2.1.5. Az én fejlődésének interakcionalista megközelítése

Georg H. Mead elmélete az énről még inkább hangsúlyozza, hogy az én a tár­sas kapcsolatok (interakciók) terméke. Szerinte nem létezik az én önmagában ál­ló élménye. Magamat csak a másokkal való kapcsolatban és a tőlük való elkü­lö­nülésben tudom meghatározni.

Az én két egymással szorosan összefüggő alrendszerből épül fel.

Az egyik az úgynevezett „felépített én", amelyet a mások rólam alkotott né­ze­tei­nek észleléséből alakítok ki. Ez tartalmazza az összes ember és csoport néze­tét ró­lam, amit én általánosítva elraktározok.

A másik az úgynevezett „reaktív én", amely az egyén reagálása a közösség vé­­le­ményére, amelyet már magába épített. Ahogyan én reagálok a rólam kialakí­tott kép­re, azzal kiváltok egy újabb reakciót a másikban, amelyet ismét beépítek az énem­be, és erre is valahogyan reagálok.

A személyiség működése ebben a szakadatlan dialógusban zajlik (Pataki, 1982). Ebben a nézőpontban már erőteljesen tükröződik az az álláspont, hogy az egyén énképe nemcsak terméke, hanem indukálója is a többiek reakciójának.