2.1.6.1. Az énsémák és szerepük a szociális megismerésben
Az előzőekben a különböző sémák szerepének tárgyalásakor már utaltunk arra, hogy léteznek úgynevezett énsémák, amelyek kiemelt helyet foglalnak el a személy információfeldolgozási és ítéletalkotási folyamataiban, valamint viselkedésének vezérlésében. Ilyenkor egy ártatlannak tűnő vicc is komoly konfliktus forrásává válhat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne viccelődjünk semmin, de fontos, hogy a másik reakciójából észrevegyük, érzékeny területet érintettünk.
Az énsémák (énkép) tartalmának forrásai
- Az egyéni különbségek
McGuire vizsgálatai az énképpel kapcsolatban rávilágítottak egy lehetséges okra, ami magyarázza, hogy milyen területen alakítunk ki sémákat magunkkal kapcsolatban (McGuire - McGuire, 1984). A róla elnevezett „spontán énkép" vizsgálat keretében gyerekeket arra kért, hogy írjanak magukról. A feladat csak annyi volt: „Beszélj önmagadról". A gyerekek öt percet kaptak, hogy írjanak, majd egy kérdőívet adott nekik, amelyben néhány adatukra, személyes jellemzőjükre kérdezett rá. Azt találták, hogy a gyerekek a spontán énképük leírásakor azokat a tényezőket említették, amelyek tekintetében különböztek társaiktól, a csoport átlagtól. Így például akkor említették a magasságukat, ha ténylegesen alacsonyabbak vagy magasabbak voltak társaiknál. Ebből úgy tűnik, hogy önmeghatározásunk, énsémáink szempontjából kiemelkedő jelentősége van a másoktól való különbözőségnek.
- A környezet visszajelzései
A sémák tartalmának másik igen lényeges forrásai a környezetből jövő információk, minősítések. Saját magunkat csak olyan dimenziók mentén tudjuk megítélni, amelyek mentén tapasztaltunk visszajelzést a szülők, nevelők vagy társaink részéről. Ezért nagy jelentősége van annak, hogy a számunkra fontos személyek, akik kiemelt szerepet játszanak énképünk alakulása szempontjából, milyen dimenziókat használnak, amikor minket (és másokat) értékelnek. A mások megítélésében használt szempontok vizsgálatával George Kelly foglalkozott személyes konstruktumokkal kapcsolatos elméletében. Szerinte az emberek a felvett információkból személyes konstruktumokat hoznak létre, s a későbbiekben ezeket használják a megítélés szempontjaiként. Például okos-buta, szép-csúnya, becsületes-becstelen stb. Az ember gondolkodása annál komplexebb, minél több tulajdonságpár (konstruktum) alapján ítéli meg a világot. Vannak emberek, akik csak egy dolgot tartanak lényegesnek, például a bőrszínt vagy az okosságot, és mindenkinek az értékét ez határozza meg számukra. Az ilyen kevés konstruktummal dolgozókat Kelly szimplex gondolkodásúaknak nevezi. Ha a nevelők, tanárok gondolkodása néhány dimenzióra szűkül, akkor a gyerekek énképe is szegényesebb lesz. Saját tapasztalataink szerint, ha általános iskolásokkal spontán énkép vizsgálatot csinálunk, akkor nem a különbözőség, hanem az iskolai értékelésben használatos néhány kategória alapján jellemzik magukat. Gyakran találkoztunk ilyen jellemzésekkel: „Ötödikes, jó tanuló, szorgalmas vagyok. Néha órán beszélgetek." vagy „Nem túl jó tanuló, kicsit rendetlen vagyok. Szeretem a tornát meg az éneket". Még szomorúbb, ha szülők is ilyen szegényes, leegyszerűsített módon kezdik megítélni gyerekeiket.