2.1.6.2. Az attitűdök és nézetrendszerek mint az egyénre jellemző gondolkodási stílus összetevői
Az énkép fontos részét képezik azok a tulajdonságok, amelyeket magunkra nézve igaznak tartunk, és a sémák, amelyeket ezekből szervezünk. A szocializáció során azonban nemcsak saját magunkkal, hanem a világ dolgaival kapcsolatban is szerzünk tapasztalatokat, amelyek alapján többé kevésbé határozott véleményt, nézeteket alakítunk ki a minket körülvevő személyekkel, tárgyakkal, viselkedésekkel kapcsolatban.
Ezeket nevezzük attitűdöknek. Az attitűdök a tapasztalatok útján szerveződött, értékelő viszonyulások, amelyek hatással vannak megismerő folyamatainkra, sőt viselkedésünkre is (Allport, 1979). Amikor azt mondjuk: „Nem szeretem a bablevest", akkor tulajdonképpen egy attitűdünket fogalmazzuk meg, amelyben benne rejlik egy érzelmi, egy megismerési és egy viselkedési aspektus is. Ha nem szeretek valamit (érzelem), akkor feltehetően nem veszem a fáradságot, hogy bővebb információkat gyűjtsek az adott dologgal kapcsolatban (megismerés), és feltehetően nem is teszek lépéseket, hogy kapcsolatba kerüljek vele, sőt esetleg elkerülöm (viselkedés). Az attitűdök viselkedésre gyakorolt hatásairól az alábbi linken olvashat részletesen: http://www.tankonyvtar.hu/szociologia/szocialpszichologia-080906-53
Katz az attitűdök szerepét az ember életében négy fő funkcióban jelölte meg (Katz, 1979).
1. Énvédő funkció
Bizonyos attitűdök segítenek leküzdeni a negatív érzéseket, és elkerülni azt, hogy szembesüljünk saját gyengéinkkel, hibáinkkal. Ennek az a mechanizmusa, hogy saját negatív érzésünket kivetítjük az attitűd tárgyára (más személyekre, tárgyakra, csoportokra), és kedvezőtlen vagy ellenséges attitűdöt alakítunk ki vele kapcsolatban. Például amikor egy tanár, aki kudarcot vall egy nevelési helyzetben, negatív attitűdöt alakít ki a gyerekkel vagy az osztállyal kapcsolatban. „Rettenetes az a hetedik osztály." - mondja. Ezzel elkerüli a szembesülést saját viselkedésével, esetleges hibáival. Ez a védekezési forma gyakran tapasztalható a gyerekek körében is. Például amikor rosszul teljesítenek valamilyen területen, és ezért elkezdik „utálni" az adott tantárgyat tanító tanárt.
2. Értékkifejező funkció
Ez azt jelenti, hogy egy attitűd kifejezése megmutatja a másik személynek, hogy mik a személy alapvető értékei. Például egy igazgató, amikor támogatja a szülők és a gyerekek bevonását az iskolai rendszabályok kialakításába, egyúttal kifejezi, hogy hisz a demokratikus értékekben.
3. Eszköz funkció
Attitűdjeink időnként azt a célt szolgálják, hogy elérjünk bizonyos jutalmakat, és elkerüljünk büntetéseket. Például ha helyeslésünket és egyetértésünket fejezzük ki egy másik emberrel, akkor számíthatunk rá, hogy annak a személynek szimpatikusak leszünk.
4. Megismerési funkció
Az attitűdök mint iránytűk segítenek a világban való eligazodásban, a bejövő információk szelektálása, csoportosítása révén.
Az egyes attitűdök nem függetlenek egymástól, többé-kevésbé koherens rendszerré állnak össze. Ezt nevezte Rokeach nézetrendszernek. A nézetrendszer kialakítja az egyén gondolkodási stílusát, amely pedig meghatározza a világhoz való viszonyát. Milton Rokeach elképzelése szerint a nézetrendszer három dimenzió mentén szerveződik (Rokeach, 1984).
1. Az „elfogadott-elutasított" nézetek dimenziója
Az elfogadott nézetek közé tartoznak azok, amelyekkel a személy egyetért, helyesnek tart, míg az elutasítottak azok, amelyeket nem fogad el. Ennek a dimenziónak a sajátosságai három szempont szerint írhatók le.
- A nézetek izoláltságának mértéke
Ez azt mutatja, meg hogy az illető mennyire képes kapcsolatokat, összefüggéseket meglátni. Mennyire veszi észre, hogy az általa vallott nézetek ellentmondanak egymásnak. Például amikor egy idősebb tanár elégedetlen a „mai fiatalok" viselkedésével, ugyanakkor azt állítja, hogy régen a tanárok jobban neveltek, és az iskolai rendszabályok jobbak voltak mint a mostaniak. Nyilvánvaló, hogy a mai fiatal generációt az az iskolarendszer nevelte, amelyet visszatekintve olyan jónak tart.
