4.7.3. Az oktatás és a társadalom problémavilága közötti kapcsolat
A rendszerintegráció legnagyobb súlyú kérdése az, vajon miképpen biztosítható az oktatási rendszer és a társadalom tényleges problémavilága közötti kapcsolat. Minden rendszert fenyeget az a veszély, hogy a környezetével való kapcsolata meglazul és oly módon kezd működni, hogy az már nem szolgálja azt a célt, aminek érdekében megszerveződött. Ilyenkor a rendszer céljainak a meghatározását és működésének a szabályozását belső impulzusok kezdik vezérelni, és a rendszer olyan önjáró gépezetté válik, amelynek legfontosabb céljává önmaga fenntartása vagy növekedése válik.
Az oktatási rendszerek történetében nem egy oktatási reform kiváltó oka éppen ez volt. Az igen nagy figyelmet kiváltó és a nemzetközi oktatási folyamatokat nagymértékben befolyásoló 1988-as angol oktatási reformtörvény kialakulását elemzők például egyértelműen ilyen okokra mutatnak rá, és ez a törvény elfogadását megelőző több mint egy évtizedig tartó vitákban explicit módon is többször megfogalmazódott (Lawton, 1989). Miközben már a hetvenes évtizedben az angol gazdaság versenyképességének drámai hanyatlása zajlott, és a fiatalok tömegei váltak az iskolarendszerből kilépve inaktívvá vagy munkanélkülivé, az oktatási rendszer szereplőit büszkeség és elégedettség töltötte el az angol oktatás világszerte elismert színvonala miatt. A kilencvenes évtized során nem egy gazdaságilag kevéssé fejlett közép-kelet-európai ország oktatási vezetői és értelmiségi véleményformálói hasonló büszkeséggel emlegették országuk oktatási rendszerének kiváló teljesítményét, amelyet a nemzeti szellemi elit múltbeli teljesítményeivel vagy diákjaik nemzetközi versenyeken való kiemelkedő szereplésével igazoltak. Eközben azonban ezen országok lakosságának tömegei szorultak ki a munka világából hiányos tudásuk és kompetenciáik miatt.
A társadalom problémavilága és az oktatási rendszer közötti közvetítés - mint láttuk - részben közvetlenül (a társadalmi szereplők és az oktatás szereplői közötti közvetlen interakció útján) történik, részben a politikai-közigazgatási rendszer közvetítésével. Mindkét formának vannak előnyei és hátrányai is. A közvetlen kommunikáció lehetővé teszi, hogy a társadalmi igények torzítás nélkül, az oktatás szereplői számára azonnal észlelhető módon jelenjenek meg, ugyanakkor kevésbé teszi lehetővé ezek strukturálását és fókuszálását, súlyuk szerinti szétválogatását és a rendszer leginkább illetékes helyére való eljuttatását. A politikai-közigazgatási rendszer elvileg mindezt biztosíthatja, itt viszont egyéb problémák jelenhetnek meg. Miközben a társadalmi igények a politika csatornáin keresztül aggregálódnak és általános formát nyernek, aközben eredeti formájukhoz képest jelentős mértékben torzulnak is. Azt, hogy mely igények közvetítődnek az oktatás felé inkább, és melyek nem, olyan politikai érdekek formálják, amelyek általában a rövid időtávon való (választási ciklusokhoz kapcsolódó) látványos sikerekben érdekeltek.
Láttuk, hogy a modern oktatási rendszerekben növekvő szerepet játszik a jog és az igazgatás által történő szabályozás. Ez kikerülhetetlen, hiszen ezeknek meghatározó szerepük van abban, hogy a társadalom nagy rendszerei, így az oktatás felé közvetítsék a társadalmi igényeket. Ugyanakkor ennek negatív következménye az oktatás bürokratizálódása, ami alapvetően veszélyeztetheti az oktatás eredményességét (Wise, 1979). Minden oktatási rendszerben meg kell találni az egyensúlyt egyfelől a standardizálás és egységesítés, másfelől a sokféleség és az autonómia szempontjai között. Az előbbi mindenképpen bürokratikus eszközök alkalmazását, így például a tanári szakmába való belépés, a tanítási tartalmak és gyakorlat vagy az iskolarendszeren belüli továbbhaladás standard szabályok szerint történő megszervezését s e szabályok betartásának az ellenőrzését feltételezi. Ez megkívánja olyan hatóságok létét és működését, amelyek gondoskodnak a közös szabályok végrehajtásáról, és amelyek ehhez szükségképpen bürokratikus eszközöket használnak. A bürokrácia legfontosabb tulajdonsága azonban az, amit a célok áttevődésének szoktak nevezni: ez azt jelenti, hogy magának a bürokratikus szervezetnek a fenntartása egy idő után fontosabb válik, mint az a cél, aminek hatékonyabb teljesítése érdekében a bürokratikus szervezetet eredetileg létrehozták (a "tananyag leadása" fontosabbá válhat annál, hogy az egyes tanulókban tényleg lezajlott-e a kompetenciák bővülését eredményező tanulási folyamat).
Az oktatás és a társadalom problémavilága közötti kapcsolat fenntartásának egyik legfontosabb eszköze nyilvánvaló módon a kommunikáció. A modern oktatási rendszerekre irányuló politika egyik legfontosabb feladata mindazoknak a kommunikációs csatornáknak a fenntartása, fejlesztése és gazdagítása, amelyek lehetővé teszik a társadalom és az oktatási rendszer közötti állandó információáramlást, jelzések és visszajelzések küldését. Ezért létfontosságú az oktatásügyi nyilvánosság, a társadalmi konzultáció különböző fórumainak a működtetése, a kommunikációt segítő társadalmi szereplők aktivitásának a megőrzése és erősítése.