3.1.3.1. Racionális mérlegelésen alapuló döntések

Az intézményi szintű döntések általában a környezet igényeihez való alkalmazkodásra, az intézmény vonzóbbá tételére és ezáltal az intézmény költségvetési pozíciójának és stabilitásának a javítására irányulnak. Ilyen döntéseknek tekinthetők például képzési programoknak vagy profiloknak az átalakítása, az intézménybe való bejutás feltételeinek (felvételi követelmények) a módosítása, az alkalmazott taneszközök vagy módszereknek a megváltoztatása vagy a belső szervezeti és vezetési viszonyoknak az átalakítása.

Az intézményi szintű döntések - az egyéni döntésekhez hasonlóan - rendszerszinten is jelentkező változásokat indíthatnak el az oktatási rendszerben.[1] Érdemes hangsúlyozni, hogy az intézményi szintű döntések általában nehezen különíthetők el a helyi (települési) szintű iskolafenntartói döntésektől. Azokban az oktatási rendszerekben, ahol az intézmények vagy helyi intézményfenntartók jelentősebb döntéseket hozhatnak, az oktatási rendszer alakításának fontos eszköze azon feltételek megváltoztatása, amelyek e döntéseket befolyásolják. Ezért érdemes áttekinteni, melyek azok a tényezők, amelyek az ilyen döntéseket befolyásolják.

A környezeti feltételek változása

Az intézményi szintű döntések mögött az esetek nagy részében a környezeti feltételek változásait találjuk. Ilyenek lehetnek például a jelentkezők számának demográfiai vagy népességvándorlási okokból történő csökkenése vagy emelkedése, az elnéptelenedés vagy a zsúfoltság veszélye. Mivel ezek szervezeti és működési válsághoz vezethetnek, az intézmények - ha tehetik - megpróbálják a rendelkezésükre álló eszközökkel e hatásokat közömbösíteni. Így például megpróbálnak több tanulóra vagy hallgatóra szert tenni önmaguk népszerűsítésével, a programkínálatuk gazdagításával, a felvételi eljárás megváltoztatásával, a követelmények leszállításával vagy egyéb módokon.

A szabályozási környezet

Az intézményi szintű viselkedést természetesen alapvetően meghatározza az a szabályozási környezet, amelyben az intézmények működnek. A legfontosabb tényező nyilvánvalóan az, hogy e szabályozási környezet egyáltalán mekkora mozgásteret hagy az intézményi döntések számára (pl. az intézmények szabadon felhasználhatják-e költségvetésük egy részét vagy befolyásolhatják-e az egyes tantárgyakra fordított tanítási idő nagyságát), de fontos az is, hogy milyen típusú döntéseknek kedvez és milyeneknek nem (pl. jutalmazza-e a sikeres intézményi szintű alkalmazkodást).

Érdekeltségi viszonyok: ösztönzők és büntetések

Az intézményi viselkedést mindenekelőtt az alkalmazott konkrét ösztönzők és büntetések határozzák meg. Egy-egy konkrét ösztönző bevezetése nyomán - pl. ha meghatározott pedagógiai változtatások bevezetését vagy intézményi társulások létrehozását céltámogatásokkal jutalmazzák - akár az intézményi viselkedés tömeges megváltozása is várható. Az ösztönzőkkel azonos súlyú hatása van a büntetéseknek vagy szankcióknak. Ha például a tanulmányi teljesítmények romlása költségvetési vagy egyéb szankciókkal is jár, megnőhet a valószínűsége annak, hogy a gyengébb intézmények lépéseket tesznek a színvonal javítása érdekében.

Az érdekeltségi viszonyok elsősorban a finanszírozási rendszer változásaival befolyásolhatók (pl. a tanulólétszám megtartására vagy növelésére ösztönző fejkvótás finanszírozás), de természetesen emellett más ösztönzők is hatást gyakorolhatnak.

Az intézményi pozíció javítására való törekvés

Az intézmények általában akkor is törekednek helyzetük javítására, ha erre közvetlen környezeti változások nem kényszerítik őket. Ez egyaránt jelentheti a költségvetési pozíció javítására, és a szakmai presztízs növelésére való törekvést. A költségvetési pozíció javítására való törekvés arra serkentheti az intézményeket, hogy olyan tevékenységeket, olyan programokat indítsanak, amelyek a bevételek növelésével kecsegtetnek. A szakmai presztízs növelésére irányuló törekvés arra bátoríthatja őket, hogy szakmai innovációba kezdjenek, vonzó szakmai programokba kapcsolódjanak bele, önfejlesztő akciókat indítsanak.

Pedagógus-munkahelyek megőrzésére való törekvés

Az egyik legismertebb intézményi érdek a pedagógus-álláshelyek vagy munkahelyek megőrzésére való törekvés. Az erre való törekvés különösen akkor válik az intézményi viselkedést meghatározó tényezővé, ha az intézményi döntések az ott dolgozó pedagógusok bevonásával születnek, és ha a pedagógus közösségekre jellemző a munkavállalói szolidaritás. Ez az érdek adott esetben erősebb lehet, mint a szakmai presztízs vagy a költségvetési pozíció növelésére való törekvés.



[1] Jellegzetesen ilyennek tekinthetők például azok a szerkezeti változások (hat és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályok indítása), amelyek a magyar oktatási rendszerben 1989 után zajlottak le, és amelyek lényegében megváltoztatták a magyar közoktatási rendszer vertikális szerkezetét. E változások mögött részben a tanulók és a pedagógus-munkahelyek megőrzésére való intézményi szintű törekvés húzódott meg.