3.2.2. A feladat természete mint hatékonyságot befolyásoló tényező
Steiner és munkatársai azt vizsgálták, hogy melyek azok a feladatok, amelyeket hatékonyabb csoportban megoldani, és melyek azok, amelyek esetében a csoportos munka nem jelent többletet a megoldás szempontjából (Baron - Byrne, 1994). Négyféle feladattípust különítettek el.
1. Additív feladat (additive task)
Ebben a feladatban a csoporttagoknak módjukban áll összeadni erejüket, tudásukat, mint például amikor egy osztály papírt gyűjt, vagy emberek közösen felemelnek valamilyen nehéz tárgyat. A csoportteljesítmény ilyenkor a csoporttagok együttes, összehangolt tevékenységétől függ.
2. Kiegyenlítő feladat (compensatory task)
Ilyen feladatok esetében a csoportok munkájának kimenetele a csoporttagok eredményének átlagát tükrözi. Például egy sorversenyben a legjobb és legrosszabb eredmény is benne van abban az összpontszámban, amit a csapat kap. Így az egyes tagok közötti különbségek kiegyenlítődnek.
3. Elválasztó feladat (disjunctive task)
Ezekben a feladatokban a csoport teljesítménye a legjobb csoporttag eredményét jelenti. Például csoportos matematika feladatmegoldásnál a legjobb matekos rájön a megoldásra, és a többiek csak elfogadják, esetleg leírják azt.
4. Összekötő feladat (conjunctive task)
Ilyenkor a csoport eredményét a leggyengébb teljesítményt nyújtó csoporttag határozza meg. Ennek legtipikusabb példája a hegymászó csoport tevékenysége, ők mindig megvárják egymást, még azt a tagot is, aki a legnehezebben mászik, és csak akkor tekintik megoldottnak a feladatot, ha ő is célba ért.
A csoportok eredményességének egymáshoz való viszonyát a 3.5. ábra mutatja. Az ábráról leolvasható, hogy az additív és a kiegyenlítő típusú feladat az, amelyet igazán érdemes csoportban megoldani, mert ekkor a csoport összteljesítménye meghaladhatja a legjobb csoporttag teljesítményét. Az elválasztó (diszjunktív) feladatot nemcsak azért nem érdemes csoportban csinálni, mert az nem haladja meg a legjobb csoporttag önálló teljesítményét, hanem mert ez a helyzet nagyon kedvez a „csoportos lazsálás"-nak nevezett jelenség kialakulásának. A legtöbb tanár azért idegenkedik a csoportmunkától, mert ezzel a helyzettel már sokszor találkozott. A kutatási eredményekből azonban kiderül, hogy nem a csoportmunkával van a baj, hanem a megfelelő feladat megválasztásával.

(Baron - Byrne nyomán, 1994)