4.2.1. Hatalmi, felelősségi viszonyok
A szabályozás egyik legfontosabb tárgyát az oktatási rendszer alrendszerei és intézményei, az intézményekkel kapcsolatba kerülő, azokat ellenőrző, használó vagy működtető aktorok közötti viszonyok, vagyis a rendszeren belüli felelősségi és hatalmi viszonyok alkotják. Minden oktatási rendszerben meghatározzák azt, hogy melyik szereplőnek milyen felelőssége vagy hatóköre van, mire terjednek ki a jogosultságai, és az egyes szereplők (például az iskolák és fenntartóik, a helyi és a központi hatóságok, az iskolavezetés és a tanárok, az oktatók és a hallgatók stb.) között az együttműködés vagy az alá-, fölé- és mellérendeltség milyen formái alakulnak ki.
Az oktatási rendszeren belüli szabályozás egyik legjelentősebb tétje éppen az egyes szereplők közötti hatalmi viszonyok meghatározása. A rendszerszabályozás megváltoztatása mögött (pl. decentralizációs reformok, tanári önállóság növelése, választott szülői testületek létrehozása stb.) szinte mindig meghúzódik valamilyen törekvés a hatalommegosztás megváltoztatására is, túl azon, hogy ezek általában egyéb oktatáspolitikai célok teljesülését (pl. az eredményesség vagy a hatékonyság növelése, az oktatás tartalmának a releváns társadalmi igényekhez való hozzáigazítása, a pedagógusok szakmai kezdeményezőképességében rejlő energiák kihasználása stb.) is szolgálják.
Az egyes oktatási rendszerek közötti eltérések egyik legjelentősebb vonása éppen ez: hogyan oszlanak meg a hatáskörök, a befolyás az egyes aktorok között. Van olyan oktatási rendszer, ahol senki nem vonja kétségbe a tanárok jogát arra, hogy egy-egy tanuló tanulmányi teljesítményét saját belátásuk szerint értékeljék. Ugyanakkor arra is található példa, hogy elismerik a tanulóknak vagy szüleiknek jogát a kételkedésre a tanári értékelés helyességében, és ezért lehetőséget adnak számukra (pl. független vizsgabizottság előtt) új értékelést kérni. Van olyan rendszer, ahol a szülők iskolákkal kapcsolatos panaszaikkal legfeljebb a tanügy-igazgatási hivatalnokokhoz fordulhatnak, máshol a tanügytől teljesen független, a tanügyi hivatalokétól eltérő racionalitást követő bíróságok közbenjárását is kérhetik. Van olyan oktatási rendszer, ahol a tanárok szabadon választják meg, hogy milyen tankönyvből tanítsanak (akár egyénileg, akár egy iskola nevelőközösségeként), de van olyan is, ahol mindenkinek ugyanazt a központilag előírt tankönyvet kell használnia.