1.4.3.1. A rendszerintegráció fogalma

Korábban említettük, hogy a modern társadalmak egyik kiemelkedő problémája az, vajon, miképpen biztosítják egyfelől az egyes alrendszerek önállóságát, másfelől ezeknek a többi alrendszerhez való hozzákapcsolását. Utaltunk arra is, hogy a modern oktatási rendszereket érő kihívások között az egyik legjelentősebbnek azt tartjuk, miképpen tudják biztosítani a rendszer integritását a különböző funkciókra irányuló, egymással szükségképpen ütköző társadalmi elvárások kereszttüzében. Mindennél jelentősebb probléma azonban az, vajon az egyes rendszerek és az ezeken belül található alrendszerek együttesen mennyire képesek azoknak a társadalmi feladatoknak elvégzésére vagy megoldására, amelyek általában átfogó természetűek, azaz teljes mértékben és kizárólagosan nem kapcsolhatók egyetlen rendszerhez sem. Az olyan feladatok, mint az egyetemes és nemzeti kulturális örökség továbbvitele, a fiatalok társadalmi beilleszkedésének a biztosítása, a gazdaság által igényelt emberi és társadalmi tőke megteremtése vagy a társadalmi kohéziót fenyegető veszélyek elhárítása összetett társadalmi feladatok, amelyekkel kapcsolatban a legfontosabb kérdés az, vajon sikerül-e megoldani őket, és nem az, hogy melyik társadalmi alrendszer milyen mértékben vesz részt a megoldásukban. Az egyik legjelentősebb jelenkori társadalmi probléma, a munkanélküliség kezelése vagy megoldása csak egyszerre több társadalmi rendszer vagy alrendszer részvételével lehetséges, hiszen ez egyszerre rendelkezik foglalkoztatási, szociális, oktatási és egyéb dimenziókkal.

Az itt elemzett problémakör egészét jelöljük a rendszerintegráció fogalmával, amely tehát egyaránt magában foglalja a következőket: (1) a különböző társadalmi nagyrendszerek (így az oktatási és más rendszerek) közötti együttműködés és összhang biztosítása, (2) az egyes nagyrendszereken, így az oktatási rendszeren belül a különböző funkciók és belső elemek vagy szintek közötti összhang biztosítása és végül (3) az egyes nagyrendszerek, így az oktatási rendszer és a társadalom probléma- és feladatvilága közötti kapcsolódás biztosítása.

Az oktatási rendszerek esetében a rendszerintegráció tehát jelenti egyfelől a fentebb elemzett funkciók és a rendszeren belüli alacsonyabb szintű belső alrendszerek (pl. szakképzési, felsőoktatási, felnőttoktatási stb.) integrálását (ez a belső rendszerintegráció), másfelől az oktatási rendszer és a többi társadalmi alrendszer (pl. jogi, foglalkoztatási, közigazgatási, szociális gondoskodási stb.) közötti integrációt (ez a külső rendszerintegráció) - ezeket szemlélteti az.

 

 

1. ábra

Belső és külső rendszerintegráció az oktatási rendszerekben

A modern oktatási rendszerekre irányuló kormányzati politikák egyik legfontosabb feladata a belső és külső rendszerintegráció egyidejű biztosítása, s e politikák értékelésének is egyik kiemelkedő szempontja az, vajon e feladatot milyen sikerrel látják el (erről is részletesebben szó lesz a negyedik fejezetben).

A rendszeren belüli és rendszerek közötti integráció kérdése mellett külön is figyelmet kell szentelnünk az oktatási rendszer és a társadalmi probléma- és feladatvilág integrálása kérdésének. A rendszerintegráció kiterjed még arra is, hogy az oktatási rendszert össze kell kötni azokkal a társadalmi feladatokkal vagy problémákkal (pl. a társadalmi kohéziót fenyegető veszélyek elhárítása vagy az erőforrások igazságos elosztása) amelyek megoldása adott pillanatban a társadalom számára fontos.

A társadalom előtt álló problémák és feladatok - amint arra fentebb már utaltunk - általában nem feleltethetők meg pontosan a különböző, történetileg kialakult és funkcionálisan elkülönült nagyrendszereknek. Így az oktatás vagy a tanulás problémái nemcsak az oktatási rendszerben vagy azzal kapcsolatban jelennek meg (a tanulás és képzés más társadalmi alrendszereknek is fontos funkciója), és mint láttuk, számos olyan, nagyrészt más társadalmi rendszerekhez (pl. gazdaság, szociális gondoskodás, foglalkoztatás) kötődő feladat van, amelyek megoldása az oktatási rendszer aktív szerepe nélkül nehezen képzelhető el.

