4.2. Változtatni a struktúrát!

A. D. Chandler szerint a struktúra mindig követi a stratégiát. A szerző nagy­vál­­lalatok elemzése alapján a következő összefüggést állapította meg: a vállalatok romló teljesítményük következtében vagy növekedésük biztosítása érdekében módosítják stratégiájukat, amit ha nem követ a struktúra fejlesztése, szerveze­ti problémák jelentkeznek, ebből kifolyólag a vállalatok módosítják szer­vezeti fel­építésüket.  Antal Iván tételében is ez a felfogás tükröződik: „A stra­tégia megváltozásában összegződik a vállalat és környezete viszonyának vál­tozása. A változó helyzethez alkalmazkodó új célok új megközelítési módokat, új stratégiá­kat igényelnek... A stratégia változás együtt jár a szervezeti struk­túra változásával... Szabály: a stratégia változás irányelveiből kiindulva kell fejleszteni a szervezet struktúráját." (Antal, 1981)

Végül Csath Magdolna is ezt az irányzatot követi amikor kifejti, hogy a szervezetfejlesztés általános feladata annak a szervezeti formának a megkeresése, amelyik a leginkább összhangban van a stratégiával. (Csath, 1990)

Ez sematikusan így ábrázolható:

környezet →stratégia →struktúra

G. Mussche szerint A. D. Chandler a vállalati stratégia és struktúra kérdéskö­rének csak egy részét vizsgálja. A szerző egyetért a fent említett irányzat képvi­selőivel abban, hogy amikor a stratégiát meghatározzák, a környezet csakugyan meghatározó tényező. Kifejti, hogy stratégia valóban közvetíti a környezet hatását a struktúrára, azonban vissza is hat a stratégiára, ugyanis egy stratégia alkalmazkodása a környezet fejlődéséhez csak akkor lehetséges, ha a struktúra elég rugalmas ahhoz, hogy ezt ne akadályozza meg. Ez a szervezet számára azt je­lenti, hogy nem választhat tetszőlegesen a stratégiai alternatívák közül, mert a vá­lasztható stratégiákat a struktúra behatárolja. Sematikusan ábrázolva:
környezet →stratégia →struktúra

 

A kontingencia elmélet jóval többrétűbb és erősebb függést tételez fel a három tényező között. E felfogás szerint a szervezeti struktúra kialakítása követi a stra­tégia változásait, a választott stratégia pedig a környezeti változások függvényé­ben alakul át, ezenkívül a környezet közvetlenül, a technológián keresztül  is hat a szervezeti struktúrára. (Barakonyi-Lorange, 1993) Az elmélet újdonsága, hogy a szervezeti tagok magatartását is beiktatja mint közvetítő változót.

 

3. ábra: A kontingencia elmélet alapmodellje
(Forrás:Vezetés-SzervezésI-II 46. oldal)

Ez a felfogás nem állítja ellentétbe a fent vázolt irányzatokat, hanem egymás kiegészítésének tekinti. Az mindenesetre igaz, hogy a legtöbb tapasztalati tény a Chandler nevével fémjelzett irányzatot támasztja alá, hiszen elég a di­vi­zi­o­nális szervezetekre gondolnunk, ahol a stratégiai tevékenységi területek szerint bont­ják fel a szervezetet, vagyis a struktúra maximálisan alkalmazkodik a straté­giá­hoz.

Ezenkívül A. D. Chandler tételének fényes bizonyítéka a szervezeti formák evo­lúciója is (25). A XX. század első feléig az iparvállalatok első számú stratégiája az erőforrások feletti kontroll megszerzése, a vertikalitás fokozása volt. Ennek irányítására fejlődtek ki a törzskari szervezeti struktúrák. A XX. század második felében, amikor megjelenik a szervezetek több lábon állása, a diverzifikáció, fejlődnek ki a multidimenzionális szervezetek. Manapság, amikor a kör­nye­­zeti feltételek minden eddiginél gyorsabb tempóban változnak, a vállalatok stra­tégiája egyre inkább a gyors reagálásra és az erők gyors összpontosítására ala­­pozódik, ezért a hierarchikus szervezetek helyét egyre inkább a hálózatos (mát­rix) szervezetek foglalják el.