Az erőforrások piaci allokációjának hatékonysága

Az első fejezetben említett „alapelvek" között az ötödikben azt fogalmaztuk meg, hogy „a piacok jobb allokációs teljesítményre képesek, mint más mechanizmusok". A fenti kereslet-kínálati modell ezt a vélekedésünket hivatott alátámasztani. Nem hihető, hogy bármely más mechanizmus (például a tervgazdálkodás) képes lenne a kereslet-kínálat által szabályozott allokáció hatékonyságát elérni. Nem hihető, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokat bármely más koordinációs rendszer képes lenne a társadalmi jólétet maximalizáló szinten csoportosítani egy-egy ágazatba. Nem hihető, hogy a szükségletek, ízlések, a termelési technológiák stb. változásait bármely más mechanizmus az árrendszerhez hasonló pontossággal, gyorsasággal lenne képes közvetíteni a gazdasági élet szereplői felé. Volt egy történelmi kísérlet (a volt „szocialista" országokban) a piaci mechanizmusok központi tervezéssel történő felváltására. A kísérlet kudarca a közgazdászok szerint nem az elképzelés hanyag kivitelezését bizonyítja, hanem annak lehetetlenségét.

„...az a gyakorlat, hogy >meglevő ismeretekre< hivatkoznak, vagy a piaci folyamatokban résztvevő tagok számára hozzáférhető információkra mint >adatokra< apellálnak, gyakran arra vezeti a közgazdászokat, hogy feltételezzék: ez az ismeret nemcsak szétszórt formában létezik, és hogy az egész esetleg mégiscsak rendelkezésére állhat valamely egyetlen elmének. Ez elfedi a verseny felfedező jellegét. Amit ők a piaci rendről szóló beszámolókban megoldandó >problémaként< állítanak be, az valójában nem jelent problémát senkinek sem a piacon, hiszen a meghatározó tényleges körülmények, amelyektől a piac egy ilyen renden belül függ, senki előtt sem lehetnek ismertek, és a probléma nem abban áll, hogy hogyan használjuk fel az adott tudást, ami teljességében rendelkezésre áll, hanem hogy hogyan tegyük lehetővé, hogy azt a tudást, ami nem áll és nem is állhat egyetlen elme rendelkezésére, mégis fölhasználhassuk, töredékes és szétszórt formájában a sok egymással kapcsolatba kerülő egyénen keresztül..." (Friedrich Hayek: A végzetes önhittség. Tankönyvkiadó, 1992., 108. oldal)

A piacgazdaságokban az ár és az ármechanizmus az, ami a szűkös erőforrásokat elosztja a versengő felhasználási lehetőségek között. A társadalom értékítéletei a keresleti görbén, az erőforrások szűkösségére vonatkozó információk a kínálati görbén keresztül jutnak kifejezésre. S ezekben a görbékben nem a társadalom tagjai ítéletének, véleményének „megszűrt", „szintetizált", „aggregált" jelzései jutnak kifejezésre, mint a gazdaságpolitikai döntésekben, hanem maguknak ezeknek az ítéleteknek az összessége. Amire a „társadalmi tervező" elvileg is képtelen - megválaszolni a „Mit? Hogyan? Kinek?" kérdéseket -, azt elintézi az információkat (majdnem) minden határon túl befogadni, értelmezni, feldolgozni, közvetíteni képes piaci mechanizmus. A decentralizált döntéshozatal nem vezet káoszhoz. A különböző képességekkel és vágyakkal rendelkező emberek millióinak tevékenységét az árak képesek hatékonyan koordinálni.