A közgazdaságtan alapkérdései

Az emberi - egyéni és közösségi -
szükségletek legfőbb jellemzői, hogy korlátlan bővülésre képesek, jelentős
részben újratermelődnek, rendkívül változatosak és kielégítésük mindig
valamilyen erőforrás (anyagi és nem anyagi javak, idő, hely stb.)
igénybevételét feltételezi. A szükségletek kielégítésre igénybe vehető
erőforrások ellenben szinte mindig szűkösen
állnak rendelkezésünkre. Utóbbiak másik jellemzője, hogy általában többféle
célra, módon, helyen, időben stb. hasznosíthatók. Ily módon, ha egy erőforrást
valamely konkrét szükséglet kielégítésére veszünk igénybe, általában le kell
mondanunk az adott erőforrás valamely alternatív
hasznosítási lehetőségéről. A szükséglet-kielégítés közgazdasági értelemben
vett költsége nem más, mint az a feláldozott hasznosság, amit az alternatív
felhasználás révén nyerhettünk volna. Ez a „költség" (áldozat) mindig fölmerül
a gazdaságszervezés módjától (tervgazdaság,
piacgazdaság, vegyes gazdaság stb.) függetlenül. Ha pedig a
szükséglet-kielégítés remélt jólétnövelő hatásával szemben áldozatok állnak,
akkor az erőforrás felhasználásáról döntő egyénnek vagy közösségnek a döntést
megelőzően érdemes számba venni a felhasználási lehetőségeket, megbecsülni,
összevetni az egyes felhasználási lehetőségek által ígért előnyöket
(hasznokat), s csak ezt követően lehet meghozni a döntést. A közgazdaságtan
lényegében arról szól, hogy
a) az egyének és a közösségek hogyan hozzák meg e döntéseiket;
b) ezek a döntések mennyire lehetnek, lesznek „jók" (hatékonyak);
c) ha a döntések nem elég „jók", akkor javíthatók-e másfajta döntési mechanizmusok igénybevételével?
A döntések „jóságának" az egyes egyének, egyes vállalkozások szintjén
meglehetősen egyszerű kritériumai vannak. Az egyén (vagy a háztartás, a
„család")) akkor hoz jó döntéseket, ha a lehetőségei által behatároltan
maximális jólétet (hasznot) ér el. Egy vállalkozás pedig akkor, ha a nyeresége
(profitja) a lehető legnagyobb. Közösségi (társadalmi) szinten a helyzet
bonyolultabb, hiszen nem csupán a jólét termelésével (hatékonyság), hanem annak
eloszlásával (méltányosság) kapcsolatban is megfogalmazódnak követelmények. Bár
a közgazdászoknak a méltányosság megvalósításával kapcsolatban is fontos észrevételeik
vannak, egyelőre csak a hatékonyságra koncentrálunk. A döntések összességét
akkor tekintjük hatékonynak, ha már semmin sem lehet javítani anélkül, hogy
valami más romlana. Ezt a kritériumot Vilfredo Pareto (1848 - 1923) olasz
közgazdász tiszteletére Pareto-kritériumnak nevezzük. A leggyakoribb
megfogalmazása: egy allokáció (a javak, erőforrások egy elosztása) Pareto-i
értelemben akkor hatékony, ha már senki helyzetén nem lehet javítani anélkül,
hogy valaki más helyzete romlana. Ha a gazdaságban vannak Pareto-hatékony
változtatási lehetőségek, azaz lehetne úgy növelni valaki jólétét, hogy ezzel
nem rontanánk másokét, akkor azt a gazdaságot nem tekintjük hatékonynak.