3.3.3.1. Alap- és középfokú alrendszer eltérései

Az alap- és középfokú oktatás a modern oktatási rendszerekben szinte szétválaszthatatlanul összeforrt, határvonalaik bizonytalanná válnak. E két alrendszer azonban, amint azt számos elemzés bemutatta, nemcsak funkciói alapján tér el egymástól, hanem történeti gyökereik is mások (Ferge, 1976). Némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy míg az alapfokú (elemi) oktatás jelentős része a szociális gondoskodás intézményeiből, a városi szegénység problémáinak a kezelésére vagy karitatív feladatokra létrehozott intézményekből nőtt ki, addig a középfokú oktatás az egyetemi képzés előkészítő intézményeként született meg.

A két alrendszer közötti különbségek - az összeolvadás ellenére is - jól megragadhatók valamennyi dimenzióban. Szemléletesen mutatja ezt a 2. táblázat.

A funkciók eltérése jól ismert: az alapfokú oktatás az elemi vagy alapismereteket közvetíti, a középfokú oktatás már tudományos és szakmai ismereteket ad át. Amíg az alapfokú oktatásban nagy hangsúly van a gyermeknevelésen és a szociális funkciókon, addig a középfokon inkább a tudás vagy műveltség elsajátítását hangsúlyozzák. Az alapfokú oktatásba egy-egy generáció teljes körben belép, azok is, akik nem akarnak továbbtanulni. A középfokú oktatásba kevesebben lépnek be, és megnő a választás jelentősége. Alapiskolák szinte minden községben találhatók, a középiskola inkább városi intézmény. Az alapfokú iskolák jobban kötődnek a családhoz, a helyi közösséghez, a középfokú iskolák a tudományokhoz, a szakmákhoz.

Az alapfokú oktatásban ma is hat a népiskolai tradíció, ma is jelen vannak olyan kulturális elemek, amelyek a szociális funkcióhoz kapcsolódnak, itt erősebben hat a népi kultúra. A középfokú oktatást inkább az akadémiai (vagy szakmai) és az urbánus kultúra határozza meg. A két alrendszer intézményeit eltérő szervezeti és működési adottságok jellemzik. A középiskolák általában nagyobbak, kevésbé személyesek vagy családiasak. Alapfokon például inkább jellemző az értékelés motiváló célzatú alkalmazása (a buzdító céllal adott jó jegy), míg felsőfokon már egyértelmű, hogy az érdemjegy a tanuló tudásának mércéje. Más módon működnek a két alrendszert ellenőrző hatóságok is: alsó fokon a felügyelet inkább lokális, középfokon inkább centrális. Amíg középfokon kiépült a szaktárgyi felügyelet, addig alapfokon az általános pedagógiai felügyelet jellemző. Mások a két alrendszerben az oktatók is: általában másfajta képzési rendszerből lépnek ki, más a társadalmi összetételük, eltérő a szakmai identitásuk. Az alapfokú oktatás hagyományosan erőteljesebben kapcsolódik a szociális gondoskodás rendszeréhez - igaz, ez a különbség ma már kevésbé jellemző - a középfokú oktatásnak viszont erősebb a kötődése a tudomány és a foglalkoztatás rendszeréhez.

 

2. táblázat

Az alap- és a középfokú rendszerek jellemzői

Jellemzők

Alapfok (elemi oktatás)

Középfok

Társadalmi és pedagógiai funkció

Elemi és alapműveltség

Gyermeknevelés, szociális funkció

Tudományos, szakmai műveltség és tudás

Oktató funkció

Kultúra, tradíció

Népiskolai kultúra

Alulról épülő

Szociális funkció

Falusi, népi

Akadémiai kultúra

Felülről épülő

Tudásátadás funkciója

Urbánus

Kliensek

 

Mindenki jár ide, alsóbb rétegek is

Kötelező forma

Kisebb gyerekek

Falusiak, család

Helyi társadalom,

Kevesebben járnak, a középrétegek felülreprezentáltsága

Választott forma

Idősebb gyerekek

Városiak

Egyetem, szakma

Kilépőket fogadó rendszer

Középfok vagy az egyszerű munka világa

Felsőfok, szakképzés, közigazgatás, a munka világa

Oktatók

Főiskola

Pedagógia

Népnevelők

Alacsonyabb presztízs

Kötődés a helyi társadalomhoz

Egyetem

Szaktárgy

Tudós tanár

Magasabb presztízs

Kötődés a szakmához

Belső szervezet

Kis szervezet

Osztálytanítók

Integráció

Motiváló értékelés

Nagy szervezet

Szaktanárok

Specializáció

Minősítő értékelés

Külső, irányítás

Lokális felügyelet

Pedagógiai felügyelet

Centrális felügyelet

Szakfelügyelet

Külső kapcsolódás

Szociális gondoskodás

Foglalkoztatás

Tudomány

 