- A rendszer differenciáltsága (tagoltsága)
Ez egyrészt az elfogadott és elutasított nézetek mennyiségét jelenti, másrészt a bennük levő nézetek sokoldalúságának, differenciáltságának mértékét fejezi ki. Az emberek különböznek abban, hogy milyen mértékben képesek információt befogadni azokkal a nézetekkel összefüggésben, amelyeket elutasítanak. Vannak, akik mindent elolvasnak, megnéznek stb., ami alátámasztja nézeteiket például arról, hogy az UFO-k nem léteznek, de nem hajlandóak meghallgatni vagy elolvasni egyetlen olyan történetet vagy kutatási eredményt sem, ami ennek ellentmondani látszik.
- A rendszer szűk vagy átfogó volta
Ez egyszerűen az adott rendszerben felhalmozott tudás mennyiségét mutatja.
(Rokeach az egyes jellemzőket még tovább differenciálta ld. Rokeach, 1984.)
2. A „centrális-perifériás" nézetek dimenziója
Vannak nézetek, amelyek önmagunkra és a világra általában vonatkoznak. Ezeket magunk hozzuk létre a tapasztalataink feldolgozása során. Ezek a centrális nézetek. Ilyenek például: „Az emberek általában becsületesek."; „Nem érdemes bízni senkiben, csak saját magadban."; „Én egy szerencsés ember vagyok." stb. A perifériás nézetek azok, amelyeket nem mi alakítottunk ki, hanem valamilyen tekintélytől (tudóstól, tanártól, szülőtől,) átvettünk. Ilyenek lehetnek például „A Föld gömb alakú."; „A dohányzás rákot okoz." stb. Vannak úgynevezett közbülső nézetek is, amelyek a tekintélyszemélyekhez való viszonyunkat tükrözik (elfogadjuk, félünk tőle, kritizáljuk stb.).
3. Az „idő perspektíva" dimenziója
A személy gondolkodása ebből a szempontból lehet szűk vagy tág tartományú. Aki nem képes az idődimenziók közötti kapcsolatot (múlt, jelen, jövő) egységben kezelni, azt a személyt szűk tartományú gondolkodás jellemzi. Az, aki a jövővel kapcsolatos nézeteit, elvárásait a múlt és a jelen tényeinek összevetéséből alakítja ki, az tág időperspektívával rendelkezik. Például egy ember, aki mindig azon siránkozik, hogy „a régi időkben minden jobb volt", vagy aki azt mondja, „ne törődj a jövővel, csak a jelen fontos", az egyaránt szűk időperspektívában él.
A gondolkodás három dimenziójának jellegzetességei adják meg az egyén kognitív stílusát, ami lehet nyitott vagy zárt.
A nyitott gondolkodású emberre jellemző, hogy az elfogadott és elutasított nézeteinek rendszere egyformán tagolt, központi nézetei optimisták, hisz abban, hogy képes irányítani a sorsát, a tekintélyt meghallgatja, de egészséges kritikával tudja fogadni és saját tapasztalatával összevetni, értékelni, amit hall, jövőre és jelenre irányult, de a múltbeli tapasztalatokra épít. Képes változni, rugalmas.
A zárt gondolkodású ember elfogadott nézetei a nyitott gondolkodású emberéhez képest sokkal gazdagabbak, az elutasítottak szegényesek. Központi nézete, hogy a világ fenyegető és gonosz. Jellemző rá a szorongás, ezért elfogad, sőt keres egy tekintélyt, akinek irányítását és nézeteit fenntartás nélkül elfogadja. Hajlamos dogmatikus ítéletalkotásra, a nézetet és a személyt egységben kezeli. Ha valaki olyasmit vall, amit ő nem fogad el, akkor a személyt is elutasítja. Az olyan kijelentések, mint például: „Ha lenne egy csepp eszed, nem mondanál ilyet", „Az sem normális, aki ezt hiszi" stb. tükrözik ezt a szemléletmódot. Ilyenkor nem az a lényeg, hogy mi a nézet tartalma, hogy az esetleg tényleg igaz vagy nem, hanem hogy miként viszonyulunk azokhoz az emberekhez, akik mást gondolnak, mint amit mi.
A zárt gondolkodás egy további jellemzője, hogy nem képes tág időperspektíva szemléletre. Távoli célok felé tör, vagy múltat dicsőíti.
A gondolkodási stílus éppúgy, mint az én egyéb jellemzői, a szocializáció folyamán a nevelés és a tapasztalatok hatására alakul ki. Ezért nagyon lényeges, hogy milyen nevelési eszközöket választunk, hogyan reagálunk a gyerekek tekintély elleni lázadásaira, mit kezdünk önállósodási törekvéseikkel. Azok a gyerekek, akiket zárt gondolkodású, feltétlen tekintélytiszteletet, elváró felnőttek nevelnek sok büntetéssel, maguk is könnyen dogmatikus gondolkodásra hajlamos, rugalmatlan felnőttekké válnak.
A különböző szervezetekben és csoportokban kialakuló gondolkodási, viselkedési stílus nemcsak a tagok egyéni nézetrendszerének sajátosságaitól, hanem a vezető magatartásától is függ.