3.3.2.2. Vertikális és horizontális tagolódás
Az egyes alrendszerek részben vertikálisan, részben horizontálisan különülnek el egymástól. Vertikális és horizontális tagolódásról azért beszélünk, mert az alrendszereket általában a tanulóknak az oktatási rendszeren keresztül történő előrehaladása szempontjából elemzik, és e továbbhaladást gyakran ábrázolják fölfelé mutató vertikális egyenessel, amely mentén lehet előre (azaz felfelé) haladni, de lehet oldal is lépni.[1]
Amint arra többször utaltunk, a modern oktatási rendszerek egymásra épülő fokozatokból állnak, és a tanulók egy-egy fokozatra (vagy képzési szintre) való belépésének feltétele az, hogy a korábbi fokozaton keresztül haladjanak (vertikális előrehaladás). Ugyanakkor e rendszerekben vannak elágazások is, azaz a tanulók választhatnak egymás mellé rendelt képzési formák vagy programok között (amelyeket a rendszereket bemutató ábrákon általában horizontálisan egymás mellett ábrázolnak). Az oktatási rendszerek és az ezeken belül lévő alrendszerek, képzési szintek, továbbhaladási utak, programok vagy intézményi formák ábrázolása általában szakmai viták tárgya, egy-egy rendszer többféleképpen ábrázolható és az eltérő ábrázolások mögött gyakran a rendszerről alkotott eltérő elképzelések találhatók.
Vertikálisan elkülönülő alrendszerekről beszélünk akkor, amikor a rendszerbe belépő és onnan kilépő életkori csoportoknak vagyis a rendszerben való tanulói előrehaladásnak megfelelően vagy pedig az egymásra épülő és egymást feltételező végzettségek szintjének megfelelően különítjük el a különböző alrendszereket. Vertikálisan különülnek el így egymástól az alapfokú oktatás, a középfokú oktatás és a felsőfokú oktatás alrendszerei. A vertikális tagolás természetesen tovább is finomítható, azaz háromnál több szint is elkülöníthető. Az oktatási szintek megragadását és összehasonlító elemzését segíti az ISCED elnevezésű nemzetközi osztályozási rendszer, amelyet a nemzeti rendszerek statisztikai bemutatására alkalmaznak.[2]
Horizontálisan elkülönülő alrendszerekről beszélünk akkor, amikor egy-egy életkori csoport elvileg párhuzamosan többféle alrendszerbe léphet be, vagy amikor a különböző alrendszerekben szerezhető végzettségek szintje megegyezhet egymással. Így horizontálisa különülnek el egymástól például az úgynevezett formális iskolarendszeren belüli és az azon kívüli oktatás alrendszerei vagy - ha azonos végzettséget adnak - a normál oktatás és a felnőttoktatás. Ugyanígy különülnek el a magánoktatás és a köz- vagy nyilvános oktatás alrendszerei. Sajátos az általános képzés és a szakképzés alrendszereinek szétválása, mert részben vertikális, részben horizontális dimenzióban történik. Vertikálisan azért, mert a szakképzés általában csak egy bizonyos életkor felett kezdődik el, és az alatt csak általános képzés található, horizontálisan pedig azért, mert meghatározott életkor vagy iskolaév fölött az általános és a szakképzés párhuzamosan, egymás mellett működik.
Az oktatási rendszerek szerkezeti jellemzőinek a megragadásához azonban nem elég a szint fogalmát használnunk, szükség van finomabb elemzést megengedő fogalmakra is, mint például a program és az intézmény. A szint a vertikális dimenzió, a program pedig a horizontális dimenzió megjelenítésére szolgál. Egy-egy oktatási programot részben a tartalma jellemez (pl. óvónők képzése), részben pedig az, hogy milyen szintű végzettséghez vezet (pl. közép- vagy felső szintű óvónőképzés). Egy-egy intézmény (pl. középfokú óvónőképző iskola) elnevezése gyakran arra a programra utal, amelyet az adott intézményben tanítanak, de nagyon gyakori az is, hogy egy-egy intézményben többféle tartalmú és szintű programot oktatnak. Az intézmény fogalma ezért önmagában egyre kevésbé alkalmas az oktatási rendszer leírására.[3]
[1] Ez az ábrázolás természetesen teljesen önkényes, hiszen nyugodtan lehet az előrejutást horizontális egyenessel is ábrázolni (lásd pl. Jelentés..., 2003, 112-117.,.oldal, színes ábrái).
[2] A különböző oktatási rendszerek vertikális tagolódásának az összehasonlítására szolgál az Oktatás Nemzetközi Standard Osztályozási rendszere, angol nevének fordításával az ISCED (International Standard Classification of Education). Ezt a rendszert eredetileg az UNESCO dolgozta ki, majd az OECD fejlesztette tovább. Az 1997-ben elfogadott ISCED rendszer szint szerint a 0 fokozat az iskola előtti nevelés szintje, az 1. fokozat az alapfokú oktatásé (ami Nyugat-Európában általában 5-6 év időtartamú), a 2. fokozat az un. alsó középfokú képzés szintje, a 3. fokozat pedig a felső középfokú (általában érettségivel vagy egyéb középfokú vizsgával záruló) képzésé. A 4. fokozat a középfokú oktatást követő nem felsőfokú képzések szintje (ezt gyakran poszt-szekunder oktatásnak is nevezik), az 5. fokozat pedig a felsőfokú oktatásé. Ezen belül megkülönböztetik az 5/a és az 5/b szintet, amelyek közül az első korábban a hazai főiskolai, a második a hazai egyetemi szintnek felelt meg. Ma már ezeket egy egységes felsőoktatás első és második szintjének tekintik, tehát vertikális tagolódásra utal nálunk is és megfelelnek a bolognai rendszer Bachelor (BA) és Master (MA) szintjeinek. A 6 fokozat az un. posztgraduális szint, amely egyetem utáni, tudományos kvalifikációhoz vezető képzést jelent (Classifying..., 1999).
[3] Ugyanez áll az iskolatípus bevett fogalmára is, amely helyett pontosabb lenne a programtípus fogalom használata.