A rendszerintegráció feladata megfogalmazható szabályozási vagy koordinációs feladatként. A későbbiekben - a befejező negyedik fejezetben - ezzel a problémával részletesen foglalkozunk. Itt csak annyit bocsátunk előre, hogy a rendszerintegrációnak vagy szabályozásnak többféle formája lehetséges, és e formák között az egyik meghatározó különbség a politikai rendszer szerepe. Bizonyos oktatási rendszerekben a rendszerintegráció alapvetően a politikai rendszeren keresztül, politikai-közigazgatási eszközökkel történik, más rendszerekben egyéb tényezők (pl. a piac) töltik be ezt a szerepet.

Korábban említettük azt is, hogy a különböző funkciók, amelyeket az oktatási rendszer ellát, meghatározott kormányzati intézményekben (minisztériumokban, kormányhivatalokban) is leképeződnek, s hogy a funkciók közötti konfliktusok a modern kormányzati struktúrában az ezek közötti konfliktusokban is megjelennek. Ugyanez mondható el a különböző társadalmi alrendszerekre is: általában mindegyik kötődik valamilyen kormányzati struktúrához is (pl. a gazdasági rendszer a gazdasággal és pénzügyekkel foglalkozó, a jogrendszer az igazságügyi, a foglalkoztatási rendszer a munkaügyi, a tudományos rendszer a kutatásokat felügyelő kormányhivatalokhoz).

Az alrendszerek közötti különbségek és a közöttük lévő konfliktusok így gyakran az ezekkel foglalkozó kormányzati struktúrák közötti különbségekben és konfliktusokban jelennek meg. Például a foglalkoztatási alrendszer és az oktatási alrendszer eltérő logikája, e két logika ütközése az oktatási és foglalkoztatási ügyekért felelős kormányhivatalok ütközésében is megjelenhet. E logikákat ugyanakkor a különböző rendszerekhez kötődő szakmai testületek vagy csoportok is képviselik, amelyek között ugyancsak természetesek a viták. Például az oktatásügy területén természetesen és mindennaposak a viták egyfelől az oktatási alrendszert képviselő tanárok, másfelől a tudományos kutatás rendszerét képviselő egyetemi-akadémiai szakemberek, a foglalkoztatási rendszerhez kötődő pályaválasztási tanácsadók, a gazdasági-pénzügyi rendszerhez kötődő pénzügyi szakemberek, a jogi rendszerhez kötődő közigazgatási jogászok és más hasonlók között.

Érdemes hangsúlyozni azt is, hogy a modern társadalmakra jellemző gyors átalakulás a különböző társadalmi alrendszerek és az értük való kormányzati felelősséget gyakorló szervezetek közötti határvonalak változásával is járhat. Így például addig, amíg az aktív munkaerő döntő hányada a mezőgazdaságban dolgozott önfoglalkoztatóként vagy a paraszti gazdaság dolgozójaként, a foglalkoztatási rendszer kevésbé különült el a gazdaság egyéb szektoraitól. A magas szintű ipari és városi foglalkoztatottság kialakulása, a munkavállalók és munkáltatók közötti konfliktusok gazdasági és társadalmi jelentőségének a felértékelődése, továbbá az emberi erőforrások gazdasági jelentőségének növekvő felismerése a foglalkoztatás mint társadalmi alrendszer növekvő elkülönüléséhez és súlyának növekedéséhez vezetett. Ez nagymértékben visszahatott az oktatási rendszerre is, hiszen egy, társadalmi jelentőségét és az itt felhasznált erőforrásokat tekintve növekvő jelentőségű másik alrendszerrel kellett együttműködést kialakítania.

A társadalmi élet differenciálódása, új funkciók iránti új igények megjelenése korábban nem létező, újabb rendszerek kialakulását is eredményezhetik. Így például amiatt, hogy a fiataloknak az oktatásból a munka világába való átlépése egyre hosszabb ideig tart, és e hosszabbodó periódus kezelésére egyre több társadalmi intézmény szerveződik, az oktatási és a foglalkoztatási rendszer mellett ma már egyre gyakrabban beszélnek az átmenet (transition) rendszeréről is (From initial..., 2000).

Az oktatási rendszer és az egyéb társadalmi alrendszerek kapcsolatában meghatározó jelentőségű változást eredményezhet az élethosszig tartó tanulás oktatáspolitikai paradigmájának a térhódítása. E paradigma arra épül, hogy a tanulás nemcsak a formális oktatási rendszeren belül zajlik, sőt egyre nagyobb mértékben azon kívül folyik. Mindennek a hatásai kiterjednek olyan elemekre is, mint például a tudás igazolása, amely mindmáig iskolai monopóliumnak számított, de az élethosszig tartó tanulási politikák egyik célja az, hogy lehetővé tegyék iskolarendszeren kívül szerzett tudás formális elismerését is. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen folyamat nagymértékben csökkentheti az oktatási rendszerek történetileg kialakult elkülönülését (Lifelong learning for all..., 1996).