2.2.1.2. Az ellenreformáció és az oktatás

A „lelkekért való harcnak", amely a XVI. században kezdődött a katolikus és a protestáns egyház között, döntő szerepe volt nemcsak a tömegoktatás gondolatának az elterjedésében, hanem a hatékonyabb és tömegméretű tanítást, nevelést szolgáló formális iskolázási rendszerek kifejlődésében is. A felekezetek versenye mindenekelőtt az iskolák tömeges létesítéséhez vezetett: a korai oktatási expanzió, az iskolák és az iskolába járók számának ekkor elindult emelkedése mögött elsősorban ez az ok található. Másfelől a verseny arra is rákényszerítette az egyházakat, hogy megpróbálják eredményesebbé, hatékonyabbá tenni az oktatást, ami a tanítási és nevelési folyamat racionalizálásához, a tömegméretekben is hatékony tanításszervezési módszerek kialakulásához és elterjedéséhez vezetett.

Az oktatás hatékonyságát növelő módszereket tekintve különösen a jezsuiták oktatási rendszere érdemel figyelmet, amely az 1599-ben kiadott Ratio Studiorumban fogalmazódott meg. Itt alakult ki először olyan racionálisan szervezett oktatási rendszer, amely bizonyos értelemben előképét alkotta a modern állami oktatási rendszereknek, és amely az egyéni tanulás és szocializáció minden korábbinál hatékonyabb, elvileg tömegméretekben is működtethető ellenőrzését tette lehetővé (Durkheim, 1974). A jezsuiták e tekintetben valójában megelőzték a tanítást a tömegoktatás kiépítése érdekében racionalizálni akaró protestánsokat.[1]



[1] "A Jezsuiták első iskolájukat még 1548-ban állították fel Messinában, s ezt követte a többi nagyhírű kollégium Kölnben, Rómában, Prágában, Bécsben és másutt. Az első években minden iskolájuk egyedi szabályzat és tananyagtervezet szerint működött, ezt a sokszínűséget egységesítette a Szabálykönyv, a Ratio Studiorum. Egységes nemzetközi iskolaszervezetet akartak kiépíteni. Olyan, jól átgondolt és alaposan kidolgozott központi tantervet és tananyagot, olyan oktatási módszereket dolgoztak ki, amelyeket valamennyi ország valamennyi jezsuita iskolájában alkalmazhattak (...). A korabeli protestáns iskolák osztályainak számát nem rögzítették szigorúan. Az elemi, latin grammatikai, retorikai és poétikai stúdiumokra fordított időmennyiséget még nem határozták meg egységesen. A jezsuiták ellenben olyan ötosztályos középiskolát (gimnáziumot) szerveztek, amelyben három esztendei latin grammatikai tanulmányt negyedikként az antik írók-költők tanulmányozása (poétika) követett, majd a retorikai osztály zárta a sort. (...) A jezsuita iskolák már a mai értelemben vett osztály-tanóra rendszer alapján működtek. Egy osztályba az azonos életkorú és megközelítően azonos tudású gyerekek kerültek. Az oktatás központi tanterv és követelményrendszer alapján folyt, a tanulók teljesítményét évenként vizsgákon értékelték" (Mészáros et al., 1999).