3.3.4.2. A felnőttoktatás
A felnőttoktatási alrendszer jelentőségének felértékelődése
A felnőttoktatás a modern iskolarendszernek egyre növekvő jelentőséggel bíró alrendszere. Megfelelő működéséhez komoly társadalmi és gazdasági érdekek fűződnek, fejlesztésére a társadalmak egyre nagyobb erőforrásokat fordítnak. E szektor felértékelődése a második világháborút követően indult meg, először a volt szocialista országokban, ahol nagy tömegeket iskoláztak be ide. Később a fejlett világban is növekedett ennek a szektornak a jelentősége, előbb a hatvanas-hetvenes években az úgynevezett permanens nevelés eszméjétől vezérelve, később a munkanélküliség elleni eszközként. Ma a fejlett országokban a felnőttoktatás az oktatási rendszereknek az egyik legdinamikusabban fejlődő szektora.
Mivel ez az alrendszer igen nagy mértékben eltér a többi alrendszertől, jelentőségének felértékelődése a rendszer integrálása szempontjából különösen komoly problémákat vet fel. A felnőttoktatás részben a formális iskolarendszeren belül folyik, részben azonban azon kívül, az e funkcióra szakosodott vagy ezt csak ideiglenesen felvállaló szervezetek keretein belül. Van általános és van szakképzési célú felnőttoktatás. Funkcióit, klienseit, szervezetét és oktatóit tekintve ez az alrendszer is alapvetően eltér az oktatási rendszer többi alrendszerétől.
A felnőttoktatás sajátosságai
A kliensek itt értelemszerűen felnőtt emberek, akik általában saját elhatározásból, világos célokkal lépnek be a rendszerbe, és az esetek nagy részében fizetnek a kapott oktatásért. Ha ez történik, akkor igazi fogyasztóként viselkedhetnek, akik számára nem mindegy, hogy mit kapnak a pénzükért. E szektor különösen erősen kapcsolódik a gazdaság világához. Természeténél fogva rendkívül rugalmas, gyorsan változó. Mivel a formális iskolarendszernél gyorsabban és könnyebben befolyásolható, gyakran célpontja a rövid távú célokat követő, gyors megoldásokat kereső politikai beavatkozásoknak. Az oktatásnak ez a szférája az, amelyben a legnagyobb tere van a piaci jellegű szabályozásnak, amelyet sokszínűsége miatt egységes módon szabályozni és bürokratikus eszközökkel irányítani nem nagyon lehet.
A felsőoktatási alrendszeren belül legtöbb esetben jól elkülöníthető egy, a szociális funkciókat előtérbe helyező intézményi szektor, amely a formális iskolarendszerből kihulló fiatalok ellátását vagy a tartósan munka nélkül maradók munkaerő-piaci rehabilitációját végzi. Erre a szektorra különösen sokféle szociálpolitikai feladat rakódik rá, szociális jellegű funkciója legalább annyira meghatározó, mint oktatási funkciója. Igen gyakori az, hogy e szektortól várják bizonyos társadalmi problémák (pl. írástudatlanság, fiatalkori bűnözés, ifjúsági munkanélküliség stb.) gyors megoldását.
A felnőttoktatás szinte mindig részidős, az esetek jelentős részében munka melletti tanulást jelent. Ennek megfelelően itt nincs lehetőség olyan szintű, olyan kiterjedésű intézményi ráhatásra, mint a tanulókat teljes időben foglalkoztató formális iskolarendszeren belül.