4.7.4.3. Az állam szerepének átalakulása

A korábbiakban ismertetett változások alapvető módon átalakíthatják az állam szerepét az oktatási rendszerek integrálásában. Többször is hangsúlyoztuk, hogy a rendszerintegráció legfontosabb ágense közigazgatási-politikai rendszer, ami helyett a legtöbb esetben az államot is említhettük volna. Az oktatási rendszerek kialakulását elemezve kiemelt figyelmet szenteltünk az állam szerepének: láttuk, hogy a modern rendszerek megteremtésében, a korábban csak laza kapcsolatban lévő elemek rendszerbe szervezésében kiemelkedő szerepe volt az államnak.

Az előző részekben leírt változásokat gyakran interpretálják úgy, mintha ez az állam hatalmának és szerepének a csökkenését jelentené. Bizonyos értelemben valóban erről is szó van, azonban ez a folyamat messze nem egyértelmű. Valójában e változások az állam szerepét nem feltétlenül gyengítik, hanem sokkal inkább átalakítják, ami adott esetben e szerep erősödésével is járhat. A változások nyomán gazdagodnak az állami politika megvalósítását szolgáló szabályozási eszközök, amelyek között nagyobb súlyra tesznek szert közvetett jellegűek (McDonnel-Elmore, 1987).

A közvetlen utasításon alapuló eszközök szinte teljes eltűnése mellett felértékelődik a jogi szabályozás, a finanszírozás, a kommunikáció és különösen a fejlesztés mint szabályozó eszköz. Ez utóbbin belül egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az ún. kompetenciaépítés, ami lényegében azt jelenti, hogy a helyi szereplőket felruházzák olyan kompetenciákkal, amelyek lehetővé teszik azt, hogy akkor is az állam által elvárt cselekvést folytassák, ha ezt az állam közvetlenül nem ellenőrzi.

A kontroll tehát nem csökken, hanem átalakul: többek között külsőből belsővé válik. Az ily módon kialakuló közvetett kontroll az egyre összetettebbé váló oktatási rendszerben akár jóval hatékonyabb is lehet, mint a közvetlen ellenőrzés. Annak oka, hogy a decentralizációt a tanári szervezetek gyakran ellenzik, nemcsak az, hogy ezzel a szakma bizonyos csoportjainak csökken az anyagi és foglalkoztatási biztonsága, hanem éppen a kontroll erősödésétől való félelem is. Az állami felügyelő legfeljebb, ha évente egyszer látogatja meg a tanárt, aki az osztályterem ajtaját magára zárva a leginkább centralizált rendszerekben is nagy szakmai szabadságot élvezhet. Egy önálló iskolában viszont, ahol a tantestületnek kollektív felelőssége van az iskola sikeréért, olyan közvetlen közösségi kontroll alakulhat ki, amelytől az egyént nem óvja többé az osztályterem ajtaja.