Tökéletlenség vagy alkalmatlanság?

Az egyik alapelv szerint a piacok általában képesek hatékonyan megszervezni a gazdasági tevékenységeket. Ehhez persze arra van szükség, hogy teljesüljenek a piaci mechanizmus működésének feltételei. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy minden erőforrás valaki valóságos tulajdonát képezze. A „valóságos" kitétellel például a szocialista gazdaság ún. „társadalmi tulajdon" intézményét zárjuk ki, mint ami valójában nem tulajdon, hiszen senkihez nem rendeli hozzá a tulajdonosi felelősséget, senkinek nem biztosítja a tulajdonosi jogosítványok komplex érvényesíthetőségét, a döntéshozók vélt - s nem megélt - társadalmi jóléti hatásokra hagyatkozva, vagy azokat akár figyelmen kívül hagyva (lásd korrupció, közbeszerzés) hozzák meg allokációs döntéseiket. A hatékony erőforrás-allokáció feltétele, hogy az allokációs döntések következményei visszacsatolódjanak a döntéshozóhoz. Egy termék előállítása során például az ahhoz szükséges valamennyi társadalmi áldozatnak meg kell jelennie a termelőnél (termelési költségek), s a termék okozta marginális társadalmi jólétnövekményt is saját jóléte növekményeként kell realizálnia. Egyébként a döntése társadalmilag nem lehet optimális. Néha azonban ezek a feltételek nem teljesülnek. Ilyen „piaci kudarcokkal" foglalkozunk ebben a fejezetben. Fontos hangsúlyozni, hogy ezekben az esetekben nem „rosszul működik" a piac, hanem egyszerűen, valamely feltétel hiányában, „nem működik". A két dolog közötti különbség olyan, mint a gyújtógyertyát állandóan bekormoló és a gyújtógyertyával el sem látott motor között. Piaci a) tökéletlenségről akkor beszélünk, amikor a piac működésének valamely feltétele hiányzik, a piac b) alkalmatlanságáról pedig akkor, ha a kérdéses probléma megoldására a piac elvileg sem alkalmas. Ez utóbbi kérdéskörhöz tartoznak a jövedelem-eloszlás problémái vagy az egyéni preferenciák társadalmi felülbírálata.