3.3.4.3. Magánszféra és közszféra
Nincs olyan oktatási rendszer, amelyen belül ne lenne magánszféra, ne jelennének meg a magánoktatás különböző formái. A legtöbb országban ez csupán a tanulók töredékét fogadja be, de jelentősége általában nagyobb a részesedésénél.
A magánoktatás típusai
A modern állami rendszerek mellett fennmaradó vagy kialakuló magánoktatást általában olyan speciális szükségletek tartják életben vagy hozzák létre, amelyeket az állami rendszer nem tud kielégíteni. A magánoktatási intézményeknek funkcióik szerinti négy jellegzetes típusa:
- világnézeti alapon szerveződő oktatás;
- sajátos, az alternatív pedagógiák megvalósítására törekvő iskolák;
- speciális fogyasztói igényeket kielégítő iskolák és
- a vállalkozási alapon működő, esetenként profitorientált iskolák.
Érdemes megkülönböztetni a magánoktatásnak azokat a formáit, amelyek iskolaköteles fiatalokat fogadnak be a felnőttképzés és a szakképzés különböző intézményeiből, formális iskoláztatás megszokott formáihoz hasonló oktatást nyújtanak.
A magánoktatás szférája rendkívül sokszínű: e szféra természeténél fogva a fogyasztói igényekhez igazodik, gyorsan követi azok változásait. Az oktatás tartalma és formája itt a tulajdonos, a fogyasztó és a magánszférát is ellenőrizni kívánó közhatalom közötti alkuban alakul ki, amelynek számtalan meghatározója és kimenete lehetséges. Sok szempontból rendkívül eltérő iskolákra kell itt gondolnunk, mint például az autista gyerekek tanítására szerveződött intézmények, az egyházak vallásos szellemű iskolái, a módosabb rétegek igényeit kielégítő drága magániskolák, a különleges tehetségek oktatását végző művészeti iskolák, a sajátos pedagógiai megközelítések alkalmazására szerveződött (pl. Montessori- és Waldorf-) iskolák, az elesettek felkarolását is feladatuknak tekintő karitatív intézmények vagy a titkárnő- és az üzletemberképző iskolák.
A magánszféra jellemzői
A magánszféra intézményeit nagymértékben alakítják a szolgáltatást igénybe vevők speciális igényei, legyen szó akár vallási célokról, akár sajátos szakmai vagy művészi törekvésekről, akár egyéb különleges, például egészségügyi szükségletekről. Profitorientált vállalkozások esetén nemcsak a fogyasztói igény hat különösen erősen, hanem maga a vállalkozási szemléletmód és kultúra is hatóerő lehet. A magánszférában nincs vagy korlátozott a közszolgálati felelősség, ezért a szolgáltatást nyújtókra nem lehet hatósági funkciókat rátelepíteni.
A magánszférában folyó oktatás egyik meghatározó jellemzője az erős fogyasztói kontroll. Az esetek nagy részében a magánoktatás szolgáltatásait fizető kliensek veszik igénybe, akik természetes módon befolyásolni kívánják az általuk megvásárolt szolgáltatások minőségét. E jelenséggel nem találkozunk a karitatív vagy szociális funkcióval működő intézményekben, ahol a kliensek igényeinek a meghatározása főleg a szolgáltatást nyújtóktól függ.
A fejlett demokráciára jellemző, hogy a magánszférában a szolgáltatást igénybe vevők és azt nyújtók közötti viszonyt általában a magánjog hatálya alá eső megállapodások szabályozzák, e szférát a politikai stabilitás és a piaci instabilitás kettőssége jellemzi. Azaz a magánoktatás a közoktatásnál[1] kevésbé van kitéve a politika ingadozásainak, de érzékenyebb a fizetőképes kereslet vagy a rentabilitás változásaira. A magánoktatás szférája az, ahol a leginkább beszélhetünk az oktatás piacáról.
A magánoktatásra - a szféra helyzetéből adódóan - inkább jellemző a nagyobb változatosság, az alternatív vagy különleges igényeket kielégítő szolgáltatások nyújtása, a sajátos, egyedi szakmai megoldások alkalmazása, mint a közszférára.
[1] Figyelemre méltó, hogy a hazai szakmai nyelvben a közoktatás nem a magánoktatásnak, hanem a felsőoktatásnak az ellentéte.