BH2003. 62
BH2003. 62
A nevelési-oktatási intézmény kártérítő felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a tanulói jogviszonnyal összefüggésben bekövetkezett kárt működési körén kívül eső, elháríthatatlan ok idézte elő [1959. évi IV. törvény 339. § (1) bekezdés, 345. § (2) bekezdés, 1993. évi LXXIX. törvény 77. § (3) bekezdés].
A jogerős közbenső ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes és másik két diáktársa 1997. május 13-án az alperes egyik pedagógusának felkérésére, az iskola udvarán található, fémből készült kétkerekű szállítókocsival papírt szállítottak. A felperes ötlete folytán a kiskocsit a gyermekek futva húzták. Az iskola bejáratánál bekanyarodva a kocsi egyik kereke gödörbe került, és a kocsi húzórúdja a felperes kezét nekinyomta a bejáratnál lévő betonoszlopnak, amelynek következtében a felperes a jobb keze I. ujja alappercének nyílt, darabos törését, roncsolódását szenvedte el, és emiatt az ízületi vonal alatt csonkolást kellett végezni.
A felperes a balesettel összefüggő nem vagyoni kárigényét érvényesítette, az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú közbenső ítéletben a bíróság azt állapította meg, hogy a felperest 1997. május 13-án ért balesetben „az alperesi közrehatás, mint felelősség mértéke 60%". Az elsőfokú közbenső ítélet indokolása szerint a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Köot.) 77. §-ának (3) bekezdése alapján a felperest a tanulói jogviszonnyal összefüggésben érte a baleset. A Köot. 121. §-ára alapított alperesi védekezést az elsőfokú bíróság nem fogadta el, és közbenső ítélete indokolásában megállapította, hogy ha az alperes iskola felkéri a tanulót egy tevékenységre, akkor azt felügyelnie is kell. A felügyelet hiányosságát mutatja többek között az is, hogy a veszélyes kocsit a tanulók elől nem zárták el. A károsult részéről a fémkocsi szertelen, felróható, rendeltetésellenes használata olyan elháríthatatlan magatartásnak minősül, amelynek értékelésével a bíróság a felperes közrehatását 40%-os mértékben állapította meg.
A felperesnek a teljes kártérítő felelősség megállapítására irányuló fellebbezése és az alperesnek a kereset elutasítása iránti csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta. A másodfokú közbenső ítélet indokolása szerint a kézikocsi rendeltetésellenes használata a károsult részéről nem tekinthető elháríthatatlan magatartásnak, mert az a megfelelő pedagógusi felügyelettel megelőzhető lett volna. A Köot. 77. §-ának (3) bekezdése alapján alkalmazandó 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 345. §-ának (2) bekezdése értelmében azonban nem kell megtéríteni a kárt annyiban, amennyiben a károsult felróható magatartásából származik. A felperes pedig a kocsi engedély nélküli elvitelével és nem rendeltetésszerű használatával közrehatott a kár bekövetkeztében. A kármegosztás mértéke a másodfokú bíróság szerint nem volt a fellebbezéssel támadott, ezáltal mindezeknek a körülményeknek a mérlegelése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú közbenső ítéletet helybenhagyta.
A felperes felülvizsgálati kérelme az alperes kizárólagos, teljes kártérítő felelősségét megállapító közbenső ítélet meghozatalára irányult. Jogi álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet a Köot. 77. §-a (3) bekezdésének és a Ptk. 345. §-a (2) bekezdésének téves alkalmazása folytán jogszabálysértő. A felperes azzal érvelt, hogy az adott esetben elsődlegesen a Köot. rendelkezései az irányadóak, ezért az alperes csak annak a kárnak a megtérítése alól mentesül, amelyet a felperes elháríthatatlan - és nem felróható - magatartása okozott. Miután a felperes magatartása nem volt elháríthatatlan, ezért a felperes jogi álláspontja szerint kármegosztásnak nincs helye. Utalt arra is a felülvizsgálati kérelmében, hogy a kármegosztás aránya is eltúlzott, és annak mértékét a fellebbezésében vitatta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet megváltoztatását és a keresetet elutasító ítélet meghozatalát kérte, másodlagosan pedig a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta az új eljárás lefolytatása és új határozat meghozatala érdekében. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében azzal érvelt, hogy a jogvita elbírálása szempontjából annak volt döntő jelentősége, hogy a baleset mikor és hogyan történt, illetőleg a felelősség kimenthető volt-e. Az alperes a közoktatási törvény rendelkezéseire alapítva arra hivatkozott, hogy a baleset idején a tanuló nem állt az iskola felügyelete alatt. Ha a baleset nem a kötelező vagy az ún. nem kötelező tanórai foglalkozások, ezek közötti szünet, a tanítás kezdete előtti és étkezés alatti felügyelet, illetőleg nem tanórán kívüli foglalkozás alatt következik be, akkor ezért az oktatási-nevelési intézmény nem tartozik felelősséggel. Az alperes azzal is érvelt, hogy a baleset az intézmény területén kívül történt a tanórák után. A baleset kizárólagos oka pedig a fémkocsi nem rendeltetésszerű használata, vagyis a felperes felróható és elháríthatatlannak minősülő magatartása volt.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos, az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan.
