2 – Általános kiindulópontok, fogalmi közelítés
Ha az ember felüti az angol - magyar, a francia - magyar szótárakat az „innováció" szónál, az újítás, megújítás jelentés olvasható a fordításban. A kifejezés a XIII. századi eredetű. A XVI. századig ritkán volt használatos. Eredetileg szorosan kapcsolódott az időhöz. Bachelard „Az időtartam dialektikája" című művében az innovációt mint az időszakos megerősödés, megszilárdulás ellentétét mutatja be. Hogy a hazai gazdasági, kulturális, oktatásügyi közéletben inkább az eredeti latinos alak és nem az „újítás" terjedt el, annak is van legalább két egyszerű magyarázata: az 50-es és 60-as években az ipari és termelési ágazatban ehhez a szóhasználathoz hozzátapadt valamilyen „izzadságszagú", nem eléggé fennkölten hangzó interpretáció (az egy-egy újító műveletet bevezető munkás víziója az üzemben; iskolai körökben az „újító pedagógus" az újfajta, főképpen természettudományi szemléltető eszközöket kitaláló tanárt jelentette) ; a nemzetközi színtéren gyorsan és pontosan azonosíthatók az értelmezés körébe tartozó jelenségek az innováció-alak használatával. Az „újítás" bezár, korlátoz, az „innováció" kinyitja a teret, szárnyalni enged. (A szerző azonban megengedi magának, hogy a stílusjobbítás szándékából szinonimaként alkalmazza a két kifejezést.)
A napjainkban formálódó általános innovációelmélet művelői - különböző enciklopédiákból, lexikonokból - számos definíciót idéznek. G. Adamczewski a „leíró vagy előíró", a „formatív vagy normatív" és a „kifejező vagy bevezető" értelmezési keretben vagy húsz meghatározást elevenít fel. (G. Adamczewskí,1996.)
Az innováció átfogó értelemben új értékek létrehozása, belső tartalmát tekintve intenzív közvetítés
- egyrészt az új szükségletek és a szükséglet-kielégítés már kidolgozott eszközei között,
- másrészt az új szükségleteket létrehozó eszközök és a rejtett szükségletek között (Gáspár L., 1998).
A közvetítésalternatíva első eleme a szükségletkövető, második összetevője a szükségletteremtő innováció. Ezt a kettős arculatot gyorsan és egyértelműen lehet az oktatásügyben is azonosítani. A toplisták élén található, a keresett, a nem egyszerűen elmarasztaló értelemben „elit" minőségűnek nevezett iskolák inkább a jól kifürkészhető nagyigényű és meglévő szükségletekre összepontosítanak az újítás-folyamatokban. A klienskereső, a létükért harcba szálló intézmények ajánlataikkal inkább az „ott és akkor" még meg nem nyilvánuló, de előreláthatóan versenyképes szükségleteket igyekeznek kifejezésre juttatni.
Mindenféle innovációnak két ideológiai tengelye van:
- a felvilágosodás filozófiája
- és a tudományos és technikai gondolkodásmódból származtatható racionalitás (Cros, F., 1993).
A társadalomtudományok számos nézőpontból közelítve analizálják és írják le az innovációt. A kérdéskör tanulmányozása a nevezett forrásokból ahhoz a megállapításhoz vezet, miszerint nincs minden kérdésre választ adó általános elmélet. Még akkor sincs, ha bizonyos szerzők az ellenkezőjéről írnak, beszélnek. Ellenben szabályszerűségek, határozott állítások és modellek vannak. Ebben az értelemben az innováció a „jövő megnyerése". A motor a technológiai fejlődés. Ebben a tekintetben is különösképp a mezőgazdaság mobilizál. A technológiai szféra hozza elő a kockázatvállaló úttörőket, az iskolateremtő újítókat. A kibontakozás úgy gördül, mint a hólabda a lejtőn. Az innováció úgy terjed, mint az influenza, „fertőz". A kezdeményezőktől először a korai követőkhöz jut el. Aztán a viszonylag gyorsan reagálók lépnek a csatasorba. De vannak, lesznek elkésők, akik még felveszik a tempót. Viszont rendszerint fel lehet ismerni az ellenszegülőket is, akiket többnyire mégiscsak késztetni, adott esetben kényszeríteni szoktak. (Cros, 1997)
Az újdonság elfogadásához három hipotézist lehet társítani:
