1.2.5. A kategorizáció és a sztereotípiák hatása a személyészlelésre

Az előbbiekben utaltunk arra, hogy a világ megismerésének folyamatában olyan információáradattal kell megbirkóznunk, amelynek elemenkénti feldolgozása meghaladja pszichés kapacitásunkat. Az információkkal való megküzdés mikéntje áll a kognitív szemléletű percepciókutatások középpontjában is.

Az embereknek a világban való tájékozódáshoz szükségük van arra, hogy a tárgyakat, a személyeket képesek legyenek azonosítani. Az azonosítás alapvető mechanizmusa, hogy a megfigyelt jelenséget összehasonlítjuk a memóriában elraktározott ismeretekkel. Az azonosítás akkor történik meg, amikor megtaláljuk azt a tulajdonságcsoportot (kategóriát), amelyhez az adott jellemzők leginkább illeszkednek.

Egy kategória nem más, mint egy tulajdonságkészlet, amelyet jellemzőnek tartunk a tárgyak és a személyek egy csoportjára. Például az ember lát egy színes tollazatú, kétlábú állatot, amelynek csőre van, akkor azt gondolja: ez egy madár. Az azonosítás alapja tehát a kategóriába sorolás.

A személyek azonosításában is ugyanez a mechanizmus van segítségünkre (Brewer, 1988). Az emberekre vonatkozó kategóriáinkat a mindennapi társas kap­cso­latokban megfigyelt viselkedésekből és tulajdonságokból hozzuk létre. Ezek a ka­tegóriák általában elmosódottak, lazán kapcsolódó tulajdonságokból áll­nak. An­nak eldöntése, hogy valaki milyen mértékben illik bele a kategóriába azon alapszik, hogy mennyiben találjuk őt az adott tulajdonságokhoz hasonlónak, azaz mennyire prototipikus egyede ő a kategóriának.

A kategorizáció információszűrő hatással van a megismerés folyamatára. Ku­tatások bizonyították, hogy sokkal hamarabb képesek vagyunk észrevenni és fel­ismerni azokat a tulajdonságait a másik személynek, amelyek beleillenek a ka­tegóriába, mint azokat, amelyek ellentmondani látszanak a kategória prototípu­sának, amelybe az illetőt besoroltuk (Cantor, 1984).

Mint arra korábban már utaltunk, ez a csoportosítás, rendezés, címkézés elősegíti a világban való tájékozódást. Ugyanakkor viszont torzítások, téves észlelések forrása is lehet. A merev kategóriák és az automatikus kategorizációs folyamatok megakadályozhatnak bennünket abban, hogy észleljünk és értelmezzünk olyan információkat is, amelyek nem illeszkednek az adott kategóriához.

A merev kategóriák kialakításában szerepet játszhatnak a már korábbiakban tárgyalt implikált személyiségelméletek is azáltal, hogy az egyre szaporodó tapasztalatok hatására megerősödnek, és elveszítik dimenzionális jellegüket. Ekkor már nem fokozatokban, mértékekben gondolkozunk, hanem merev címkéket, kategóriákat hozunk létre. Ennek a folyamatnak a sematikus leírását mutatja az 1. és 2. ábra.

1. ábra: A tanárok implicit személyiségelméletének tapasztalati modellje

 

Kategória

Tartalom

„a példás"

okos, szorgalmas, rendes

„a butácska"

buta, de szorgalmas

„a kis alamuszi"

rendes, rosszindulatú (lehet buta és okos is)

„a vagány"

rendetlen, de okos

2. ábra: Példák az implicit elméletek talaján kifejlődő kategóriákra

Ezt a mechanizmust támasztja alá az a hazai kutatás is, amelyben tanárokat és tanárjelölteket arra kértünk, hogy sorolják fel az általuk azonosított diáktípusokat. Azt találtuk, hogy átlagosan öt kategóriát említettek, amelyek a magatartás, a tanuláshoz való hozzáállás, a képességek és a személyiségvonások mentén voltak elhelyezhetők (Szabó, 1995).

 

A kategorizációval szorosan összefüggő, a személyészlelés pontosságát befo­lyá­soló jelenség a sztereotipizálás. A sztereotípia nem más, mint azon tu­laj­don­­­sá­gok összessége, amelyeket egy adott szociális csoportra jellemzőnek tar­tunk (Hamil­ton, 1991). A sztereotipizálás során ezekkel a tulajdonságokkal ru­há­­zunk fel egy sze­mélyt, pusztán azért, mert annak a csoportnak a tagjaként azo­no­­­sít­juk. A szte­re­otípiák többféle módon befolyásolják az in­for­má­ció­fel­dol­go­zá­si fo­lya­matainkat.

1.  Jobban felfigyelünk a sztereotípiával egybecsengő, mint az eltérő jellemzőkre.

2.  Kétértelmű információ esetén befolyásolja az értelmezést.

3.  Meghatározza, hogy miként viselkedünk a másik csoport tagjaival szemben (Hamilton, Stroessner és Driscoll, 1994).

A sztereotípiák hátterében szintén kategorizációs folyamatok állnak, amely­nek során emberek csoportjának általános jellemvonásokat tulajdonítunk,  eltúloz­zuk a csoporton belüli hasonlóságokat és a másik csoporttól megkülönböztető vo­násokat, például amikor kijelentjük, hogy: „A nők jobban értenek a gyerekek nyelvén, mint a férfiak". Ez a nézet a nőket homogén csoportként tünteti fel, akik inkább rendelkeznek egy bizonyos vonással, mint a férfiak. Jól tudjuk, hogy vannak olyan nők, akik egyáltalán nem tudnak bánni a gyerekekkel, ez azon­­ban nem befolyásolja ennek a nézetnek a fennmaradását. Ilyenkor nagyvona­lúan annyit mondunk: „A kivétel erősíti a szabályt."

