A közgazdaságtan alapkérdései

iDevice ikon
Az emberi - egyéni és közösségi - szükségletek legfőbb jellemzői, hogy korlátlan bővülésre képesek, jelentős részben újratermelődnek, rendkívül változatosak és kielégítésük mindig valamilyen erőforrás (anyagi és nem anyagi javak, idő, hely stb.) igénybevételét feltételezi. A szükségletek kielégítésre igénybe vehető erőforrások ellenben szinte mindig szűkösen állnak rendelkezésünkre. Utóbbiak másik jellemzője, hogy általában többféle célra, módon, helyen, időben stb. hasznosíthatók. Ily módon, ha egy erőforrást valamely konkrét szükséglet kielégítésére veszünk igénybe, általában le kell mondanunk az adott erőforrás valamely alternatív hasznosítási lehetőségéről. A szükséglet-kielégítés közgazdasági értelemben vett költsége nem más, mint az a feláldozott hasznosság, amit az alternatív felhasználás révén nyerhettünk volna. Ez a „költség" (áldozat) mindig fölmerül a gazdaságszervezés módjától (tervgazdaság, piacgazdaság, vegyes gazdaság stb.) függetlenül. Ha pedig a szükséglet-kielégítés remélt jólétnövelő hatásával szemben áldozatok állnak, akkor az erőforrás felhasználásáról döntő egyénnek vagy közösségnek a döntést megelőzően érdemes számba venni a felhasználási lehetőségeket, megbecsülni, összevetni az egyes felhasználási lehetőségek által ígért előnyöket (hasznokat), s csak ezt követően lehet meghozni a döntést. A közgazdaságtan lényegében arról szól, hogy

a) az egyének és a közösségek hogyan hozzák meg e döntéseiket;

b) ezek a döntések mennyire lehetnek, lesznek „jók" (hatékonyak);

c) ha a döntések nem elég „jók", akkor javíthatók-e másfajta döntési mechanizmusok igénybevételével?

A döntések „jóságának" az egyes egyének, egyes vállalkozások szintjén meglehetősen egyszerű kritériumai vannak. Az egyén (vagy a háztartás, a „család")) akkor hoz jó döntéseket, ha a lehetőségei által behatároltan maximális jólétet (hasznot) ér el. Egy vállalkozás pedig akkor, ha a nyeresége (profitja) a lehető legnagyobb. Közösségi (társadalmi) szinten a helyzet bonyolultabb, hiszen nem csupán a jólét termelésével (hatékonyság), hanem annak eloszlásával (méltányosság) kapcsolatban is megfogalmazódnak követelmények. Bár a közgazdászoknak a méltányosság megvalósításával kapcsolatban is fontos észrevételeik vannak, egyelőre csak a hatékonyságra koncentrálunk. A döntések összességét akkor tekintjük hatékonynak, ha már semmin sem lehet javítani anélkül, hogy valami más romlana. Ezt a kritériumot Vilfredo Pareto (1848 - 1923) olasz közgazdász tiszteletére Pareto-kritériumnak nevezzük. A leggyakoribb megfogalmazása: egy allokáció (a javak, erőforrások egy elosztása) Pareto-i értelemben akkor hatékony, ha már senki helyzetén nem lehet javítani anélkül, hogy valaki más helyzete romlana. Ha a gazdaságban vannak Pareto-hatékony változtatási lehetőségek, azaz lehetne úgy növelni valaki jólétét, hogy ezzel nem rontanánk másokét, akkor azt a gazdaságot nem tekintjük hatékonynak.

A tananyag a követkkező licenc alá esik: Creative Commons Attribution 3.0 License