4.2.1.3. A vezető és a vezetettek interakcióján alapuló modell
Nem kell különösebben bizonyítani, hogy egészen másfajta képességek kellenek egy hadsereg vezetéséhez, mint egy óvodáscsoport irányításához. A vezető és vezetettek kapcsolatának jelentőségére a vezetői hatékonyság kritériumainak megállapításában Hofstatter hívta fel a figyelmet (Hofstatter, 1969). Elméletében olyan modellt állított fel, amelyben a vezető és a vezetettek bizonyos vonásainak kölcsönös megfelelését hangsúlyozza. Az általa fontosnak tartott tényezőket és azok kapcsolatát a 4.1. ábra mutatja.

4.1. ábra: Hofstatter modellje a vezetői hatékonyságról
A vezetéssel kapcsolatos felfogást új szempontokkal gazdagítja ez a modell. A csoport jellemzői közül kiemelt jelentőségű a vezetéssel kapcsolatos elvárások és a megelőző tapasztalatok említése.
Minden csoportnak van valamilyen előtörténete, még akkor is, ha olyan emberekből szerveződött, akik korábban nem ismerték egymást. Minden egyes tag korábban már más csoportok tagja volt, és van elképzelése arról, hogy milyennek kell lennie egy vezetőnek. Ezek a nézetek a csoportalakulás folyamán összeadódnak, és így alakul ki a vezető szerep követelményrendszere.
Ha a csoport formális (kinevezett) vezetője nem felel meg ennek, akkor ő valóban csak névlegesen lesz vezető, a csoport nem fog engedelmeskedni neki, és saját tagjai közül informális vezetőt választ, esetleg szimbolikusan vagy valóságosan is megfosztja hatalmától a vezetőt. Ez a helyzet különösen kritikus, amikor egy már működő csoport valamilyen oknál fogva új vezetőt kap, például osztályfőnök- vagy igazgatóváltás miatt. Ilyenkor az új vezetőnek nehéz dolga van, és különböző stratégiákhoz folyamodhat annak érdekében, hogy a csoport elismerje vezetőnek.
Ezeket a lehetőségeket vizsgálta Mérei híres kísérletében, az „együttes élmény"-ben (Mérei, 1989).
Óvodások már kialakult csoportjaiba nagy szociális hatékonysággal (szociális penetrancia) rendelkező gyerekeket helyezett. A jól kommunikáló, vezetésre képes gyerekek más-más módon próbálták megszerezni a vezetői hatalmat az új helyzetben. A különböző viselkedésmódok három fő stratégia köré rendeződtek.
1. Parancsoló stratégia
Bekerülve az új csoportba, a gyerek azt a megoldást választotta, hogy parancsolgatni kezdett, különböző cselekvésekre utasította a többieket. Azok azonban nem engedelmeskedtek neki, hanem tovább játszották a játékaikat ugyanolyan szabályok szerint, mint azelőtt. A „vezető" elszigetelődött, és elkezdte megtanulni a csoport szokásait. Mikor már felismerte a csoportban uralkodó és elfogadott normákat, átvette a parancsnokságot, és elkezdett olyan utasításokat osztogatni, amivel olyan viselkedésre szólította fel a gyerekeket, amelyet azelőtt is rendszeresen tettek. A csoport ekkor már engedelmeskedett, hiszen a vezető semmi olyat nem kívánt tőlük, ami szokásaik megváltoztatását követelte volna.
2. A tulajdon megszerzésének módszere
Néhány gyerek azt a stratégiát választotta, hogy a csoportban azonnal, erőszakosan magához ragadta a játéktárgyakat. A csoport meglevő szokásain nem változtatott, mégis mindenki alárendelődött neki, mivel nála voltak a játékok. A csoport ezután is ugyanazt játszotta, mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy a szükséges tárgyakat mindig a vezetőtől kellett elkérniük.
3. A „kerülő út" megoldás
A gyerekek közül néhányan a csoportba kerülés első időszakában nem törekedtek vezető szerepre, megtanulták és közösen játszották a hagyományos játékokat, és csak bizonyos idő elteltével kezdték irányítani azokat. Amikor ezt a csoport elfogadta, apró módosításokat kezdtek belevinni a játékokba, melyek fokozatosan hagyománnyá váltak. Így lettek lépésről lépésre ezek a gyerekek modellértékű vezetővé, aki már konstruktívan képes befolyásolni a csoport együttes tevékenységét.
Mérei munkája azt bizonyítja, hogy egy működő csoportban kialakult hagyományok, közös élmények összetartóvá teszik a csoportot, és ez az erő nagyobb mint a legrátermettebb vezető szociális hatékonysága. Csak az válhat igazi vezetővé, aki előbb képes elfogadni az adott csoport normáit, és fokozatosan kezdi irányítani az együttes tevékenységet.
Az iskolai életben nagy jelentőséggel bír a vezetői hatékonyság szempontjából a megelőző csoporttapasztalatok és a vezetőváltás problémája.
A kicsi gyerekek esetében is számolni kell azzal, hogy a tanárhoz mint vezetőhöz való viszonyukat befolyásolja, hogy milyen tapasztalatokat szereztek korábban az óvónőkkel. Ebben az első időszakban a gyerekek még egyértelmű tekintélynek tartják a tanárt, és gyakorlatilag bármilyen vezetési stratégiát elfogadnak.
A megelőző tapasztalatok hatása sokkal élesebben jelentkezik a kényszerű, vagy törvényszerű osztályfőnökváltáskor. Ilyenkor a csoportnak időre van szüksége, míg befogadja, elismeri az új tanárt vezetőnek.
Hasonlóan működik ebből a szempontból a tantestület mint csoport. Az igazgatóváltás mindig kritikus egy iskola életében, a szituációból fakadó feszültségek kezelése elsősorban a vezető dolga. Érdemes megfontolni és a felnőtt világ követelményeire átültetve alkalmazni a Mérei-féle kísérlet eredményeit.