2.2.1.3. Az egyén, a társadalom és az állam kapcsolatának átalakulása

A nevelő állam

A XVII-XVIII. században jelentős változások következtek be az egyén, a társadalom és az állam viszonyáról alkotott elképzelésekben, s ez közvetlenül befolyásolta a nevelésről, az iskolázásról alkotott elképzeléseket. Megerősödött az a felfogás, amely az egyén nevelésében az államnak kitüntetett szerepet ad, illetve amely az állam visszautasíthatatlan morális küldetéseként tünteti fel a polgárok nevelését. Ez jól megragadható egyik oldalon az abszolút uralkodók (Nagy Frigyes, Mária Terézia és mások) oktatással kapcsolatos deklarációiban és törvényalkotásában, másfelől a francia felvilágosodás és a forradalom képviselői (Rousseau, Condorcet, Lepeletier) által kidolgozott különböző nevelésügyi tervezetekben.[1] (Halász, 1981).

Az egyén feletti kontroll

Michel Foucault elemzései mutatják talán a legérzékletesebben, hogy ebben a korban minden területen megerősödött az egyén fölötti állami, illetve társadalmi kontroll, létrejött e kontroll technikai eszköztára, ami a börtönök, az elmegyógyintézetek, a kaszárnyák, a kórházak és szegényházak mellett az iskolák világát is alapvetően átalakította. Érzékletes képet fest arról a folyamatról, melynek nyomán "az ellenőrzés önálló jelleget nyer és része lesz a pedagógiai viszonynak". A tanulók számának növekedése, az osztályok tevékenységét egységesen szabályozó módszerek ekkor még nyilvánvaló hiánya és az emiatti állandó rendetlenség sok nevelőt késztetett arra, hogy az ellenőrzés és felügyelet legváltozatosabb, ma már gyakran komikusnak ható, ugyanakkor az iskolai gyakorlatban itt-ott még ma is fellelhető formáit találják ki (Foucault, 1990.).

Általában azt figyelhetjük meg, hogy miközben az egyén mozgástere drámai módon növekedett, aközben egyfelől rendkívüli módon megnőtt a nevelés által kialakított belső kontroll szerepe, másfelől azok számára, akiknél ez nem alakult ki a társadalom által elvárt formában, mértékben, kiépültek a szervezett, intézményes és gyakran igen durva külső kontroll keretei. A szoros közösségi kontroll és a feudális kötöttségek alól felszabadított egyének megnövekedett szabadságának az ellensúlyozására tehát a társadalmi ellenőrzésnek a korábbiaknál sokkal jobban szervezett nyilvános (állami) intézményei jöttek létre. Mivel az iskola is képes betölteni az egyéni viselkedés szervezett állami ellenőrzésének a funkcióját, természetes módon szerepet kapott ebben az átalakulásban, ami alapvetően hozzájárult a modern tömegoktatás kialakulásához.

Az oktatási folyamat racionalizálása

A fenti folyamatok az iskolák esetében a hatékony és tömeges oktatás intézményi feltételeinek és technikáinak a kialakulását jelentette. Lényegében ekkor alakultak ki és tökéletesedtek azok a tanításszervezési technikák, amelyek mindmáig jellemzik a modern oktatási rendszereket, és amelyek alapfeltételét alkották annak, hogy a tömegoktatás Európában és Amerikában a XVIII-XIX. században kiépülhessen. Ilyenek mindenekelőtt az életkori csoportok szerint történő osztályszervezés, az életkori szakaszokat figyelembe vevő egységes tanterv, az értékelésre törekvő osztályozás, általában az iskolaszervezet és a standard működés racionalizálásának egész tárháza (Aričs, 1987; Tyack, 1982).



[1] A porosz Nagy Frigyes (1712-1786) az egyik első olyan abszolút uralkodó volt, aki úgy vélte, hogy a gyermekek neveléséért közvetlenül az állam felel, és ennek megfelelő intézkedéseket is hozott. Az 1763. évben kibocsátott oktatásügyi rendeletében nemcsak az iskolaállítás és a tanítói juttatások kérdéseiről rendelkezett, hanem az oktatás tartalmára és módszereire is előírásokat fogalmazott meg. A francia forradalom idején az állam az egyházak szerepkörének teljes körű átvételére törekedett, beleértve ebbe a hitbeli viszonyok és természetesen a gyermekkori szocializáció és tanulás feletti ellenőrzést. A forradalom során betiltották az egyházi oktatást, az egyházak vagyonát elkobozták, és kísérletet tettek arra, hogy kiépítsenek egy, a "köztársasági erkölcsre" épülő nemzeti nevelési rendszert (Halász, 1981)..