3.3.3 Mintavételezés
Az A/D konverzióban az első lépés az idő tengely diszkretizálása. Ez azt jelenti, hogy a folytonosan érkező analóg jelből meghatározott időnként (diszkrét időpontokban) kiolvassuk az analóg jel értékét. Ezt a folyamatot mintavételezésnek nevezzük. Kérdés azonban az, hogy milyen sűrűn kell mintát venni az analóg jelből? Tekintsük a 3.5. ábrát. Tegyük fel, hogy a fekete színű pontokban történt a mintavételezés. Nyilvánvaló, hogy ezek a pontok elemei lehetnek mind piros, mind a kék görbének. Azaz nem tudjuk eldönteni, hogy melyik jelből vettük a mintát. Ezt a jelenséget a szakirodalomban alulmintavételezésnek vagy más néven aliasingnak nevezzük.

Az Aliasing effektus furcsa jelenségeket tud produkálni. Tipikus példa a filmeken a hátrafelé forgó kerék.
Felvetődik a kérdés, hogy milyen sűrűn kell akkor a mintavételezést csinálni.
A választ a Shannon féle mintavételezési tétel adja meg: A jel akkor állítható maradéktalanul helyre a vett mintákból, ha a mintavételi frekvencia legalább kétszerese a jelben előforduló legnagyobb frekvenciának:
A gyakorlatban általában nem elégednek meg a kétszeres szorzóval, hanem nagyobb biztonságra törekednek. Általában úgy állítják be az értékeket, hogy fmintavétel ≥ 5fmax. Bizonyos esetekben érdemes még ennél is nagyobb sűrűségben mintát venni. A tervezésnél azonban ügyelni kell arra, hogy ha mintavételezési frekvenciát túl nagyra választjuk, akkor erősen megnövekszik a keletkezett adatok mennyisége, amely lassítja a feldolgozási sebességet és nagyobb tárterületet igényel. Ezzel szemben a jel által hordozott információ szempontjából nem ad jelentős többletet.