2.1.3. Erikson elmélete az én fejlődéséről és az identitásról
Eric H. Erikson pszichoanalitikus alapról indult, de később szakított a freudi fejlődéselmélettel és önálló elképzelést dolgozott ki, amelynek lényege, hogy az ember egész életén át fejlődik, változik, és minden életkornak megvan a maga pszichológiai feladata (Buda, 1986).E. H. Erikson életének fontosabb állomásairól az alábbi linken tájékozódhat: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erik_H._Erikson
A fejődés folyamata nem más, mint identitás kialakítása és formálódása. A kialakult identitás azt jelenti, hogy az ember megtalálja helyét a társas kapcsolatokban, és kialakítja azokat a belső támpontokat, amelyek vezérlik viselkedését. Válaszolni tud a következő kérdésekre, hogy: Ki vagyok én? Milyen vagyok? Melyek a legfontosabb értékeim? Hová tartozom? Az identitás első megfogalmazásának fázisa a serdülőkorra tehető, amikor a személy az addigi fejlődés eredményeként elkezdi összerakni az egyes elemekből saját identitását, de a fejlődés ekkor még nem zárul le, hanem egészen a halálig folytatódik (Erikson, 1991).
A fejlődés előre meghatározott lépésekben, szakaszokban zajlik, amelyeknek megvan a maga „feladata" a felnőtt identitás, személyiség kialakulásában.
1. szakasz. A „bizalom" kialakítása (kb. egy éves korig). Ezt elsősorban az anya gyerek kapcsolat minősége befolyásolja. Ha ez a kapcsolat harmonikus, a gyermek szükségleteit kielégítő, akkor a csecsemő sikeresen jut át ennek a fejlődési fázisnak a válságán, és alapvető bizalom alakul ki benne az emberi kapcsolatok iránt. Képes lesz adni és elfogadni.
2. szakasz. Az „autonómia" kialakulása (kb. egy éves kortól két és fél, három éves korig). Ebben a szakaszban a gyermek első önállósodási törekvésein, illetve a saját szükségletein való uralkodás elsajátításán van a hangsúly. Ez a korszak a szülői türelem nagy próbatétele. Ha a szülő ebben az időszakban túlságosan követelőző, türelmetlen, és a helytelen viselkedéseket rendszeresen bünteti, akkor a gyerekben az autonómia helyett a szégyen és a kétely érzése alakul ki.
3. szakasz. A „kezdeményezés" érzésének kialakulása (kb. óvodáskorban). Ebben az időszakban a gyermek elkezdi felfedezni, megismerni saját képességeit. Szeretné próbára tenni magát a legtöbb helyzetben, ezért önálló tevékenységekbe kezd, elevenné válik. Ekkor azonban már nemcsak a külső tilalmak, hanem a lelkiismeret belső parancsai is kezdik vezérelni a tevékenységet. A szülői, nevelői hozzáállás ebben a korszakban is meghatározó. Ha a kezdeményezéseket elfojtják, illetve azok kudarccal végződnek, akkor a bűntudat érzése állandósul. Ez a periódus a szexuális fejlődés fontos időszaka is, az ellenkező neműek felfedezése és az első szexuális jellegű örömérzés megtapasztalása. A felnőttkori szexualitás (nemi identitás) kialakulásának fontos szakasza. (A pszichoanalízisben „ödipális" kornak nevezett időszak. Bővebben ld. Erikson id. mű. )
4. szakasz. Ez a korszak a teljesítmény, az „iparkodás" kialakulásának ideje (kb. az iskoláskor). A gyerekek ekkor minden érdeklődésükkel a külvilág felé fordulnak. Erős vágy él bennük a különböző tevékenységek elsajátítására, különböző feladatok elvégzésére, a megismerésre. Megfelelő iskolai légkörben fokozatosan kifejlődik kitartásuk, megtanulják elérni a sikert. Ha azonban egy gyerek azt tapasztalja, hogy minden feladatban kudarcot vall, vagy állandóan negatív visszajelzéseket kap, akkor ebben az időszakban kialakul benne az önmagával való elégedetlenség, kisebbrendűség érzése.
5. szakasz. A serdülőkor, az „identitás" megfogalmazásának korszaka. Az előző szakaszok eredményeképpen a serdülőnek már van képe önmagáról. Ezt a képet a serdüléssel kapcsolatos változások fellazítják. A fiatal ebben az életkorban sokféle szerepet, nézetet „felpróbál", keresi azt, amelyik a leginkább megfelel belső tulajdonságainak, értékrendjének. Ismét felerősödik az önállóság, függetlenség iránti vágy, ugyanakkor a valahová tartozás szükséglete is. A kortárs csoportok szerepe meghatározóvá válik. Az ilyen csoportokban kialakult kapcsolatok fontos visszajelzések a serdülő számára. Az önállósági törekvések visszaszorítása, vagy erős nyomás valamely szerep választására egyaránt identitászavarhoz vezethet, ami elkíséri a fiatalt a következő életszakaszokban, és megjelenik azok kríziseiben, valamint a felnőtt szerepvállalás elégtelenségeiben.
6. szakasz. Célja az „intimitás" elérése, olyan kapcsolatok kialakítása, amelyekben a felnőtt úgy élheti meg az intimitást, a szeretetet, hogy közben megőrzi személyiségének autonómiáját. A korai zárás, vagy a serdülőkori identitás diffúzió fennmaradása nem teszi lehetővé az érett párkapcsolat kialakítását, ezért a fiatalt az izoláció fenyegeti. Aki nem tud kötődni, illetve teljesen feladja önmagát egy kapcsolatban, és gyermeki módon függ a másik személytől, annak hosszú távon nehézségei lesznek a párkapcsolatok kialakításában és fenntartásában.
7. szakasz. A „generativitás" időszaka. A felnőtti élet kulcskérdése ebben az életszakaszban az alkotás. Ezt egyrészt konkrét teljesítmények létrehozásában, másrészt szimbolikusan a jövő nemzedék megteremtésében tudja megélni az ember. A produktív felnőtt élet feltétele, hogy a megelőző időszakokban felmerült krízisek megfelelő módon oldódjanak meg. Azok az emberek, akik nem képesek valóban produktív életet élni, azok a megrekedés keserű élményét élik meg ebben az időszakban.
8. szakasz. Az „integritás" fázisa. Ez az élet utolsó periódusa. Az ember ekkor számot vet életének eredményességével. Ha úgy ítéli meg, hogy teljes életet élt, akkor megbékél azokkal, akik elkísérték őt életútján, és el tudja fogadni a halált mint az életciklus természetes végét. Az önmagával elégedetlen embert a kétségbeesés keríti hatalmába, és gyakran a gyűlölet azok iránt az emberek iránt, akik még talán megvalósíthatják mindazt, amit ő már elmulasztott.
Erikson elméletének erényei, hogy a fejlődést az élet teljes hosszára kiterjeszti, és a környezetnek meghatározó szerepet tulajdonít az identitás kialakulásában.