Képesítési és vizsgarendszerek reformjai

A képesítési és vizsgarendszerek egyik fontos funkciója az egyes alrendszerek közötti átlépés s a közöttük lévő kapcsolatok szabályozása. Noha e rendszerek elsődlegesen arra hivatottak, hogy formális elismerését adják a képzés során megszerzett tudásnak vagy kompetenciáknak, és ezáltal a képzésből kilépők felkészültségéről majdani alkalmazóik számára információt adjanak, nem kevésbé fontos a szerkezeti szabályozó szerepük. A vizsgák és a megszerezhető kvalifikációk szabályozzák tanulóknak az oktatási rendszereken belüli áramlását, felkészülési vagy tanulmányi utakat jelölnek ki, sőt nagymértékben meghatározzák ezek jellegét is (pl. az időtartamukat azáltal, hogy a képesítési követelmények milyen mennyiségű tanulási időt tesznek szükségessé). Így a képesítési vagy vizsgareformok szükségképpen hatnak az oktatáson belüli alrendszerek kapcsolatára, és előidézhetik ezek viszonyának az átrendeződését, illetve e viszonyban feszültségeket generálhatnak.

Az alap- és középfokú, illetve a közép- és felsőfokú oktatás közötti kapcsolatok szabályozásának egyik jellegzetes, a témánk szempontjából különösen érdekes rendszerét alkotta az angol vizsgarendszer a nyolcvanas évek második felében elkezdett reformját megelőzően. Ez a rendszer akkor még őrizte a nyomait az oktatási rendszer történeti fejlődése egy olyan korábbi időszakaszának, amikor az egységes rendszerbe szerveződés még nem zajlott le. A rendszer egy vertikálisan (normál, illetve emelt szint) és horizontálisan (középiskolák, illetve a felsőoktatás által ellenőrzött) egyaránt tagolódó struktúrát alkotott (5. táblázat).

 

5. táblázat
Az angol vizsgarendszer szerkezete 1988 előtt

 

Képzési szint

A középiskolák ellenőrzése alatt álló vizsgák

A felsőoktatás ellenőrzése alatt álló vizsgák

Felső középfok (ISCED 3)

-

GCE normál szintű ("A" level) vizsga

Alsó középfok (ISCED 2)

CSE vizsga

GCE normál szintű ("O" level) vizsga

 

A vertikális tagoltság csak a felsőoktatás által ellenőrzött, azaz az egyetemi képviselőit is magába foglaló vizsgabizottságok által szervezett vizsga, a GCE (General Certificate of Education) esetében jelent meg, itt ugyanis egyszerre szerveztek a 10. évfolyam elvégzése után letehető ún. normál ("O", azaz "ordinary level") és általában a 12. évfolyam után teljesített emelt szintű ("A", azaz "advanced level") vizsgát. Ez a hagyományosan felsőoktatás-orientált, az akadémikus szférához kapcsolódó vizsgaforma történetileg korábban alakult ki, mint a másik, a középiskolák által ellenőrzött, azaz középiskolai tanárokból álló vizsgabizottságok által szervezett CSE (Certificate of Secondary Education).

Ebben a konstrukcióban a középfokú és a felsőfokú alrendszerek sajátos, akár archaikusnak is minősíthető kapcsolata jelent meg: a GCE "O" level vizsgán keresztül a felsőoktatási alrendszer ellenőrző hatalma még mélyen belenyúlt a középfokú alrendszerbe, azonban csak a rendszer azon szektorában, amelynek fő funkciója a felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés. A rendszer egyéb szektoraiban a történetileg később kialakult, a modern tömegoktatás termékeként létrejött CSE vizsga szolgálta a megszerzett tudás elismerését. Ide már nem engedték be a felsőoktatási alrendszer képviselőit, viszont ez a vizsgaforma csak az alsó középfokú oktatást zárta, a felső középfokú oktatásra nem terjedhetett ki a hatóköre. Ez ugyanakkor azt is lehetővé tette, hogy itt még figyelembe vehessék az alapfokú oktatás szempontjait is, azaz e vizsgát meg lehetett óvni az "akadémikus torzulástól".

A nyolcvanas évek végén bekövetkezett vizsgareform, amely az egységes rendszerbe szerveződés egy kései megnyilvánulása, figyelemre méltó módon rendezte át a két alrendszer közötti erőviszonyokat: a CSE és a GCE "O" level vizsgákat ugyanis összevonták, ami egyfelől az egyetemi szférának az iskolai szféra feletti befolyásának csökkenését jelezte, másfelől a középfokú alrendszer befolyásának a növekedését az alapfokúval szemben (Halász, 1990).

Az angol vizsgarendszer jól rávilágít a középfokú és a felsőfokú alrendszerek közötti kapcsolatok problematikájára, ez azonban további dimenziókban is elemezhető. A középiskolai képzést lezáró vizsgák nemcsak a középiskolában nyújtott tanulói teljesítmény elismerését szolgálják, hanem a felsőoktatásba való bekerülés ellenőrzését is. Az oktatási rendszerek egy részében ez a vizsga (az érettségi) egyben a felsőoktatásba való belépésre is jogosít, más rendszerekben a felsőoktatás ragaszkodik ahhoz, hogy a középiskoláktól független saját felvételi eljárást működtessen. Minél inkább képes a felsőoktatás akár közvetlenül (a vizsgabizottságokban való képviselet útján), akár közvetve (pl. az állami szabályozás útján) befolyásolni az érettségi vizsgát, annál valószínűbb, hogy elfogadja azt a felsőoktatásba való belépőként. Az eltérések dimenzióit és a jellegzetes típusokat a 10. ábra mutatja be.


10. ábra

A felsőoktatásba való bejutás feletti ellenőrzés típusai

A középfokú és a felsőfokú alrendszerek közötti kapcsolat sajátos típusait aszerint lehet megkülönböztetni, hogy (1) az átmenetet inkább az egyetemi vagy (2) inkább a középiskolai szféra tartja ellenőrzése alatt, illetve hogy ennek az ellenőrzésnek a gyakorlása (1) közvetlenül az adott szféra szakmai csatornáin vagy (2) a közigazgatási-politikai rendszeren, azaz az állami szabályozás útján történik-e.

A vizsgarendszerek és a felsőfokú oktatásba való bejutás példája is jól mutatja azt, hogy miközben a strukturális konfliktusokat nyilvánvalóan szervezett csoportok (az alapfokú és középfokú oktatás tanárai, az egyetemi oktatók és az állami bürokrácia) "játsszák le", e konfliktusok magukból a strukturális viszonyokból fakadnak, és többé-kevésbé hasonló módon jelennek meg valamennyi modern oktatási rendszerben