3.3.4.1. Általános képzés és szakképzés
Az általános képzés és a szakképzés rendszere, mint említettük, részben vertikálisan, részben horizontálisan különül el egymástól. Érdemes azonban hangsúlyozni azt, hogy a két alrendszer nem feltétlenül élesen válik el egymástól, hiszen a szakképzésbe való belépés alatti iskolafokozatokban is lehetnek szakképzési elemek (pl. a kertművelés vagy a gyakorlati foglalkozás az elemi oktatás szintjén), illetve a két alrendszer különválását követő szakaszban is lehetnek általános és szakképzést egyaránt nyújtó oktatási formák (pl. az érettségit adó szakközépiskolák). Gyakran folyt vita arról is, vajon a felsőoktatás milyen mértékben tekinthető szakképzésnek, illetve hogy a felsőoktatási rendszeren belül hol húzódnak a szakmai és az általános képzés határai.
A szakképzési rendszerek három alapvető típusát érdemes megkülönböztetni. Ezek éppen az általános képzés rendszeréhez való viszonyuk alapján térnek el egymástól:
- iskolarendszerű szakképzés esetén a szakképzés az általános képzés formális rendszerén belül működő intézményekben történik (ilyen a francia rendszer vagy a magyar rendszeren belül a szakközépiskolai típusú oktatás);
- duális rendszer, amelyben a képzés egy része a formális iskolarendszeren kívül, a gazdasági szervezetek világában zajlik (ilyen a német rendszer, illetve a magyar szakmunkásképzés egy része);
- a piaci rendszer, amikor a szakképzést az általános képzés formális rendszeren kívül lévő, a gazdasághoz piaci alapon kötődő intézmények nyújtják (ilyenek az angolszász szakképzési rendszerek, de a magyar rendszernek is vannak jelentős ilyen elemei) (Farkas, 1990).
Noha e három modell között jelentős eltérések vannak, abban megegyeznek, az az alrendszer, amelyet alkotnak, sok szempontból másmilyen, mint az általános képzés alrendszere. Különbségük megjelenik például a munka világához való kötődésben, a kliensek sajátosságaiban, az oktató intézmények jellegzetességeiben és egyebekben.
A munka világához való kötődés
A szakképzés természeténél fogva kötődik a munka világához, a munka világára jellemző vonások itt közvetlenül is megjelennek. A szakképző iskolák és általában a szakképzés rendszere az általános képzés rendszerénél és intézményeinél jóval nyitottabb, több szállal kötődnek a külvilághoz, a gazdaság, a mindennapi élet világához. Itt nemegyszer gyorsabbak a változások, gyakoribb az oktatott tartalmak átalakulása, hiszen a képzésnek követnie kell a gazdaság változásait. Ugyanakkor a nagyobb nyitottság és rugalmasság ellenére a képzési tartalom szigorúbban meghatározott és a tanárok által kevésbé befolyásolható, hiszen egy-egy szakma egyértelműen megszabhatja a gyakorlásához szükséges ismereteket. A tartalom önkényes változtatása a szakma gyakorlatát, a rá jellemző technológiát veszélyeztetheti.
A közös jellemzők mellett érdemes figyelnünk a szakképzési rendszeren belüli nagyfokú eltérésekre. Különösen az egyes szakmák vagy képzési területek között lehet igen nagy különbség az oktatás tartalmát és megszervezését vagy az intézmények belső szervezeti viszonyait tekintve. Hasonlítsuk össze néhány eltérő szakma, például a vendéglátó és az autószerelő, a kereskedő és a növénytermesztő szakma tartalmi, kulturális, viselkedési és szervezeti jellemezőit. Az egyes szakmák sajátos kulturális és viselkedésbeli jellegzetességei, az általuk megkívánt tudás tartalmi sajátosságai, társadalmi és gazdasági viszonyaik természetes módon behatolnak magába a képzésbe, és hatást gyakorolnak a képző szervezetre, az iskolára. Mindez sok szempontból hasonló ahhoz, amit a felsőoktatás esetében a tudományos diszciplinákkal összefüggésben láttunk: ott az egyes tudományterületek, itt az egyes gazdasági ágazatok sajátos jellemzői szűrődnek be magába a képzésbe befolyásolják annak szervezeti kereteit.
E területen nemcsak az adott szakma vagy gazdasági ágazat sajátosságainak közvetett hatása jelenik meg, hanem a termelő, a gazdálkodó, a munkáltatói és a munkavállalói szervezeteknek közvetlen beleszólása is. E szervezetek képviselői jelen vannak a szakképzés-politikát alakító testületekben, ott lehetnek a szakképzés tartalmát és képesítési követelményeit meghatározó szervezetekben, az egyes intézmények irányító testületeiben.
A szakképzés alrendszere több oktatási rendszerben nem ugyanazon kormányzati hivatalok ellenőrzése alatt áll, mint az általános képzés rendszere. Így például Magyarországon a munkaügyi hivataloknak és az úgynevezett gazdasági tárcáknak van fontos szerepük a szakképzés irányításában, bizonyos időszakokban e szektor ellenőrzése szinte teljesen kicsúszott az oktatásért felelős szaktárca kezéből.[1] Amíg az oktatási minisztériumokban általában volt tanítók és tanárok vagy humán végzettségű közhivatalnokok találhatók, addig ezeknél a tárcáknál általában a gazdasági életből, a vállalatok világából érkezett, műszaki és közgazdasági műveltséggel rendelkező hivatalnokok dolgoznak. Ez természetesen ugyancsak visszahat a két alrendszerre, illetve a közöttük lévő kapcsolatokra.