- az érdekeltek látják a teljesítménynyereség esélyét, a hasznosságot;
- ha az innováció-történés jól strukturált környezetbe (átlátható szerveződés, korrekt munkamegosztás, komfortosan vezethető intézmény) illeszkedhet, akkor van esélye a gyorsabb beépülésnek;
- ha az adott probléma megoldásához jól kapcsolódik a „válasz" és a terjesztés formája, akkor az érdekelt szakmai kör, valamint a körülmények kiművelik az új „teljesítményhálót". (Cros, 1997)
A szélesebb, a társadalmi mezőben (tehát nem az iskolaintézményi „szolgáltatás" nagyságrendjében) úgy érdemes megragadni az innovációt, mint autonóm egyének és csoportok tevékenységét, mégpedig mint a szolidaritás és konfliktusok közötti „balanszírozást". Az ember azzal a vággyal csatlakozik, hogy az innovációban megalkothatja személyes történetét, értelmet adhat meglévő tapasztalatainak. Az iskola is történeti képződmény, de kettős természetű. Tradícióőrző és / vagy tiltakozó. A pedagógus lehet hagyománytisztelő, de akár ellent is állhat a hatalomnak. (Cros, 1997)
A társadalomtudományok, köztük a hozzánk közelálló szociológia a terjesztésére koncentrál. Modelleket keres és mutat be, s nem törődik az innováció összetettségével. (Az innováció-menedzsment tantárgyat is elsősorban maga a folyamat foglalkoztatja.) Az egyik tipikus modell az a már említett „járványtani", mely szerint adott innováció ereje, időszerűsége, a „ragály" egy-két évtized alatt elmúlik, s jön helyette másik.
A társadalomkutatókat az 1960-as évek óta foglalkoztatja különösképp az innováció. Viszont őket is csak műveleti terminusokban, úgy, mint akció. (Fullan, 1990) Már a XIII. században is lehet utalást találni hasonló esetekre, még ha ezek nem is szerves előzmények. Már akkor is, akárcsak és még inkább a XVIII. században, az újítást a szokásokat sértő, veszélyes beavatkozásnak tartották. A vallási igazságok és a dogmák fellazítása békétlenséghez, zűrzavarhoz vezet - tartották. Elég utalni a nagy vallási konfliktusokra, vagy éppen a haladó természettudósok kálváriáira.
Az innováció a demokrácia és a kapitalizmus terméke. Főképp azé a demokráciáé, amely nem ismeri az arisztokratikus hierarchiát, ahol a privilégiumok sohasem vagy csekély mértékben voltak (vannak) előre kiosztva, s ahol az egyén létfeltételeinek progresszív gyarapítása előtt nem voltak (nincsenek) leküzdhetetlen akadályok. Ezek a jellemzők főképp az észak-amerikai demokráciára vonatkoztathatók. Ott az arisztokratikus örökség gyakorlatilag nem létezik. A miféle kapitalizmus? - kérdésre is egyszerű a válasz: az, amelyikben kevés az állami befolyás, amelyik vállalkozásra ösztönöz („egy dollárral jöttem, s ma már milliomos vagyok"!), s amelyikben növekvő intenzitással gyarapodnak az innovációs tapasztalatok. Az ilyenfajta kibontakozás kezdetét Európában a 70-es évek közepére lehet tenni. Egyes teoretikusok az innovációk kiváltotta hatalmas technikai fejlődést az ugyancsak a hetvenes évektől számítható liberalizációs politikai trendek hatásának tulajdonítják.
Az innovációelmélet egyik előfutára, I.N.D. Kondratyev innovációs hullámokról értekezik (Gáspár L., 1998). Szerinte a XVIII. sz. végétől „hosszú hullámokat", azaz hosszú ciklusokat lehet elvonatkoztatni a gazdaságfejlődésben. Mindegyik ciklusban vannak emelkedő és ereszkedő hullámok. Az emelkedés előtt nagy műszaki és technikai változások jelennek meg. Az emelkedéskor társadalmi megrázkódtatásokat lehet tapasztalni. A ciklusok ereszkedő szakaszaiban több a depressziós (nyomott, visszaeséssel jellemezhető), mint a „lendületi" év. Az emelkedő periódusban ez éppen fordítva van. Pl. az ún. második ciklus ereszkedő hullámában (1874 és 1895 között) 6 fellendülés-év könyvelhető el, szemben a 15 „nyomott" évvel. A harmadik ciklus emelkedő szakaszában (1895-1912) 15 progresszív és 4 depressziós év azonosítható.
