2.2.1.1. A protestantizmus és az oktatás

A protestantizmus üdvösségfelfogása rendkívüli mértékben felértékelte az oktatás jelentőségét. Max Weber írta le (1982), hogy a protestantizmus miként vezetett az egyéni életvitellel kapcsolatos szemlélet átalakításához, ami - különösen a puritán szektákon belül - a mindennapi élet racionalizálására, hatékony mindennapi életszervezésre, a korábban is ismert szerzetesi aszkézisre jellemző életvezetés általánossá tételére való törekvést jelentette. Mindez csakis minden egyes egyén jól szervezett és szigorú nevelésnek való alávetésével, azaz a mindenkire kiterjedő és formalizált oktatás megteremtésével volt megvalósítható.

A protestantizmusban felértékelődött az üdvösségért való individuális felelősség, és ez logikus módon vezetett nemcsak a mindenkire kiterjedő kötelező oktatás gondolatának a megerősödéséhez, hanem az anyanyelvi oktatásnak a latin nyelvű oktatással szembeni felértékelődéséhez is. Ez alapvető feltétele volt annak, hogy a kötelező népoktatás gondolata egyáltalán felmerüljön. Luther Márton volt az egyik első követelője a kötelező népoktatás bevezetésének.[1]

Az oktatás mindenkire való kiterjesztésének a gondolata természetes módon vezetett el ahhoz az igényhez, hogy a tanítási folyamatot megpróbálják egységesíteni és racionalizálni annak érdekében, hogy tömegméretekben is hatékony lehessen. Az egyik legnagyobb protestáns pedagógus, Comenius pedagógiai gondolkodásában például kiemelkedő szerepet játszik az a cél, hogy nagyszámú gyermeket egyidejűleg lehessen eredményesen tanítani. Egyike továbbá azoknak is, akik javaslatot tesznek olyan országos oktatási rendszer megszervezésére, amely az egymásra épülő iskolafokozatok hierarchikus rendjén alapszik.[2]



[1] „Fenntartom, hogy a polgári hatóságok kötelesek rákényszeríteni a népet arra, hogy a gyerekeket iskolába küldjék... Ha a kormány rákényszerítheti a polgárokat arra, hogy katonai szolgálatot lássanak el, hogy lándzsát és puskát fogjanak, bástyákra hágjanak és más harci feladatokat ellássanak, mennyivel inkább jogosult arra, hogy a népet gyermekei iskolába küldésére kényszerítse, hiszen ezzel az ördögnek üzenünk hadat" - írta Luther (Wilds, 1942).

[2] "Comenius írta le elsőként részletesen a máig is érvényben lévő osztály és tanóra rendszert. A maga korában ez még nem volt még magától értetődő. Az iskolai időbeosztás - a jezsuiták gimnáziumain kívül - városonként változott. Ebbe a tarka összevisszaságba vitt rendet, amikor megkövetelte, hogy a tanulók egyszerre kezdjék a tanulást, s fokozatos képzést kapjanak mindvégig. Az iskolába való felvétel ősszel történjék, a tanév tavasszal fejeződjék be. A tanító - a korábbi egyéni foglalkozás helyett - egyszerre végezzen együttes munkát az egész osztállyal, egyórás foglalkozásokra bontva a tanítás folyamatát" (Mészáros et al., 1999).