Jövedelemformák

iDevice ikon

Egy „tiszta" piacgazdaságban a jövedelmeket is a piac osztja el egy nagyon bonyolult mechanizmusban, ahol a jövedelem eloszlása hatással van az elosztható jövedelmek nagyságára, s ez utóbbi pedig hatással van magára az elosztás módjára. A termelési tényezők valakiknek a tulajdonában vannak, amiket a tulajdonosok felajánlanak az azokat kereső gazdasági szereplőknek, mindenekelőtt a vállalkozóknak, de a háztartásoknak, állami és más nem profitorientált szervezeteknek is, akiknek viszont „meg kell vesztegetniük" a tulajdonosokat azért, hogy feláldozzák termelő erőforrásaik alternatív hasznosítási lehetőségeit. Tulajdonképpen ez a „vesztegetési" pénz jelenti a tényezőtulajdonosok jövedelmét. A termelési tényezőknek - a munkaerőnek, a természeti erőforrásoknak, a tőkejavaknak stb. - megvan a maguk piaca, ahol kisebb-nagyobb súrlódásokkal, mint ahogyan azt a munkapiacon is láthattuk, kialakulnak a tényezőárak, s az egy-egy szereplő által birtokolt tényezőmennyiség függvényében is, kialakulnak a tényezőjövedelmek. Ebbe - a közgazdász nem tehet másként - bele kell számolnunk bármilyen illegális tevékenységből származó jövedelmet is. Közgazdasági természetét tekintve például a csempészet vagy a kábítószer-kereskedelem is egyfajta „vállalkozás", ahol a jövedelem a terméket, szolgáltatást igénybevevő vásárló jólétnövekményből való részesedésként fogható fel.

Természetesen más módon is képződnek jövedelmek. Nyerhet például valaki a lottón, örökölhet, vagy a helyzete (munkaképtelenség, öregség stb.) jogosítja fel - valamilyen társadalmi közmegegyezés eredményeként - a mások által megtermelt jövedelmekből való részesedésre. A modern társadalmakban a munkavállalók igen jelentős része továbbá nem a par excellence piacon értékesíti munkaerejét, hanem a közösség szolgálatában áll. Államilag finanszírozott tanár, orvos, katona, képviselő, tisztviselő stb. Ebben az esetben nincs kitéve tényleges piaci megmérettetésnek, ami lehet előny, de természetesen hátrány is. A jövedelmének szintjét meghatározó politikai döntéshozók néha túlbecsülik tevékenységük jólétnövelő hatását, néha meg alul.

Nézz utána! Mennyit keres ma Magyarországon egy középiskolai tanár, egy gyakorlott orvos, egy kezdő parlamenti képviselő vagy egy újdonsült trafiktulajdonos?

Akinek nincsen a birtokában a piac számára felajánlható erőforrás, az a piactól nem is remélhet jövedelmet. Ebben az értelemben a jövedelem tulajdonképpen a gazdasági szereplők termelési célú vagyonának hozadékaként fogható fel. A „vagyonba" nemcsak a hagyományosan idesorolt elemeket (föld, fizikai tőke stb.) kell beleértenünk, hanem az emberek munkavégző képességét, munkaerejét (emberi tőke) is, azt a tudást, készségeket, képességeket, amelyeket az emberek az oktatás, a képzés és a tapasztalat segítségével halmoznak fel. Tőke alatt hagyományosan termelt termelési erőforrásokat értünk. Az emberi tőkére ez csak részben igaz, hiszen a termelési folyamatokban hasznosítható emberi képességek egy része örökölt vagy véletlenszerűen kapott képesség. Ugyanakkor az is igaz, hogy e képességek tekintélyes része valóban egy felhalmozási folyamat eredménye, az emberek a képzés, gyakorlás, tapasztalatszerzés révén jutnak hozzá.

A tananyag a követkkező licenc alá esik: Creative Commons Attribution 3.0 License