2.4.1. A kialakulás állomásai
A rendszer kialakulásának három jellegzetes fejlődési fázisát (tulajdon, szabályozás, állami rendszer) az alábbi (lásd 3. ábra) leegyszerűsítő és sematikus ábrázoláson követhetjük nyomon. Annak ellenére, hogy ez az ábrázolás nem adja vissza a fejlődés tényleges gazdagságát, arra azonban alkalmas, hogy a legfontosabb változásokat szemléltesse. Már elöljáróban fontos jelezni azt, hogy a rendszerbe szerveződés bizonyos elemei az egymástól elszigetelt iskolahálózatokon belül már jóval az állami rendszerek kialakulása előtt megjelentek. Azok a feltételek, amelyek lehetővé tették a modern állami tömegoktatási rendszerek kialakulását, már a rendszerbe szerveződés előtt rendelkezésre álltak, például a jezsuita oktatás rendszerében. Merőben új helyzetet eredményezett azonban az állami szabályozás és ellenőrzés kiépülése a XIX. század folyamán, illetve ennek nagyfokú megerősödése és eszközrendszerének gazdagodása a XX. században.

3. ábra
A modern állami rendszerek kialakulásának fázisai
Az első fázisban minden egyes erre igényt tartó vagy erre képes társadalmi csoportnak saját tulajdonában van iskolája vagy iskolahálózata, és e tulajdon alapján azzal teljes mértékben rendelkezik. Ezek az iskolák vagy iskolahálózatok egymástól elszigetelve, egymástól függetlenül működnek, és a működésüket kívülről senki nem koordinálja. Az oktatás meghatározása - azaz annak eldöntése, hogy mi az oktatás tartalma, és egyáltalán mi tekinthető oktatásnak és mi nem - azoknak a társadalmi csoportoknak a kezében van, amelyek saját iskolatulajdonnal rendelkeznek. Azok a társadalmi csoportok, amelyeknek nincs saját iskolájuk, semmilyen formában nem befolyásolhatják az oktatás tartalmát, hiszen nem férhetnek hozzá azokhoz.
A második fázisra az jellemző, hogy megjelennek az első olyan, általános állami (általában a királyi hatalom által megfogalmazott) szabályok, amelyek a tulajdonosoktól függetlenül az iskolák mindegyikére vagy egyre nagyobb csoportjaira vonatkoznak, azaz kialakul az oktatás egységes szabályozása. Mivel az egyes intézményekre vagy intézményrendszerekre a tulajdonosuktól függetlenül azonos vagy hasonló törvények kezdenek vonatkozni, elindul az oktatás világának az egységesülése, anélkül azonban, hogy ekkor még állami vagy országos rendszerekről lehetne beszélni. E fázisban elkezdődik az oktatás és a társadalom közötti kapcsolatok átalakulása is. Noha az intézmények nagy része továbbra is egy-egy társadalmi csoport tulajdonában marad, a törvényhozáson keresztül az oktatás meghatározásába közvetett módon immár azok a társadalmi csoportok is bele tudnak szólni, amelyeknek nincsen saját iskolájuk.
Végül a harmadik fázisban megszerveződik az oktatási rendszer (ténylegesen ettől kezdve beszélhetünk csak - abban az értelemben ahogy e fogalmat itt használjuk - oktatási rendszerről), és az egyes intézmények beépülnek az oktatási rendszer alrendszereibe. Az állami törvényhozás a rendszer egészét szabályozza, s a rendszer szabályozásán keresztül a törvényhozásba beleszólni képes valamennyi társadalmi csoport befolyásolhatja az oktatást. A saját tulajdonban lévő iskolák aránya csekély lesz, és ezeknek is az állam által működtetett rendszer egyre szorosabban szabályozónormáihoz kell igazodniuk. E folyamat során megváltozott két alapvető kapcsolatrendszer: egyfelől (ez egy belső folyamat) az oktatást végző intézmények egymás közötti, másfelől (ez egy külső folyamat) az oktatás és társadalmi környezet közötti kapcsolatok alakultak át.[1]
A fejlődés harmadik fázisában létrejött állapot néhány alapvető jellemzőjét fontos külön is kiemelni. Korábban említettük, hogy két alapvető kapcsolatrendszer megváltozása történt meg: egyfelől a rendszeren belül lévő elemek (intézmények, intézményi hálózatok) egymással való kapcsolata, másfelől a rendszer és annak társadalmi környezete közötti kapcsolat alakult át.