A kliensek
A szakképzésbe belépők általában nem művelődni kívánnak, nem egyszerűen egy magasabb iskolafokozatra akarnak felkészülni, hanem nagyon közvetlen és gyakorlati céljaik vannak: meg akarnak tanulni egy szakmát, mert attól várják boldogulásukat. A szakképzésben tanított tartalmak hasznosságát kevésbé kell igazolni. Mindezek miatt a szakképzésben gyakran motiváltabbak a tanulók, mint az általános képzésben, inkább tisztában vannak saját érdekeikkel, igényeikkel.
A szakképzés bizonyos formái a legtöbb oktatási rendszerben alacsonyabb presztízsűek, mint az általános képzés. Az ide belépők nemegyszer az általános képzés magasabb presztízsű formáiból szorultak ki. Ennek megfelelően az azonos életkorú fiatalok között, különösen fiatalabb életkorban, a szakképzésben nagyobb arányban találhatók az alsóbb társadalmi rétegekből érkezők, mint az általános képzésben. A tanulók társadalmi összetétele maga is hat e képzési forma belső viszonyaira.
A szervezet
A legtöbb szakképző iskolában nemcsak oktatás folyik, hanem valamilyen szintű termelés vagy egyéb gazdasági tevékenység is. Az esetek egy részében ez kizárólag szakmai oktatási célokkal, a gyakorlati képzés keretein belül folyik, máskor azonban a termelés haszonorientált. A tanulók idejük egy részét nem tanórákon, tanárok társaságában töltik, hanem a termelőhelyen, az ott dolgozókkal együtt, illetve az oktatási tevékenység mellett rendes termelő vagy gazdasági tevékenységet is folytató szakoktatók társaságában.
A gazdasági tevékenység jelenléte az iskolában, illetve a tanulók közvetlen részvétele a gazdasági és termelő tevékenységben befolyásolja nemcsak az iskola kultúráját, szervezeti viszonyait, hanem a tanítás és a szocializáció finom folyamatait is.
Az általános és a szakképzés kapcsolódása
Az oktatási rendszerek szabályozásának egyik legnagyobb dilemmája, hogy miképpen oldják meg az általános és a szakképzés kapcsolódását, illetve a szakképzésen belül hogyan kapcsolják össze az általánosabb, úgynevezett szakmai alapozó és a specializáltabb, például betanító képzést. Érdemes ennek az összekapcsolásnak két jellegzetes modelljét megemlíteni, hiszen nem egy oktatáspolitikai vitában e két modell közötti választás a tét.
Egy kétszintes képzési rendszer esetében (pl. a felsőfokú oktatásban az egymásra épülő úgynevezett Bachelor (BA) és Master (MA) szintű képzésnél vagy a középfokú oktatásban a kétszintű szakközépiskolai képzésben) az alsóbb képzési ciklusnak két ellentétes funkciója lehet. Amennyiben az a cél, hogy az alsóbb ciklust befejezők kiléphessenek az oktatási rendszerből a munkaerőpiacra, akkor az az előnyös, ha ez a ciklus konkrét szakmai képesítéshez vezető specializált képzést ad. Ha viszont az a cél, hogy az alsóbb ciklus a későbbi specializációt készítse elő, akkor - éppen ellenkezőleg - itt van a legkevésbé szükség konkrét képesítést nyújtó képzésre.[2]
Az általános és a szakképzés közötti viszony a legtöbb modern közoktatási rendszerben a strukturális természetű oktatáspolitikai konfliktusok egyik legfontosabb forrását alkotja. A két alrendszer - és az ezeket irányító vagy ezektől függő érdekcsoportok - között állandó versengés folyik a tanulókért, az infrastruktúráért, az anyagi és emberi erőforrásokért, a tanítási idő felosztásáért, a tanítás vagy a kvalifikációk tartalmának a meghatározásáért. E versengés különösen olyankor válik szembeötlővé, amikor a rendszerben valamilyen jelentősebb tartalmi, irányítási vagy egyéb reform megbolygatja a korábban kialakult viszonyokat.[3]
[1] 1990 és 1998 között például a középfokú szakképzés felügyelete nem az oktatási, hanem a munkaügyi tárcánál volt.
[2] A két modell közötti vita jellegzetes példája volt az, amikor a nyolcvanas évek elején a középfokú technikusképzés magyarországi bevezetése (visszaállítása) kapcsán arról kellett dönteni, hogy egy szakmunkásképzési ciklusra épüljön-e a technikusképző ciklus, vagy pedig egy általánosabban képző szakasz után váljon szét a szakmunkásképzés és a technikusképzés. Hasonló dilemma jelentkezik az úgynevezett integrált kétszintű felsőoktatás esetében. Itt a kérdés az, hogy vajon egy főiskolai szintű szakmai diplomát adó és a munkaerőpiacra való kilépést lehetővé tevő közös ciklusra épüljön-e rá az egyetemi szintű képzés, vagy pedig egy általánosan képző szakasz után ágazzon el a két képzési forma (lásd ezzel kapcsolatban még azt, amit korábban az ISCED rendszer 5. szintjéről elmondtunk).
[3] Jó példa erre a kilencvenes évek Magyarországán az érettségi rendszer reformja, ahol többek között az a kérdés merült fel, lehet-e szakmai tárgyakból érettségit tenni. Ugyancsak jó példa a kerettantervek bevezetése az évtized végén, aminek a során különösen a szakközépiskolák és szakiskolák 9-10. évfolyamain lett vita tárgya az, hogy miképpen osszák el az óraszámokat az általánosan képző és a szakképző tárgyak között, illetve hogy az olyan új tárgyakba, mint a pályaorientáció, milyen mennyiségű speciális szakmai ismeret bekerülését engedjék meg.