4.1. Mit jelent a rendszerszabályozás?
Az oktatási rendszerben, mint minden társadalmi rendszerben szabályozott. Különböző szabályozó eszközök biztosítják azt, hogy a rendszer és annak egyes elemei folyamatosan ellássák feladatukat, és hogy a rendszer egyes elemei közötti koordináció és ezáltal a rendszer integritása fennmaradjon. Más rendszerekhez hasonlóan az oktatási rendszerrel kapcsolatban is az egyik legérdekesebb és legnagyobb társadalmi jelentőséggel bíró kérdés az, vajon hogyan tartható fenn ennek a hatalmas méretű és óriás komplexitású egésznek a kiszámítható működése és belső integritása.
Kérdések sokasága fogalmazható meg ezzel kapcsolatban. Minek köszönhető az, hogy a rendszer nem hullik elemeire, és hogy a széthúzó erők nem kerekednek felül benne? Hogyan tartható fenn az egyensúly két olyannyira ellentétes igény között, mint a stabilitás és a kiszámíthatóság egyfelől, és az alkalmazkodás és változásra való képesség másfelől? Hogyan biztosítható a rendszer feletti társadalmi ellenőrzés, és hogyan akadályozható meg az, hogy az saját céljait követő önjáró gépezetté váljék? Vajon milyen külső erők szükségesek a rendszer egyensúlyának a fenntartásához, és mennyire elegendőek a belső önszabályozó mechanizmusok? Miképpen biztosítható az, hogy az a sokféle egymásnak ellentmondó funkció, cél és érték, amelyekről a korábbiakban szó volt, valamilyen szinten mind teljesülni tudjon? Hogyan érhető el az, hogy a sokféle eltérő érdek és érték, amely az egyes belső alrendszerekhez kapcsolódik, ne bomlasszák fel a nagyrendszert? És végül - ami a társadalom és a társadalmi igényt megfogalmazó politika számára különösen fontos - hogyan érhető el az, hogy a rendszer működése a társadalmi igényeknek megfelelően alakuljon, azaz hogyan valósíthatók meg különböző politikák?
A rendszerszabályozás - és ami ezzel szorosan összefügg -, a rendszerintegráció problémáiról már az eddigiekben is sok szó esett. A rendszerintegrációval kapcsolatban az első fejezetben azt mondtuk el, hogy ez alatt három alapvető funkciót értünk: (1) az oktatási és az egyéb társadalmi rendszerek közötti kapcsolatok biztosítását, (2) az oktatáson belüli elemek (funkciók, szintek és alrendszerek) összekapcsolásának a megteremtését, illetve (3) az oktatás és a társadalom problémavilága és igényei közötti összhang fenntartását. Lényegében rendszerintegrációs problémákról volt szó akkor is, amikor az oktatás, a társadalmi környezet és a közigazgatási-politikai rendszer kapcsolatát elemeztük, illetve amikor az oktatási rendszeren belüli alrendszerek közötti konfliktusok kérdéseivel foglalkoztunk.
Annak, hogy az egyéb lehetséges fogalmak (így például az itt ugyancsak gyakran használt integráció vagy a ritkábban említett, de azért előforduló koordináció és kontroll) helyett általában a szabályozás fogalmát használjuk, két - egymást szorosan kiegészítő - oka van. Az egyik az, hogy hangsúlyozni kívánjuk azt a mozzanatot, amely e funkciót a tudatos társadalmi cselekvéshez, ezen belül ahhoz az oktatáspolitikához kapcsolja, amelyet jelentős mértékben szabályokat alkotó tevékenységnek képzelünk el. A másik viszont az, hogy legalább ennyire hangsúlyozni szeretnénk azt a mozzanatot, amelyet leginkább az önszabályozás fogalma fejez ki. Azt tudniillik, hogy a rendszerek általában akkor is többé-kevésbé szabályozottan működnek, ha nem jelennek meg a színen közvetlen ellenőrzési vagy befolyásolási céllal fellépő külső társadalmi aktorok.
Az oktatás területén működő szabályozási mechanizmusok és a rendszer integrációjának a biztosítását szolgáló eszközök sokfélék lehetnek. Az egyes oktatási rendszerek, mint már láthattuk, egyebek mellett éppen abban különböznek egymástól, hogy a szabályozás és az integráció fenntartásának milyen formái jellemzik őket.