Gazdaságpolitika és munkanélküliség

iDevice ikon
Bármely kormányzat gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb sikermutatója a GDP és a foglalkoztatottság növekedése. A nagyobb foglalkoztatottság általában a termelés növekedésével jár együtt, ezért a kormányok számos módon iparkodnak elősegíteni a munkanélküliség csökkentését. A munkanélküliség emellett társadalmi, szociális probléma is, s így az államnak a növekedési szempontokon túl is küzdenie kell ellene. Milyen lehetőségei vannak?

A makrokereslet egyik elemét a kormányzati vásárlások („G" - lásd a nyolcadik fejezetet) képezik. Az állami beruházások, de akár a transzferek is (nyugdíjak, segélyek, pénzbeli támogatások stb.) növelik a keresletet, s ezáltal csökkenthetik a munkanélküliséget. A szokásos feltételezés szerint egységnyi kormányzati többletkereslet a multiplikátorhatás révén önmaga többszörösével növeli meg a makrokeresletet, hiszen a kormányzati többletvásárlás többletjövedelmeket generál, amelyek újfent keresletté válnak. A kormányzati többletvásárlásokat két módon lehet finanszírozni: az adóbevételek növelésével vagy hitelfelvétellel. A többletkiadások generálta növekedésnek tehát növelnie kell az adóalapot (a jövedelmeket) ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a kormányzati kiadás forrása vagy a hitel visszafizetésének fedezete, egyébként a magánkereslet párhuzamos csökkenése kioltja a kormányzati kiadásnövelés hatását.

Nézz utána! Mi az a költségvetési (választási) ciklus?

A munkanélküliség munkapiaci egyensúlyhiány. A kínálat a fennálló bérek mellett meghaladja a keresletet. Az egyensúly nemcsak a kereslet növelésével, hanem a kínálat csökkentésével is közelíthető. A kormányzatnak erre is van lehetősége. A nominálbérek növekedését meghaladó infláció előidézésével például csökkenthetők a reálbérek, ami csökkenti a munkavállalási hajlandóságot. Más kérdés, hogy a munkaerő-állományból így kikerülők nagy része informálisan ott marad a munkaerő-piacon, csak a nyilvántartott munkanélküliek száma csökken, a munkát (a jövedelemszerzési lehetőséget) keresőké ténylegesen nem.

A nappali tagozaton felsőoktatásba járók létszáma a rendszerváltást követő évtizedben mintegy háromszorosára nőtt, amivel körülbelül százhatvan ezer fő került ki a munkaerő-állományból. Ugyanezen idő alatt az 1990-ben „csak" 233 ezer fős rokkantnyugdíjas tábor létszáma is megduplázódott. Egyes becslések szerint továbbá ma mintegy félmillióan dolgoznak külföldön. Ezek is olyan változások, amelyekkel a kormányzat csökkentheti az aktívan munkát keresők létszámát.

A tananyag a követkkező licenc alá esik: Creative Commons Attribution 3.0 License