4.3.1. Diszkrét döntések
A szabályozás legelterjedtebb s egyben legelemibb formája a közvetlen, eseti vagy ad hoc szabályozás, amikor valamely személy vagy szervezet rendelkezik azzal a diszkrét, azaz körülhatárolatlan joggal, hogy egy másiknak közvetlen utasításokat adhat. Az utasításadás joga lehet korlátozott, de a korlátozás alá nem eső területeken mindenre kiterjedhet. Az utóbbi esetben a döntési joggal rendelkező személyek vagy szervezetek (tanügyi irányítók, felügyelők stb.) egy-egy problémát, konfliktust vagy bármilyen „ügyet" észlelve saját maguk döntik el, hogy adott esetben mi a legjobb megoldás, és az alárendelt viszonyban lévő egyéneket vagy szervezeteket egyszerűen utasítják arra, hogy ennek megfelelően cselekedjenek.[1]
E szabályozási eszköz akkor tud működni, ha a döntési hatalommal felruházottak közel azonos normák alapján döntenek, azaz hasonló helyzetekben nagyjából hasonló döntéseket hoznak. Az ezt az eszközt alkalmazó rendszereket a személyes vagy szervezeti tekintély, a hatalommal felruházottak eseti mérlegelései szabályozzák. Azokban az oktatási rendszerekben, amelyekben a rendszert felügyelő apparátusok ellenőrzik, ezek biztosítják a rendszer integrálását, a rendszerelemek egyensúlyát, ezek kiszámítható működését. Noha az ilyen apparátusok működése a modern rendszerekben általában szabályozott, azaz az eseti döntések mögött rögzített (jogi vagy egyéb jellegű) szabályok alkalmazása áll, a személyes felügyeleti ellenőrzések mindig jócskán hagynak helyet diszkrét hatalomgyakorlásra.
[1] Például országos felügyelők az iskolákat látogatva azt érzékelik, hogy a tanárok nem használnak modern, a tanítás eredményességét növelő oktatástechnikai eszközöket, ekkor a tanárokat vagy az iskola vezetőjét felszólítják ezek alkalmazására.