VIII. FITTSÉGI TESZTEK

iDevice ikon Cél

Az egészség az egyik legnagyobb kincs, amit az ember magáénak mondhat. Fontos, hogy a felnövekvő generáció legyen tisztában egészségének értékével, és ne csak ismerje az egészséges életmód mibenlétét, hanem annak megfelelő életvitelt is igyekezzen folytatni. A fittségi tesztek alkalmasak arra, hogy visszajelzést nyújtsanak az egészségi és edzettségi állapotról. A testneveléssel, sporttal foglalkozó szakembereknek azon túlmenően, hogy elő kell segíteniük az ifjúság pozitív viszonyának kialakulását a mozgásban gazdag, egészséges életvitelhez, arra is törekedniük kell, hogy a tanulók bővítsék fittséggel kapcsolatos ismereteiket. Az iskolából kikerülő fiataloknak tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen fittségi szintet kell elérniük ahhoz, hogy egészségüket megőrizzék, illetve hogyan képesek ellenőrizni saját fittségi szintjüket és mit tehetnek saját fittségi állapotuk javítása érdekében.


iDevice ikon Motiváció

Egy adott személyen végzett többféle fittségi teszt eredményeiből nemcsak általában következtethetünk az egyén fittségi állapotára, illetve terhelhetőségére. A fittségi tesztek rendszeres ismétlésével nyomon követhetjük egy gyermek fizikai fejlődését, vagy egy sportoló edzéseinek hatékonyságát. Eredményeikből következtethetünk azokra a fittségi jellemzőkre, amelyek esetleg további fejlesztést igényelnek. Mivel egy vizsgált személy a többféle fittségi teszten elért eredményei alapján eltérő fittségi mutatókkal rendelkezhet, ezért ezen tesztek alkalmasak arra is, hogy elősegítsék az adott személy sportágválasztását, vagy csapatjátékok esetében akár a posztválasztást is.