1.3. Funkciók közötti konfliktusok
Az előzőekben bemutatott funkciók teljesüléséhez, illetve azok adott módon való teljesüléséhez a modern társadalmakban jelentős érdekek fűződnek. Így például a gazdaság szakképzett munkaerővel való ellátottságában érdekelt munkáltatói vagy a politikai rendszer legitimálásában érdekelt elitcsoportok természetes módon arra törekszenek, hogy az oktatási rendszer az ő igényeikkel kapcsolatos funkcióit megfelelő módon, akár más funkciók terhére is ellássa. A társadalmi integráció és a szociális funkció teljesülésében érdekelt csoportok is joggal érvelhetnek úgy, hogy az iskolai nevelés nem szolgálhatja kizárólag a tudományos ismeretek átadását.
Egy-egy funkció ellátása elkerülhetetlenül más funkciók teljesítésének a rovására mehet. Ha például a forrásokat a diákétkeztetés fejlesztésére fordítják, akkor ez azt is jelenti, hogy kevesebb új tantermet hoznak létre vagy kevésbé emelik a tanárok fizetését. Ha növelik a szakmai képzés arányát, akkor az erre szánt időt esetleg a tudományos ismeretek átadásától kell elvenni. Az egyes funkciók és az ellátásukhoz kapcsolódó társadalmi érdekek így konfliktusba kerülhet egymással. Ezek a konfliktusok az oktatáspolitikai mozgások egyik legfontosabb jellemzőjét alkotják.
A legtöbb oktatásügyi vita mögött felfedezhetjük a különböző funkciók közötti konfliktusokat. Például több oktatási rendszerben vita folyik arról, hogy milyen intézményi formákban és milyen funkciókkal szervezzék meg a 16-18 éves korcsoport oktatását. Egyesek szerint e korcsoport többségének közvetlen munkára felkészítő specializált szakoktatásra van szüksége, mások szerint a legtöbb ilyen korú fiatal számára általános műveltséget nyújtó iskolázást kell biztosítani. E vitában jól érzékelhető a kultúraátadáshoz, a társadalom-integrációhoz és a gazdasághoz kötődő funkciók konfliktusa.
Figyelemre méltó az a konfliktus, amely a kulturális reprodukció és a személyiségfejlesztés funkciói között alakulhat ki. Noha a kultúra a személyiség konstituálódásának és kibontakozásának legfontosabb eszköze, igen sok példát lehetne idézni arra is, hogy - éppen ellenkezőleg - lélektani értelemben gátolja az egyén személyiségének adekvát formálódását. Ismert az a kultúra represszív jellegét hangsúlyozó pszichoanalitikus megközelítés, amely eleve konfliktusos kapcsolatot feltételez a társadalmi kultúra szervezett átadása és az egyének személyiségfejlődése között (Bernfeld, 1975). Az ún. gyermekcentrikus megközelítések (fejlődés-lélektani pedagógiák, progresszív iskolai mozgalmak, reformpedagógiák) és a tudásátadást előtérbe helyező pedagógiai felfogások (ismeretcentrikusság, pedagógiai tradicionalizmus, herbartizmus) kritikái többek között ennek a konfliktusnak a feloldására törekednek.
Az integráló és a kultúraátadáshoz köthető funkciók konfliktusa ragadható meg abban a vitában, amelynek az a tárgya, hogy vajon a tanári munka részévé tehető-e a szociális jellegű feladatok ellátása. Ugyanez a konfliktus jelenik meg abban a vitában, amely arról szól, hogy vajon a természettudományos oktatásnak mekkora részét kell olyan témáknak szentelni, mint a környezetvédelem vagy az egészséges életmód megismertetése. A kultúraátadó és a politikai rendszert legitimáló funkcióknak a konfliktusa is megragadható például a hagyományos történelemtanítást és a modern társadalomismeret tanítását szembeállító vitában. A kulturális örökség átadása inkább a nemzeti és egyetemes múltat bemutató hagyományos történelemtanítás megerősítését igényli. Ezzel szemben a modern társadalom integrációját és bizonyos mértékig a jelenkori demokratikus politikai rendszerek legitimációját is jobban szolgálja az, ha a fiatalok inkább a jelen társadalom problémáinak a megismerésére fordítanak több időt, amire a társadalomismeret tanulása ad több lehetőséget.
A példákat lehetne még hosszan sorolni, hiszen az említett funkciók között nincs egy olyan sem, amely ne kerülhetne konfliktusba valamelyik másikkal. Érdemes azonban utalni arra is, hogy a funkciók közötti kapcsolatokat nem feltétlenül csak az egymással való szembenállás, hanem a kölcsönös egymást erősítés is jellemezheti. Például a kulturális reprodukcióval kapcsolatos rendszerfeladatok megerősödése általában kedvező a személyiségfejlesztő funkció szempontjából, amely utóbbit jóval inkább veszélyeztethetik más (pl. a gazdasági vagy politikai legitimációs) funkciók. Ugyanígy a társadalmi integrációs feladatok eredményesebb elvégzése segítheti a társadalmi esélyegyenlőtlenségek mérséklésére irányuló törekvéseket.
Fontos utalni arra, hogy az egyes funkciók és az ezekhez kapcsolódó érdekek általában a modern kormányzati struktúrában megjelennek. Így meghatározott gazdasági, társadalomintegráló és kulturális funkciók különböző kormányzati szervekhez (gazdasági, szociális, kulturális stb. feladatokat ellátó kormányhivatalok) kapcsolódnak. Ez azt jelenti, hogy az oktatási rendszer meghatározott módon történő működésében vagy annak befolyásolásában különböző kormányzati tényezők érdekeltek, s valamennyi funkció megfelelő szintű ellátása mindezen tényezők együttműködését igényli. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a modern oktatási rendszerek irányításában egyre kevésbé lehet kizárólagos szerepe az oktatásért felelős minisztériumoknak, illetve az ilyen hivataloknak egyre nyitottabbnak kell lenniük egyéb területek irányába..