ezt szociális (például munkahely változtatás) és földrajzi értelemben is megteheti (például másik városba költözés) az egyén.

2. A figyelemváltás

Ennek lényege, hogy a személy a konfliktust okozó tényezők egyikéről nem vesz tudomást, figyelmét a másik felé fordítja. Például az anya elkezd egyre inkább a tudományos karrierjére koncentrálni, egyre kevesebbet van anya szerepben, így ritkábban szembesül a konfliktussal.

3. A vélemények megváltoztatása

Ezzel a technikával a személy szintén nem küszöböli ki a konfliktusforrást, de átértékeli az egyes szerepek fontosságát azáltal, hogy valamelyiket legitimál­ja a másikhoz képest. Az iménti példára visszatérve, az anya, akiben az egyik elvárás az, hogy legyen többet a gyerekével, míg a másik, hogy foglalkozzon többet a munkájával, azt mondhatja, hogy a gyereknek is jót tesz, ha nincs annyit otthon, így legalább önállóbb felnőtt lesz belőle. Ez a módszer azonban csak aktuálisan enyhítheti a konfliktust, de nem oldja fel, és azzal a veszéllyel is járhat, hogy egyszer elemi erővel jelentkezik a másik elvárásnak való megfelelés igé­nye, mintegy bepótolandó a mulasztást.

4. Nyugtatók és serkentők alkalmazása

Kétféle értelemben beszélhetünk erről a technikákról. Az egyik a különböző moz­gásos és relaxációs módszerek alkalmazását jelenti, amelyben a személy levezeti a konfliktusból származó feszültségeket. Ez nem káros az egészségre, de a szerepkonfliktust mint alapproblémát nem szünteti meg. Hatása csak addig áll fenn, amíg a személy alkalmazza.

A kémiai szerek, gyógyszerek alkalmazása erre a célra szintén nagyon elterjedt. Egyszerűen, minden erőfeszítés nélkül oldják a feszültséget, de tüneti jel­legű hatásuk mellett a másik nagy hátrányuk, hogy károsak az egészségre is.

5. Sikertelen konfliktusfeloldás

Minden erőfeszítés ellenére előfordulhat, hogy a személy nem talál használható megoldást a szerepkonfliktus csökkentésére. Ez tartósan feszült állapotot jelent, ami kezdetben lehangoltságot, csökkent teljesítményt, elégedetlenséget okoz, végül általában különböző testi tünetekhez, úgynevezett pszichoszomatikus betegségekhez vezet.

 

Az, hogy ki melyik technikát választja, nagyon sok tényezőtől függ. A tanulásnak, a szocializációnak ebben is kiemelkedő szerepe van, de egy módszer ismételt alkalmazását elősegítheti az a tapasztalat, amit korábban szereztünk vele. A környezet elismerő visszajelzése szintén segíthet abban, hogy a személy kiválassza, melyik eljárást fogja alkalmazni.