Gyakori tévedések

„... akkor (emiatt) az árak gyorsabban emelkednek" - írtuk az előbb. Koncentráljunk most a zárójeles „emiatt"-ra! A közgazdaságban - mint ahogyan más tudományokban is - mindig kísért a „post hoc, ergo propter hoc" (utána, tehát miatta) típusú tévedések veszélye. Azaz, amikor a dolgok egymásutániságából vagy egymásmellettiségéből okozati kapcsolatra következtetünk, holott ilyen valójában nincsen. "A fiatalkorú bűnözők 92,4%-a rendszeresen fogyaszt paradicsomot", állapítja meg Mark Clifton, de e magas arányt megismerve a közgazdásznak eszébe nem jutna betiltani a paradicsom-fogyasztást (egy politikusnak esetleg igen). Azt sem nehéz adatokkal alátámasztani, hogy egy-egy folyó azon szakaszán, ahol sok a horgász, sok a hal is. Vajon a halak tényleg keresik a horgászok társaságát? Az okozati kapcsolat megállapításához, s az annak ismeretében alkalmazott (például) gazdaságpolitikai eszközök kimunkálásához ennél több, az okozati kapcsolat a) létének és b) irányának tényleges belátása kell. Vajon a kutatási-fejlesztési kiadások GDP-hez mért magas aránya okozza a GDP gyors növekedését vagy éppen fordított a kapcsolat? Vajon a vállalat a monopolhelyzetének köszönheti magas profitját vagy a hatékonyságának a monopolhelyzetét? A reklám tényleg elhiteti a vevőkkel, hogy jó a termék, vagy magából a reklámozás tényéből következtetnek erre a vásárlók? Egy piacgazdaságban szabadabbnak érzik magukat az emberek, vagy a szabad emberek ragaszkodnak jobban a piaci mechanizmusokhoz? Az oktatási rendszer tényleg csökkentheti a munkanélküliséget, vagy ahol kisebb a munkanélküliség, ott jobb az oktatás is? A közgazdásznak nagyon körültekintőnek kell lennie az oksági kapcsolatok megállapításakor.
A másik tipikus tévedés - ahogyan Samuelson nevezi - „az összetétel hamissága". Ami igaz az egyénre, nem feltétlenül igaz egy közösségre. Ha egy nyúltenyésztő úgy dönt, hogy megduplázza az állományát, meglehet, a jövőben kétszeres bevételre tesz szert. Ha azonban valamennyi nyúltenyésztő ezen töri a fejét, akkor elképzelhető, hogy mindannyijuknak kevesebb bevétellel kell majd beérnie, mint amennyihez most juthatnak. Ha a Magyar Nemzeti Bank csak nekem bocsátana ki néhány millió forintot, biztosan gazdagabb lennék. Ha azonban valamennyi polgártársamnak is juttatna ugyanekkora összeget, akkor esetleges gazdagodásom azon múlna, hogy most hol helyezkedem el a társadalom jövedelmi hierarchiájában. Ami igaz az egyesre, nem feltétlenül igaz az összesre.