A modern oktatási rendszerekben, ahol a két alrendszer szervesen összekapcsolódik, mindezek az eltérések valamennyire elhalványulhatnak, ám teljesen nem tűnnek el. Bevezethetik az egységes egyetemi tanító- és tanárképzést, ám a képzés konkrét tartalma a két kategóriában mindig eltérő marad. Bevezethetnek alap- és középfokú szintet egyaránt tartalmazó iskolatípusokat (ilyen a magyar általános iskola is), ám akkor is megmarad az alsó és felső pedagógiai szakaszok megkülönböztetése. Kötelezővé, azaz mindenki számára látogatottá tehetik a középfokú oktatást is, ám a magas lemorzsolódás miatt végül is kevesebben járnak ide, mint az alapfokra.

Mindeddig alap- és középfokú oktatásról beszéltünk csak, azonban - amint azt az ISCED rendszer besorolásainál is láttuk - valójában az oktatási rendszerekben általában ezen a szinten nem kettős, hanem hármas tagolódást találunk. Azaz nem alap- és középfokú, hanem alapfokú (angolul primary, magyarul nevezhető még kezdő szakasznak is), alsó középfokú és felső középfokú oktatásról beszélnek. A középfokú oktatáson belül egészen más funkciója van a legtöbb fejlett országban általánossá vált alsó középfokú iskolaszakasznak és más a specializált, szűkebb beiskolázású felső középfokúnak.

Az alsó középfokú oktatás, noha a kezdő szakasztól világosan elkülöníthető, azzal gyakran nagymértékben összefonódik, ugyanakkor a felső középfokon a felsőoktatáshoz és a munka világához való kapcsolat maradt meghatározó tényező. Az oktatási rendszerek egy részében, ilyenek a skandináv rendszerek, és ilyen több volt szocialista ország - köztük Magyarország - rendszere is, a kezdő szakaszt és az alsó középfokú szakaszt egységes intézménytípusba vonták össze, és ezt nevezik alapfokú oktatásnak. Más országokban csak a kezdő szakaszt hívják alapfoknak, az ezt követő szakaszt, ahova általában 11-12 éves korban lépnek be a fiatalok, már a középfokú oktatás részének (alsó szakaszának) tekintik. A különböző szintek kapcsolatát tekintve lényegében három alapvető modell létezik (ezt mutatja be a 9. ábra).

9. ábra

A közoktatás szintjei és ezek lehetséges intézményi kapcsolódása
(iskolaszerkezeti modellek)

A három szinten hagyományosan átadott tudás sajátosságait jól lehet szemléltetni a sakkoktatás példáján.[1] Az elemi szinten megtanítják a lépéseket, így aki ezt megtanulta, szabályosan le tud játszani egy partit, de nem nagy élvezet vele sakkozni. Az alsó középszinten már bizonyos taktikai fogásokat, fortélyokat is megtanítanak, ezért aki itt végzett, azzal már élvezetes partikat lehet játszani. Felső középszinten viszont már tudományosan elemzik a játszmákat, módszeresen megtanulják a megnyitásokat és végjátékokat, tehát aki ezt elvégzi, az profi sakkozó lehet. Ez a példa persze a felső középfokú oktatás tömegessé válása nyomán ma már kevésbé érvényes: az átadott tudást és kompetenciákat tekintve ez a szint is sok szempontból - a tanulók és a programok jelentős hányadát tekintve - az azt megelőzőhöz hasonlóvá vált.

Az alapfokú és középfokú alrendszerek eltérő jellegzetességeiből fakadó konfliktusok sajátos módon jelentkeznek azokban az oktatási rendszerekben, ahol a közöttük meghúzódó határvonalak elhalványodnak vagy magasabb szintre helyeződnek. Lényegében ez történik ott, ahol az iskolai kezdő szakaszt és a középiskolai oktatás alsó szakaszát egy intézményi formába vonják össze (ez az, amit korábban skandináv modellnek neveztünk). Ilyen esetben az új egységes intézményt érintő változásokra a latens módon tovább élő belső részek eltérő módon reagálhatnak.



[1] A példa Sáska Gézától való.