Infláció


Az infláció oka
Egy-egy termék, szolgáltatás ára számos okból emelkedhet. Lehet, hogy a termelési költségek emelkedése fölfelé tolja egy termék kínálati görbéjét, lehet, hogy az emberek a korábbinál jobban vagy többen vágynak a kérdéses termékre stb. Amikor azonban az árak általánosan emelkednek, akkor nagyobb valószínűséggel nem a termék-, hanem a csereeszköz-oldalon találhatjuk meg a magyarázatot. Ha az árszint (egyfajta átlagos ár) P, akkor a pénz termékekben mért ára 1/P. Ha a pénz termékekben mért ára csökken, akkor a termékek pénzben mért ára nő. A pénz termékekben mért árát ugyanúgy a pénz kereslete és a kínálata határozza meg, mint bármely más áruét.
A pénz kínálatát - láttuk - végső soron a jegybank határozza meg. A pénz kereslete pedig nem más, mint a gazdasági szereplők pénztartási igénye. Az emberek számos ok miatt kívánnak - egyéb vagyontárgyak helyett - pénzt tartani maguknál. Kényelmes az, ha nem kell minden hétköznapi vásárlás előtt pénzzé tenni valamit (tranzakciós motívum), jó az, ha a vagyonunk egy részének jövőbeli nominális értékével kapcsolatban biztonságban érezhetjük magunkat (óvatossági motívum) , s előfordul, hogy vagyonportfóliónk egy-egy elemét (mondjuk egy kötvényt) éppen jó áron tudjuk pénzre cserélni (spekulációs motívum). A pénztartásnak ugyanakkor költségei is vannak. Nem igazán az őrzés, számolgatás költségeire kell itt gondolni, hanem arra az elveszített hozamra (a pénztartás alternatív költsége), amelyet a vagyonunk más formában (kötvény, részvény, emelkedő árú ingatlan vagy műtárgy, hasznot hozó termelési eszközök stb.) tartása biztosítana számunkra. Az emberek a pénztartás előnyeinek és költségeinek szembeállításával döntenek a tartani kívánt pénzmennyiségről (a pénzkeresletről).
Mi biztosítja, hogy a pénzkínálat és a pénzkereslet megegyezzen egymással? Rövid távon a kamatláb, vagyis az az elveszett hozam, ami a pénztartás költségét jelenti. Ha túlkínálat van, csökken a kamatláb, s nő a tartani kívánt pénz mennyisége. Hosszú távon viszont az árszint alakulása. Túlkínálat esetén az emberek pénzeszközeiket más vagyontárgyakra kívánják váltani, nő azok kereslete, nő az árszínvonal, csökken a pénz értéke, nő a (nominális) pénzkereslet.

A pénzkínálati görbe függőleges, mert a forgalomban lévő pénz mennyiségéről a jegybank dönt, az árszínvonaltól függetlenül. A pénzkereslet viszont annál nagyobb, minél kisebb egységnyi pénz vásárlóértéke. Az emberek nem valamekkora névleges összeget kívánnak tartani, hanem valamekkora "vásárlóerőt". Ha a monetáris hatóság a pénzmennyiség bővítését határozza el, a pénzkínálati görbe egyszerűen jobbra tolódik, az egyensúly egy alacsonyabb 1/P2*, azaz magasabb P2* - magasabb árszínvonal - mellett alakul ki.

9.2. ábra. A pénzmennyiség növelésének hatása
Az árszínvonal alakulását magyarázó fenti elméletet mennyiségi pénzelméletnek nevezzük. Eszerint a pénz értékét a gazdaságban rendelkezésre álló pénz mennyisége határozza meg, s az infláció legfőbb oka a pénzmennyiség növekedése. A pénzmennyiség növekedése a termelési kapacitásokat nem növeli meg, csak az áruk iránti (nominális) keresletet, s ezzel az árszínvonalat. S ha ez az árszint-növekedés egyenletes a gazdaságban, tehát ugyanolyan arányban növekednek a különböző javak, termelési tényezők stb. árai - s hosszú távon ez, úgy tűnik, így van -, akkor a pénzmennyiség a reálváltozók tekintetében valójában nem számít.

Az infláció költségei
De miért is probléma az infláció? a) Azt már megjegyeztük, hogy ha az árszínvonal emelkedése nem egyenletes - s minél nagyobb ütemű az átlagos áremelkedés, erre annál nagyobb az esély -, akkor a kalkulációk, s ezzel együtt a szerződéskötések, befektetési döntések nehezebbé válnak, akár el is maradhatnak. Ugyanez miatt az infláció átalakítja a társadalomban a vagyoni, jövedelmi szerkezetet is. E jegyzet szerzőjének a mai „órabére" például éppen a százszorosa annak, mint amennyivel aktív pályafutását kezdte egykoron (nagyon régen). Bizonyos munkakörökben - például a pénzügyi szolgáltatások területén - ennél sokkal jobban követték a jövedelmek az inflációt, más munkakörökben - erre meg a fizikai dolgozók szolgálhatnak példaként - a bérnövekedés még szerényebb volt. Az érdekérvényesítési képességek (ami feltétele az inflációkövetésnek) néha elválnak az értékteremtési képességektől, s ez az erőforrások társadalmilag nem hatékony allokációjához vezethet.
A közgazdászok az inflációnak néhány kedvezőtlen mikroökonómiai hatását is beazonosítottak. b) Az emberek, teljesen racionálisan viselkedve, szűkös erőforrásaik egy részét arra fordítják, hogy elkerüljék az inflációs adót. Például vagyonuk kisebb részét tartják pénzformában a házi trezorban, s többet lekötött betétben vagy kamatozó értékpapírokban. Ekkor persze gyakrabban kell járniuk a bankba, hogy e kevésbé likvid vagyonelemeket likvid pénzeszközre, vagy éppen az inflációnak kitett jövedelmünket értékállóbb javakra (külföldi valutára stb.) váltsák. A gyakoribb átváltásokkal (bankba, pénzváltóhoz, feketepiacra járással) járó többletköltségeket a közgazdászok cipőtalp-költségeknek nevezik.