A másodfokú bíróság a közbenső ítélete indokolásában tévesen állapította meg, hogy a kármegosztás mértékét a fellebbezés nem támadta. A felperes fellebbezése ugyanis egyértelműen arra irányult, hogy a bíróság az alperes kártérítő felelősségének mértékét 60% helyett 100%-ban állapítsa meg, és így mint többen a kevesebbet, lényegében a kármegosztás megállapított mértékét is vitatta, ennél fogva az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglaltak nem akadályozták azt, hogy a felperes a felülvizsgálati eljárásban a kármegosztás megállapított mértékét támadja.
A jogerős ítéletben megállapított tényállást a felek lényegében nem vitatták, eltérően foglaltak azonban állást abban a kérdésben, hogy a bekövetkezett kárért az alperes kártérítő felelőssége fennáll-e. Ennek elbírálására - a felelősség és a mentesülés tekintetében - a Köot. speciális rendelkezései az irányadóak. A Köot. 77. §-ának (3) bekezdése értelmében az iskola a tanulói jogviszonnyal összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. A kártérítésre a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal a kiegészítéssel, hogy a nevelési-oktatási intézmény, illetve a gyakorlati képzés szervezője felelőssége alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a kárt a működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt, ha azt a károsult elháríthatatlan magatartása okozta.
A bíróság a jogerős közbenső ítéletben a bizonyítékok a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésével helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperest a tanulói jogviszonnyal összefüggésben érte a károsodás. Az a tanítás után, iskolai érdekből, a papírgyűjtés miatt végzett szállítási tevékenység, amelynek kezdeményezésében az alperes tanárának szerepe és végrehajtásáról tudomása is volt, a tanulói jogviszonnyal összefüggő és felügyelet alá eső tevékenységnek minősül, függetlenül attól, hogy minderre a tanórák elvégzése után került sor. Az iskolán „kívüli" esemény fogalma nem szűkíthető le az iskola, mint hely elhagyása utáni eseményre, hanem a felügyelet, illetve a felelősség szempontjából jelentősége van annak is, hogy a tevékenység az iskolai feladatokkal és érdekekkel függött össze.
A Köot. 77. §-ának (3) bekezdése alapján az alperest olyan objektív, vétkességétől független felelősség terhelte a tanulói jogviszonnyal összefüggésben bekövetkező kárért, amely alól csak akkor tudja magát kimenteni, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Ilyen ok fennállása azonban nem bizonyított a perben. A kár alapvető oka egyrészt az volt, hogy a felperes a kocsihoz hozzáférhetett, másrészt azt rendeltetésellenesen használta. A kármegosztás tekintetében téves a másodfokú bíróságnak a jogerős közbenső ítélet indokolásában kifejtett álláspontja, amely szerint a kárnak nem kell megtérítenie azt a részét, amely a károsult felróható magatartásából származott. A Köot. 77. §-ának (3) bekezdése ugyanis a Ptk. 345. §-a (2) bekezdésének alkalmazhatóságát nem teszi lehetővé, mert az abban foglaltakat „kiegészítésként" eltérően maga szabályozza, ennél fogva az alperesnek a kárnak csak azt a részét nem kell megtérítenie, amelyet a károsult elháríthatatlan - és nem vétkes - magatartása okozott. Miután azonban a károsult magatartása nem volt elháríthatatlan, ezért a kár megosztására nincs jogi lehetőség. A jogerős közbenső ítélet indokolásában a másodfokú bíróság a tekintetben helytállóan foglalt állást, hogy a felperes magatartása azért nem volt elháríthatatlan, mert megfelelő felügyelettel a kár elkerülhető lett volna. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a veszélyes tevékenység kifejtésére alkalmas kocsi felügyelete kapcsán is mulasztás terheli az alperest, mert olyan módszert kellett volna alkalmaznia, amely mellett kizárt annak lehetősége, hogy a tanulók a kocsit felügyelet nélkül igénybe vegyék, és ezáltal lehetőség nyíljon a károkozásra.
Mindezekre tekintettel a jogerős közbenső ítélet jogszabálysértő módon állapította meg az alperes kártérítő felelősségének a mértékét, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján, a Pp. 253. §-a (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatva a felperes teljes kártérítő felelősségét állapította meg, és rendelkezett a Pp. 253. §-a (4) bekezdésének megfelelően az iratok elsőfokú bíróságnak történő megküldéséről. A Legfelsőbb Bíróság a peres felek felülvizsgálati eljárási költségének összegét a Pp. 275/B. §-a folytán alkalmazott Pp. 77. §-a alapján csak megállapította, annak viseléséről az elsőfokú bíróságnak kell majd dönteni az eljárást befejező határozatában. (Legf. Bír. Pfv. III. 20.761/2000. sz.)