Míg a szervezettel foglalkozó írások megjelenésének időpontja az iparilag fej­lett államokban a század elejére tehető, addig Magyarországon csak a 20-as években gyökerezik meg a téma. Igaz viszont, hogy a két világháború között már (ugyan a jog felől közelítve) konkrétan az oktatásügy struktúráját, az oktatásügy szer­vezeti viszonyait vizsgálja Magyary Zoltán.

A klasszikus szervezetelmélet Taylor és Fayol nevéhez kötődik. Taylor elsősorban a termelőmunka szervezésével, annak módszereivel foglalkozott, míg Fayol inkább a vezetéssel, az emberek közötti viszonnyal (Kozma, 1981. 19.). A gazdasági szervezetek tökéletesítésének irányát ők a specializációban és a koordinációban határozták meg. Mindez a század tízes éveit jellemzi.

A „klasszikusok" után fellépő „neoklasszikus irányzat" már a szervezeten belü­li interperszonális kapcsolatokra koncentrál. Ennek a harmincas-negyvenes évek­re teendő korszaknak elindítója és talán legismertebb alakja Elton Mayo, ame­rikai pszichológus. Szinte közismert az a vizsgálata, amelyet a Western Electric Company telepén Hawthorne-ban végzett. Eredményként azt tárta a világ elé, hogy a dolgozók előre nem tervezett, szervezett egymás közötti kapcsolatai alapvetően befolyásolják egyéni teljesítményüket ugyanúgy, mint az egész szervezet teljesítményét. Meg­fogalmazta azt is, hogy az informális kapcsolatok feltárása, majd módosítása alkalmas a teljesítmény emelésére.

Az úgynevezett 50-es évek elmúltával hazánkban is megjelenik a vezetők képzésében a szervezet vizsgálata, befolyásolása. De a nemzetközi kutatás eredményei ide még csak be sem szivárognak. Egy 1967-ben megjelent komoly terjedelmű és szándékaiban alaposságra törő, részletekig hatoló vezetőképző könyv meg sem említi eme klasszikusok nevét, sőt követőit sem. Mindössze három olyan hivatkozás található benne, amelynek szerzője nem a „szocialista tábor" lakója. Azt, hogy ezen időben e témát itthon hogyan is szemléltük, s ahogyan a szervezet kutatása által felvetett problémákat kezelni igyekeztünk, szem­lél­tesse most itt néhány mondat. Illusztrációként arra, mik is az okai annak, hogy az iskolák vezetői még a 90-es évek végén sem mindannyian hallottak a szerveze­ti kultúra létezéséről, a vele való törődés fontosságáról.

„...a vállalati dolgozók együttesen milyen jellegű kollektívát alkotnak. Ennek a szocializmusban a legdurvább tipizálásban is legalább két fokát különböztetjük meg.

Az első fok, amikor a dolgozók a kollektíva létezését felismerik ugyan, de ebben elsősorban a munkavállalói érdekek és sajátosságok megtestesülését látják, ami természetesen nem zárja ki, sőt, feltételezi azt, hogy büszkék termékeikre és gyári tradícióikra. Az ilyen értelemben felfogott „Mi" tudat kialakulhat akkor is, ha az ember- és intézmény viszonyra a bérmunkajelleg a jellemző. Fejlettebb fok ennél az, amikor az egyéni és a vállalati érdekek közötti szorosabb és felismertebb összefüggés eredményeként létrejön a „Miénk" tudat, amikor a kollektíva mint társas vállalkozás kezd funkcionálni, amelyhez egyébként az új gazdálkodási rendszer az objektív viszonyokat kezdeményezőbbeké teszi. E két állapot között, amelyet a „Mi", illetve a „Miénk" tudat jellemez, tehát nem egy­sze­rűen fokozatbeli, hanem minőségi, tartalmi különbség van.

A „Mi" tudat kialakulhat és gyakran ki is alakul a kapitalista vállalatokban, s mint ilyen, részben a tőkés manipuláció eredménye, részben pedig a dolgozók többé vagy kevésbé tudatos szolidaritásának kifejezője éppen a vállalat tőkés érdekeivel szemben." (A vállalat korszerű... 345.)

Természetesen a fentiek nem a magyar szervezettudomány egészére érvényesek. Az akadémiai műhelyekben más tudományos eredmények és főleg más nívón is születtek. Gondolhatunk itt például Kulcsár Kálmán eredményeire.

Az oktatásügyben maga a szervezetszociológia is csak a 60-as évek legvégén, a 70-es évek elején ereszt gyökeret. Elsősorban Mérei Ferenc, Pataki Ferenc, Várhegyi György nevével találkozunk ez időben. Aztán sokasodnak a szerzők. Közülük az egyik legismertebb, Kozma Tamás egy helyütt így ír:

„Természetes, hogy a neveléstudomány számára - csakúgy mint más, emberi tevékenység számára - maga az intézmény, amelyben a tevékenység folyik, min­dig is feladvány volt. Az iskolai intézménykutatásoknak egy hagyományos, „bevett" formája mára teljesen beépült a pedagógiába (nem volt azonban mindig része annak). Újabb keletű, és még emlékezetes, mekkora tiltakozásokat váltott ki szűkebb szakmai körökben az iskolai szervezet szociálpszichológiai megközelítése. Legkevésbé integrálódott még a szociológiai alapozású szervezetkutatás a maga elméleteivel és módszereivel. Leggyakrabban az iskolában megjelenő fiatalok vagy a tanárok kisebb-nagyobb csoportjait, rendszerint az iskolai osztályt vizsgáljuk. Kevésbé megszokott, bár rendkívül termékeny, ha az iskola egészét tekintjük a vizsgálódások tárgyának. Így ugyanis olyan összefüggésekre is fény derül, amelyek kívül esnek az egy-egy gyermekcsoporttal kapcsolatos kérdéseken (pl. az intézmény üzemeltetése, adminisztrációja)" (Koz­ma, 1985. 21.).