4.3.8. Komplex szabályozó mechanizmusok

A fentiekben ismertetett szabályozási eszközöket általában egymással egy időben alkalmazzák, ezek hatása így egymást kiegészíti, azaz erősítheti vagy adott esetben gyengítheti. Előfordul, hogy az egyik eszköz pontosan ellentétes irányba befolyásolja az oktatási rendszer működését, mint egy másik (például az anyagi ösztönzők a nagyobb intézményméretek kialakítása felé tolják a rendszert, ugyanakkor a kis intézményméretek előnyeit ecsetelő társadalmi és politikai nyilvánosság éppen az ellenkező irányba). Gyakori azonban a szinergia is, amikor az egyik eszköz a másik egyidejű alkalmazásának a hatására még erőteljesebb szabályozó hatást fejt ki (például a kedvező érdekeltségi viszonyok miatt egy fejlesztő beavatkozás tovagyűrűző hatása még intenzívebb).

A különböző szabályozási eszközöket az oktatási rendszer különböző pontjain különböző kombinációkban alkalmazhatják. Előfordulhat az, hogy amíg a szakmai képzésben az érdekeltség és a fejlesztő beavatkozások meghatározó szerepet játszanak, addig az alapfokú oktatásban a jogi szabályozás dominál, vagy éppen fordítva. Lehetséges, hogy az alapfokú oktatásban kiemelkedő szerepe van a standardok meghatározásának és az értékelésnek, ugyanakkor a középiskolai oktatásban - az ott dolgozó tanárok magasabb professzionalizálódási szintjével összefüggésben - a szakmai önszabályozás működik. A különböző szabályozási eszközök egyidejű alkalmazása olyan komplex szabályozási mechanizmusok kialakulásához vezethet, amelyeket a laikus megfigyelő gyakran nem is képes azonnal átlátni. A magyarországi közoktatás-finanszírozási rendszer is ilyen komplex szabályozási mechanizmusra épül, amelyben egy sor szabályozó eszköz egyidejű hatása érvényesül (lásd 12. ábra).

E rendszer egyik legfontosabb jellemzője az, hogy a központi költségvetés és a helyi költségvetések, illetve a helyi és az intézményi szintű költségvetések közötti kapcsolatokat más módon szabályozzák. Az előzőre jellemző a jogi és érdekeltségi eszközök alkalmazása (az iskolafenntartók akkor jutnak több pénzhez, ha olyan tevékenységeket végeztetnek iskoláikkal, amelyekre az állam magasabb támogatást ad, és mindennek a szabályait magas szintű jogszabályokban rögzítik). Az utóbbit viszont inkább a közvetlen utasítás, a szakmai standardok meghatározása és részben a szakmai önszabályozás, valamint a szimbolikus eszközök szabályozzák (az iskolafenntartó az országos standardok figyelembe vételével eseti döntéssel határozza meg az intézmény költségvetését, amiben a társadalmi és szakmai tapasztalatok is nagy szerepet játszanak).[1]

12. ábra
A magyar közoktatás finanszírozási rendszere

 

Az ilyen komplex szabályozási rendszerek megtervezése és eredményes működtetése azt feltételezi, hogy a rendszer irányítói képesek legyenek a különböző szabályozási eszközök kezelésére és ezek hatásainak egyidejű elemzésére. Ez a példa azt is jelzi, hogy a rendszer bizonyos pontjain, illetve bizonyos alrendszereiben a többitől eltérő szabályozási mechanizmusok jöhetnek létre.

A komplex szabályozó mechanizmusok elemzése továbbvisz minket ahhoz a kérdéshez, vajon léteznek-e jellegzetes szabályozási típusok. Vajon lehetséges-e az oktatási rendszereket aszerint osztályozni, hogy az egyes szabályozási eszközöket milyen arányban alkalmazzák?



[1] Érdekes példát alkotott a hazai pedagógus-továbbképzési rendszer a '90-es évek végén, ami a finanszírozási, a jogi és a szakmai szabályozási eszközök együttes alkalmazására épült. A jog meghatározta a képzésre felhasználható pénzügyi kereteket és azok elosztási módját, a finanszírozási mechanizmus piaci jellegű mechanizmusokat generált (anyagi érdekeltség alapján való belépés és részvétel), ugyanakkor szakmai szabályozással biztosították a képzési tartalmak minőségét és fejlődését. Ez a modell egyben jól mutatta az oktatási rendszerekben viszonylag ritkán, bár növekvő mértékben alkalmazott piaci szabályozási modell működését (erről a következő alfejezetben lesz szó részletesebben).