A rendszeren belüli elemek közötti kapcsolatok átalakulása nyomán jön létre az egymásra következés elve, más szóval az ún. "létraelv" (Green, 1980), ami a modern állami rendszerek egyik legfontosabb strukturális jellemzője. Ez azt jelenti, hogy az egymásra épülő oktatási szintek országosan szabályozott szerkezete jön létre, és egy alacsonyabb oktatási szintről általában akkor lehet magasabbra lépni, ha az alacsonyabbat az egyén sikeresen elvégezte. Ez együtt jár azzal is, hogy egy-egy oktatási forma vagy intézményi szféra ettől kezdve nem változtatható meg úgy, hogy annak hatásai ne gyűrűznének tovább az összes többi oktatási forma vagy intézményi szféra felé. Ettől kezdve tehát a rendszer valóban rendszerként kezd el viselkedni, amit a megváltoztatását célzó külső társadalmi beavatkozások során nem lehet figyelmen kívül hagyni.
A fejlődés harmadik fázisban azonban nemcsak az oktatás egységes rendszerbe szerveződése történik meg, hanem lezajlik egy másik, ehhez hasonló jelentőségű folyamat: az oktatási rendszer hozzákapcsolódik a politikai-közigazgatási rendszerhez. Ennek a folyamatnak két olyan, döntő jelentőségű következménye volt, amelyek mindmáig meghatározzák a modern oktatási rendszerek fejlődését. Egyfelől az oktatás minden társadalmi csoport által befolyásolhatóvá vált, azaz tartalmának és formájának a meghatározásába bekapcsolódhat mindenki, aki képes a politikai-közigazgatási rendszerben zajló folyamatok befolyásolására. Másfelől az oktatási rendszer hozzákapcsolódott a többi társadalmi alrendszerhez, azaz minden olyan egyéb rendszerhez, amely ugyancsak a politikai-közigazgatási rendszeren keresztül kapcsolódik a társadalomhoz. Az oktatás ezáltal kölcsönös függőségi viszonyba került olyan alrendszerekkel, mint például a közfinanszírozás, a foglalkoztatás, a gazdaság, a szociális gondoskodás vagy város- és területfejlesztés.
Fontos hangsúlyozni, hogy e folyamatnak meghatározó szerepe volt mindazoknak a funkcióknak a kialakulásában és megerősödésében is, amelyekről az előző fejezetben volt szó. E funkciók döntő részének a hatékony betöltésére éppen azért vált képessé az oktatási rendszer, mert a politikai-közigazgatási rendszeren keresztül közvetlenül hozzákapcsolódott az egyéb társadalmi alrendszerekhez. A többi társadalmi alrendszerhez való hozzákapcsolódás többek között azzal a hatással járt, hogy a politikai-közigazgatási rendszeren keresztül az oktatás és a többi alrendszer között erős interakció bontakozott ki, azaz növekvő hatást kezdtek gyakorolni egymásra.
E tekintetben különösen az oktatási és foglalkoztatási rendszerek kapcsolata érdemel kiemelt figyelmet. Ez az erősödő kapcsolat részben azáltal befolyásolta az oktatási rendszerek fejlődését, hogy a különböző foglalkozások által igényelt speciális ismeretek erőteljesen hatni kezdtek az oktatás tartalmára. Részben pedig azáltal - és igazán nagy jelentősége ennek van -, hogy az oktatás növekvő szerepre tett szert a társadalmi struktúra alakításában annak következtében, hogy a különböző foglalkozások, illetve az ezek által igényelt képzettségek, különböző társadalmi osztálypozíciókhoz kötődnek. Többek között ennek eredményeképpen alakul ki az a helyzet, hogy az oktatáspolitika megkerülhetetlen eszközzé válik minden olyan átfogó társadalompolitika számára, amelynek célja a társadalmi előnyök és támogatások létező elosztásának a módosítása vagy a társadalomszerkezet alakítása.
[1] Közbevetőleg érdemes hangsúlyozni itt azt, hogy a rendszerfejlődés természetesen nem záródik le a harmadik fázissal. Az oktatási rendszerek alakulása jelenleg is zajlik: sokak szerint - mint majd e könyv zárófejezetében látni fogjuk - éppen egy paradigmatikus változás korszakát éljük. A már többször említett Archer szerint a nekilendülés és a növekedés korszakát elkerülhetetlenül az infláció korszaka követi, amelyre ugyan továbbra is jellemző a rendszer mennyiségi növekedése jellemző, de ezt immár a rendszerfejlődés által létrehozott értékek devalválódása is kíséri (Archer, 1988).