A periodikusságot a XX. sz. közepétől tartalmi értelemben is konstatálni lehet. 1960 körüli szakaszt (1950 és 1975 között) technikai-technológiai téren dicső korszaknak lehet nevezni. Ekkor új anyagokból új termékek jöttek létre. Az ún. szociális innovációk terén megjelentek a militáns mozgalmak, globális társadalmi tevékenységek reakciójaként kis társaságok (micro-sociètés) alakulnak, egy „új világ" teremtése található programjaik centrumában a „demokrácia", az „eszmecsere"" és az „együttélés" értékekkel.
1975 és 1982 között a nagyvilágban, a technikai-technológiai „mezőben" a természeti léthez visszafordulás a figyelmet felkeltő jelenség (agrárújítások, biokertészet...), a természetóvás, a természetes életmód, a természetgyógyászat, a zöldövezetek, az alvóvárosok kialakítása az átütő innovációs fejlődésvonal. A technikai technológiaivá válik. Megjelennek a robottechnikák. A vállalati struktúrák, hierarchiák rugalmasabbak lesznek, hogy jobban feleljenek meg az új tárgyak termelési módozatai változásainak.
1982 és 1992 között az innovációkban a gazdasági-piaci krízis ellensúlyozásának, a piac „betegségei" gyógyításának szándéka érzékelhető. 1995-től a globalizáció, az informatikai fejlesztés, a kommunikációs technikák gazdagítása a leginkább jellemző innovációs mozzanat.
A nagy elméletalkotók egyike J.A.Schumpeter észak-amerikai kutató. Ő a XX. század első felében alapozta meg közgazdaságtani innovációkutatást. Mozgósító, domináns kiindulópontként a magántulajdont, a munkamegosztást és a szabad versenyt jelöli meg. Három alapvető tényezőt említ meg az innováció további kibontakoztatásában: a termelőeszközök birtoklását, a hitel vásárlóerő-képző szerepét és a vállalkozó aktivitását.
P.A. Samuelson és W.D. Nordhaus - az 1980-as években - a gazdasági fejlődés fő mozgatóit a humán erőforrásokkal, a természeti erőforrásokkal, a tőkével, a technológiai fejlődéssel és innovációval azonosítják. A következőkben az amerikai P.F Drucker dolgozta ki a lehetőségközpontú elméleti keretet. Állítása szerint az innováció nem kizárólag műszaki vagy gazdasági jelenség. Nevezett szerző sokat értekezik a társadalmi innovációról, amely az ipari-gazdasági szektorban is erőteljesen érezteti a hatását. Keresni kell, fel kell mérni, hogy adott újítási lehetőségnek mekkora az esélye a sikerre, kidolgozásával milyen kockázatok járnak együtt. A változás eltervezett keresése, a gazdasági és társadalmi innovációs lehetőségek elemzésére, kihasználására van szükség. (Gáspár L., 1998.)
Az innovációs gondolat általános jellegét tanúsítandó érdemes a biológus A. Langaney-t idézni, aki három innovációs osztályt jelöl ki:
- a biológiai szerkezetekben a molekuláris és a sejtbiológia közbeavatkozása következtében lebonyolódó innovációk;
- a fajok társas viselkedésében és szerveződésében lejátszódó innovációk;
- az emberi társadalomban esedékes innovációk, amelyek megszakítás nélkül folynak pszichikai és magatartási téren, ahol mindez ideig ismeretlen „információraktározási" és információ-újrafelhasználási mechanizmusok tárulnak fel. (A. Langaney, 1979.)
Az oktatásügyi innovációelmélet egyik francia szakértője F. Cros idéz egy sor általános közelítésű definíciót monografikus könyvében:
- innováció mindenféle új dolog, amely minőségileg különbözik a már létező formáktól;
- az innováció esetében új ideákról és praxisról van szó;
- az innováció valójában folyamat, amely egy újító „ágens" közreműködésével születik és ölt testet, amelyet vagy magáévá tesz, vagy elvet a lehetséges fogadó;
- innováció minden kísérlet (a megpróbálás értelmében), amelyben a kezdeményező egy rendszerbe tudatosan szándékozik bevezetni valamilyen változást, mégpedig a szisztéma működésének gazdagítása érdekében.

Keressen, találjon példá(ka)t arra, hogy az iskola (óvoda, kollégium) szükségletteremtő innovációval törekedik érvényesíteni adottságait, hogy megtarthassa, gyarapítsa klienseit!