4.4.2. Szakmai szabályozás

Szakmai szabályozás esetén, amint arról az előző részben szó esett, a tanítást vagy nevelést végző szakma saját belső normái alapján szabályozza a rendszer működését. Ebben az esetben egyfajta önszabályozásról van szó, amely biztosítani tudja a rendszer belső koherenciáját és integritását, illetve meghatározott irányú változásait akkor is, ha a politikai-közigazgatási vagy a piaci szabályozás nem hat.

Érdemes hangsúlyozni, hogy a szakmai szabályozás nem feltétlenül jelent rugalmasabb szabályozást, mint a közigazgatási-politikai szabályozás, hiszen előfordulhat, hogy egy zárt, hierarchikusan szervezett oktatói szakma határozza meg azt, hogy mi zajlik az oktatási rendszerben. E szabályozási forma dominanciája együtt járhat azzal is, hogy az oktatás elszakad a társadalmi igényektől, végletes esetben az történik, hogy az oktatási rendszer tulajdonképpen saját reprodukciójával van elfoglalva.

Itt is érdemes utalni arra, amit korábban a szakmai kultúra szabályozó erejéről elmondtunk. A "szimbolikus integráció" (Clark, 1983) a felsőoktatási rendszerekben meghatározó szerepet játszik. Ott ezt más nem is tudná pótolni, mivel e rendszerek nemcsak szervezői a tudásátadásnak (ami lényegében bürokratikus úton is megszervezhető), hanem termelői is, ami feltételezi azt a fajta "kreatív rendetlenséget", amelyet más, mint a közös normák, nem is tudna összetartani.