4.3.3. Az anyagi érdekeltség mint szabályozó eszköz

Az oktatási rendszerek működését, a kialakuló intézményi formákat, a tanítási gyakorlatot mindig meghatározzák a költségek, ezek erőforrásigénye. Akkor lehet iskolát nyitni, akkor lehet egy-egy tantárgy oktatását bevezetni, bizonyos tanítási eljárásokat alkalmazni, ha ezekre van pénz. A feljebbvalók által elfogadott, a jog által engedélyezett és szakmailag is korrektnek tartott eljárások alkalmazásának gátja lehet a pénz hiánya, vagy fordítva, a szükséges erőforrások megléte szabadíthat fel olyan szakmai gondolatokat, amelyet pénz hiányában elő sem bukkannának. Ilyen értelemben a pénz vagy az erőforrások maguk is szabályozó erővel bírnak.[1]

A pénz által történő szabályozás bizonyos mértékig minden oktatási rendszerben jelen van, de vannak olyan rendszerek, ahol a szerepe minimális, és vannak olyanok, ahol meghatározó (pl. a magánegyetemekre épülő felsőoktatási rendszerekben vagy a felnőttoktatás bizonyos területein).

A pénz szabályozó ereje általában az érdekeltségben rejlik. Az egyéni és intézményi döntések nyomán keletkező oktatásügyi változások elemzése során láttuk, hogy ezeket nagymértékben - ha nem is kizárólagosan - az érdekeltség motiválja. Az érdekeltség felkeltésével mind az egyének, mind az intézmények döntései jelentős mértékben befolyásolhatók. Bizonyos oktatási formák tandíjassá tételével például csökkenteni lehet az ide jelentkezők számát, vagy a speciális ellátást igénylő tanulók után járó támogatások növelésével el lehet érni azt, hogy az intézmények befogadják az ilyen tanulókat, és valóban speciális ellátást biztosítsanak nekik. A magyar oktatási rendszerben ennek az eszköznek az alkalmazása az 1990-es években igen elterjedt, és mind az egyének, mind az intézmények viszonylag gyorsan reagáltak is ennek az alkalmazására.



[1] E szabályozó erő persze kapcsolódhat diszkrét döntésekhez (pl. az erőforrások felett rendelkező személy vagy szervezet eseti döntés alapján pénzt utal ki valamilyen program megszervezésére) vagy jogszabályokhoz (pl. érvényes jogszabály értelmében normatív módon pénz jár minden olyan iskolafenntartónak, amelyik bizonyos fajtájú oktatást vállal), de lehet ezektől teljesen független is. Ez a helyzet akkor, amikor egyszerűen a fizetőképes kereslet, azaz a piac dönti el, hogy a szükséges erőforrások rendelkezésre állnak-e (pl. akkor lehet elindítani az informatikai oktatást, ha a szülők ennek a költségeit megfizetik).