A maradandóság tehát fontos ismérve a sztereotípiáknak. Ezek a nézetek ak­kor sem módosulnak, ha ellentétes információkat kapunk a csoportról, vagy annak bizonyos tagjairól.

Az ilyen nézetek makacs fennállásának többféle magyarázata ismert:

  • Szociokulturális hatásokra építő magyarázat. Az emberek nemzedékről nem­zedékre hagyományozzák tovább az adott sztereotípiát. Ez annyit jelent, hogy bizonyos sztereotip nézeteket már gyermekkorban elsajátítunk, éppúgy mint például a helyes viselkedés szabályait.
  • A funkcionális megközelítés szerint a sztereotip nézetek fennmaradásának oka, hogy fontos szerepet töltenek be a személy belső feszültségeinek kezelésében, tudattalan konfliktusainak megoldásában. Saját nem kí­vánatos tulajdonságainkat kivetítjük egy másik csoportra (projekció), és a továbbiakban annak a csoportnak minden tagjára érvényesnek tart­juk.
  • A kognitív megközelítés az információfeldolgozás torzításait teszi felelőssé a sztereotip nézetek fennmaradásáért. Eszerint hajlamosak vagyunk téves együttjárásokat megfigyelni bizonyos csoportok tagjai és bi­zonyos tu­lajdonságok között. Ez az úgynevezett illuzórikus korreláció vagy lát­szat­korreláció. Egyszerűbben kifejezve, ez azt jelenti, hogy ha valaki magáévá tesz egy sztereotip nézetet, akkor olyan torzítás lép fel a megismerő folyamataiban, hogy minden új információt a sztereotípia igazolásaként fog értelmezni (Hamilton és Rose, 1984).

 

Vegyünk egy hétköznapi példát: ha egy gépjárművezetést oktató férfi, úgy véli, hogy a nők nem tudnak megtanulni rendesen vezetni, akkor minden nőtanulójával kapcsolatos újabb tapasztalatot a sztereotípia igazolására fog felhasználni. Nem veszi észre, vagy a szerencsének, a véletlennek tulajdonítja azokat az olyan információkat, amelyek azt mutatják, hogy egy nő kiváló érzékkel rendelkezik a vezetéshez.

A sztereotípiák jelentősége nemcsak az információfeldolgozásban megnyilvánuló szerepükkel függ össze. Használatuk másik veszélye abban áll, hogy bizonyos sztereotip nézetek könnyen átfordulhatnak előítéletes gondolatokba, sőt nagy ha­tással vannak a személy viselkedésére is. A sztereotípiák alapvetően meg­határoz­zák a másokkal kapcsolatos elvárásainkat, az elvárások pedig „önma­gát beteljesítő jóslatként" működnek.

Rosenthal és munkatársai a hatvanas évek végén végzett kutatásaikban azt találták, hogy a gyerekek teljesítményét és fejlődésük irányát is elsősorban a ta-nárok elvárása határozza meg. Egy terepkísérlet keretében véletlenszerű választás után az egyik osztály tanárának azt mondták, hogy ezek a gyorsabb ütemben fejlődő gyerekek, míg a másik csoport tanárának azt mondták, hogy ő a lassabb ütem­ben fejlődő gyerekeket fogja tanítani. Az év végén elvégzett vizsgálatok azt mu­­tatták, hogy a gyerekek beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, azaz betel­jesítették az előzetes elvárásokat. Ezt a jelenséget nevezték „Pygmalion-ha­tás­nak", vagy más néven önmagát beteljesítő jóslatnak  (Forgas, 1986). Az alábbi linken angolul olvashatja a kutatás rövid leírását illetve következtetéseit: http://en.wikipedia.org/wiki/Pygmalion_effect

Ennek hátterében nem valamiféle megfoghatatlan telepatikus jelenség áll. Sztereotip nézeteink megváltoztatják elvárásainkat és ennek megfelelően a másikkal kapcsolatos viselkedésünket is. Másként kezdünk magyarázni annak, akiről azt feltételezzük, hogy jó intellektuális képességei révén könnyen meg fogja érteni, amit mondunk, másmilyen jeleket veszünk észre reakcióiból, egyszóval más­ként viszonyulunk hozzá. A mi viselkedésünkre a másik személy annak értelmezését követően válaszol. Ennek a bonyolult hatásrendszernek az eredményeként áll elő az önmagát beteljesítő jóslat.

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az iskolai munkában nemcsak a tanároknak a gyerekekkel kapcsolatos sztereotip nézetei működnek ilyen önbeteljesítő módon, ha­nem a tanároknak egymással kapcsolatos, illetve az igazgatónak a tanárokra vo­nat­kozó nézetei, sőt a gyerekeknek a tanárokkal kapcsolatos elvárásai is  (Feldman, 1991). Az iskolai életet befolyásoló, jellemző sztereotip nézetek: „A fia­tal tanárok nem tudnak fegyelmezni", „Az idősebb kollégák nem szívesen változtatnak módszereiken", „A humán tárgyakat tanítók jobban értenek a gyerekekhez". Bizonyos, hogy ezek alól számtalan tanár kivétel, azonban az alapkérdés az, hogy észre tudjuk-e venni a sztereotípiákat.