2.1.3. Erikson elmélete az én fejlődéséről és az identitásról

Eric H. Erikson pszichoanalitikus alapról indult, de később szakított a freudi fejlődéselmélettel és önálló  elképzelést dolgozott ki, amelynek lényege, hogy az ember egész életén át fejlődik, változik, és minden életkornak megvan a maga pszichológiai feladata (Buda, 1986).E. H. Erikson életének fontosabb állomásairól az alábbi linken tájékozódhat: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erik_H._Erikson

A fejődés folyamata nem más, mint identitás kialakítása és formálódása. A ki­alakult identitás azt jelenti, hogy az ember megtalálja helyét a társas kapcsolatok­ban, és kialakítja azokat a belső támpontokat, amelyek vezérlik viselkedését. Vá­laszolni tud a következő kérdésekre, hogy: Ki vagyok én? Milyen vagyok? Me­lyek a legfontosabb értékeim? Hová tartozom? Az identitás első megfogalmazásának fázisa a serdülőkorra tehető, amikor a személy az addigi fejlődés eredményeként elkezdi összerakni az egyes elemekből saját identitását, de a fejlődés ekkor még nem zárul le, hanem egészen a halálig folytatódik (Erikson, 1991).

A fejlődés előre meghatározott lépésekben, szakaszokban zajlik, amelyeknek meg­van a maga „feladata" a felnőtt identitás, személyiség kialakulásában.

 

1. szakasz. A „bizalom" kialakítása (kb. egy éves korig). Ezt elsősorban az anya gye­­rek kapcsolat minősége befolyásolja. Ha ez a kapcsolat harmonikus, a gyermek szükségleteit kielégítő, akkor a csecsemő sikeresen jut át ennek a fejlődési fázisnak a válságán, és alapvető bizalom alakul ki benne az emberi kapcsolatok iránt. Képes lesz adni és elfogadni.

 

2. szakasz. Az „autonómia" kialakulása (kb. egy éves kortól két és fél, három éves korig). Ebben a szakaszban a gyermek első önállósodási törekvésein, illetve a saját szükségletein való uralkodás elsajátításán van a hangsúly. Ez a korszak a szülői türelem nagy próbatétele. Ha a szülő ebben az időszakban túlságosan követelőző, türelmetlen, és a helytelen viselkedéseket rendszeresen bünteti, akkor a gyerekben az autonómia helyett a szégyen és a kétely érzése alakul ki.

 

3. szakasz. A „kezdeményezés" érzésének kialakulása (kb. óvodáskorban). Ebben az időszakban a gyermek elkezdi felfedezni, megismerni saját képességeit. Szeretné próbára tenni magát a legtöbb helyzetben, ezért önálló te­vékenységekbe kezd, elevenné válik. Ekkor azonban már nemcsak a kül­ső tilalmak, hanem a lelkiismeret belső parancsai is kezdik vezérelni a tevékenységet. A szülői, nevelői hozzáállás ebben a korszakban is meg­határozó. Ha a kezdeményezéseket elfojtják, illetve azok kudarccal vég­ződnek, akkor a bűntudat érzése állandósul. Ez a periódus a szexuá­lis fejlődés fontos időszaka is, az ellenkező neműek felfedezése és az első szexuális jellegű örömérzés megtapasztalása. A felnőttkori szexualitás (nemi identitás) kialakulásának fontos szakasza. (A pszichoanalízisben „ödipális" kornak nevezett időszak. Bővebben ld. Erikson id. mű. )

 

4. szakasz. Ez a korszak a teljesítmény, az „iparkodás" kialakulásának ideje (kb. az iskoláskor). A gyerekek ekkor minden érdeklődésükkel a külvilág felé fordulnak. Erős vágy él bennük a különböző tevékenységek elsajátítására, különböző feladatok elvégzésére, a megismerésre. Megfelelő iskolai légkörben fokozatosan kifejlődik kitartásuk, megtanulják elérni a sikert. Ha azonban  egy gyerek azt tapasztalja, hogy minden feladatban kudarcot vall, vagy állandóan negatív visszajelzéseket kap, akkor ebben az időszakban kialakul benne az önmagával való elégedetlenség, kisebbrendűség érzése.

 

5. szakasz. A serdülőkor, az „identitás"  megfogalmazásának korszaka. Az előző szakaszok eredményeképpen a serdülőnek már van képe önmagáról. Ezt a képet a serdüléssel kapcsolatos változások fellazítják. A fiatal ebben az életkorban sokféle szerepet, nézetet „felpróbál", keresi azt, amelyik a leginkább megfelel belső tulajdonságainak, értékrendjének. Ismét felerősödik az önállóság, függetlenség iránti vágy, ugyanakkor a valahová tartozás szükséglete is. A kortárs csoportok szerepe meghatározóvá válik. Az ilyen csoportokban kialakult kapcsolatok fontos visszajelzések a serdülő számára. Az önállósági törekvések visszaszorítása, vagy erős nyomás valamely szerep választására egyaránt identitászavarhoz vezethet, ami elkíséri a fiatalt a következő életszakaszokban, és megjelenik azok kríziseiben, valamint a felnőtt szerepvállalás elégtelenségeiben.

 

6. szakasz. Célja az „intimitás" elérése, olyan kapcsolatok kialakítása, amelyekben a felnőtt úgy élheti meg az intimitást, a szeretetet, hogy közben megőrzi személyiségének autonómiáját. A korai zárás, vagy a serdülőkori identitás diffúzió fennmaradása nem teszi lehetővé az érett  párkapcsolat kialakítását, ezért a fiatalt az izoláció fenyegeti. Aki nem tud kötődni, illetve teljesen feladja önmagát egy kapcsolatban, és gyermeki módon függ a másik személytől, annak hosszú távon nehézségei lesznek a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.

 

7. szakasz. A „generativitás" időszaka. A felnőtti élet kulcskérdése ebben az életszakaszban az alkotás. Ezt egyrészt konkrét teljesítmények létrehozásában, másrészt szimbolikusan a jövő nemzedék megteremtésében tudja megélni az ember. A produktív felnőtt élet feltétele, hogy a megelőző időszakokban felmerült krízisek megfelelő módon oldódjanak meg. Azok az emberek, akik nem képesek valóban produktív életet élni, azok a megrekedés keserű élményét élik meg ebben az időszakban.

 

8. szakasz. Az „integritás" fázisa. Ez az élet utolsó periódusa. Az ember ekkor szá­mot vet életének eredményességével. Ha úgy ítéli meg, hogy teljes életet élt, akkor megbékél azokkal, akik elkísérték őt életútján, és el tudja fogadni a halált mint az életciklus természetes végét. Az önmagával elégedetlen embert a kétségbeesés keríti hatalmába, és gyakran a gyűlölet azok iránt az emberek iránt, akik még talán megvalósíthatják mindazt, amit ő már elmulasztott.

 

Erikson elméletének erényei, hogy a fejlődést az élet teljes hosszára kiterjeszti, és a környezetnek meghatározó szerepet tulajdonít az identitás kialakulásában.