A mozgatórendszer fizikalis, funkcionális vizsgálata

A sacroiliacalis ízületet (SI, articulatio sacroiliaca) a sacrum és a páros os iliumok alkotják, relatív rigid, feszes ízület. A fül alakú íz felszínek egymáshoz szorosan illeszkednek, nagyfokú kongruencia jellemzi. A stabilitást tovább fokozza az ízület ventrális és dorzális oldalán húzódó szalagrendszer, a ligamentum sacroiliacum ventrale és dorsale, a sacrum és tuber ischiadicum között húzódó ligamentum sacrotuberale, a sacrum és a spina ishiadica között futó ligamentum sacrospinale, valamint az alsó lumbális csigolyákat és az os iliumot összekötő ligamentum iliolumbale (Standring, 2009).

A sacroiliacalis ízület funkciója a merev, csontos medencegyűrűn belüli stressz elnyelés és a terhelés továbbítása a törzs és az alsóvégtagok között. Saját mozgásai a közel szagittális síkban, tranzverzális tengely mentén létrejövő nutáció és kontranutáció, melyek terjedelme 1°-4°, illetve létrejöhet az ízületben diagonális tengely körüli torziós mozgás is (Kissling and Jacob, 1996).  Ezek a mozgások járás, futás során eloszlatják és tompítják az egyébként merev medencegyűrűben keletkező erőhatásokat, valamint szülés során a nutáció révén megnövekvő medence kimeneti átmérő hozzájárul a magzat könnyebb átjutásához a szülőcsatornán.

Nutáció: a sacrum az SI ízületen, a sacrális 2-es csigolya magasságában áthaladó horizontális tengely körül előre billen a két csípőlapát között, bázisa előre lefelé, alsó csúcsa hátra felfelé mozdul. Ez történik, ha álló helyzetben előrehajlunk. A felülről indított gerinc flexiót a sacrum követi, előre billen az alsóvégtagok által fixált csípőlapátok között. Ugyancsak nutációról beszélünk, ha a csípőlapátok billennek hátra a keresztcsonthoz képest, pl. háton fekvésben, amikor a két hajlított térdet hashoz húzzuk, vagy guggoló helyzetben, amikor a sacrum követi a lumbális gerinc flexióját, azaz előre billen, a csípőlapátokat pedig a feszülő csípő extenzorok, hátra billentik.

Kontranutáció: a sacrum hátra-, illetve a csípőlapátok előrebillennek. Ez történik, hason fekve, két kézzel „fekfőtámasz” helyzetben végzett törzs kinyomással, miközben a combok és a két csípőcsont nem emelkedik el a talajról.  A lumbális gerinc extenzióját követve a sacrum hátrabillen, míg a megfeszülő csípő flexorok a csípőlapátokat előre húzzák. A térdek behajlításával a rectus femoris megfeszülésével a húzás fokozódik.

Támadó állásban az elől lévő láb oldali csípőlapát hátra billen a sacrumhoz képest (nutáció), a hátsó láb oldali csípőlapát előrebillen (kontranutáció). A két SI ízület finom ellentétes irányú mozgása nélkülözhetetlen a járáshoz és különösen a futáshoz.

Járás közben, a támaszkodási fázis végén, amikor a csípőízület extenzióba kerül, az SI ízületben kontranutáció történik (a csípőcsont előre rotálódik), míg a lendítő végtag oldalán nutáció jön létre (a csípőcsont hátra rotálódik) miközben a sacrum viszonylag egyenes marad. Minél nagyobb lépésekkel haladunk, annál jelentősebb az SI ízület mozgása. Futás közben az SI ízületek ellentétes irányú mozgása jelentősen hozzájárul a lépéshossz megnöveléséhez. Ha a két ízületben a mozgás blokkolt, a medence merev gyűrűként mozog, a mozgás elveszíti plaszticitását. A hiányzó nutációt mozgás közben a lumbális gerinc flexiója, a kontranutációt a lumbális gerinc fokozott lordózisa kompenzálja. Ha pl. a jobb oldali SI ízület blokkolt, fokozott lumbális lordózit látunk a jobb láb támaszkodási fázisának végén, és a lumbális gerinc flexióját a lendítési fázisában. (Kényelmes tempójú járáskor nem biztosan jelennek meg a tünetek!)  Ha mindkét oldalon blokkolt az ízület, a lumbális gerinc nem tud kompenzálni, hiszen egyszerre kellene ellentétes irányba mozognia. Ilyenkor a lépéshossz csak a gerinc rotációval növelhető, viszont a „merev” medence tömbként fordul a hátul lévő végtag felé. Mivel a rotáció mértéke egészen kicsi a lumbális szakon, a mozgás a háti gerincen is bekövetkezik.

A zárt gyűrűt formázó csontos medence rugalmasságához hozzájárul az os pubisokat összekötő symphysis pubica is. A rostporcos kapcsolódás lehetővé teszi a medencefelek egymáshoz képest létrejövő elmozdulását az alsó végtagi és törzs mozgások során, így biztosítja a stressz elnyelést.

A medence stabilitása

Az SI ízület saját szalagjai mellett egyéb tényezők is jelentős erőt képviselnek az ízület stabilitásában. Nutáció során az ízfelszínek közelebb kerülnek egymáshoz, a kompressziós és a nyíró erők fokozódnak, zárt ízületi helyzet alakul ki. A nutáció irányába ható erők tehát fokozzák a stabilitást. A test súlyából származó gravitációs erő anterior irányuló forgatató nyomatékot fejt ki a sacrumra az os iliumokhoz képest, növelve a súrlódást az ízületi felszínek között, ezzel zárja az ízületet. A nutációs irányú forgatónyomaték megfeszíti az interossealis szalagokat, valamint a ligamentum sacrotuberalét, ezáltal az ízfelszínek közötti kompresszió és a stabilitás fokozódik (Bogduk, 2005).

Számos, a törzsre és a csípőízületre ható izom fejt ki stabilizáló hatást a sacroiliacalis ízületre. Ezek hatása lehet aktív kompressziós erő kifejtése az ízületi felszínek között, nutációs irányú húzó hatás kifejtése, ami a zárt ízületi helyzet irányába hat, vagy feszítő hatás az ízületet stabilizáló kötőszövetes képleteken. A sacroiliacalis ízületre stabilizáló hatást gyakorló izmok a musculus erector spinae, a musculus multifidus lumbális részei, a hasizmok, az ischio-cruralis izmok, a musculus gluteus maximus, a musculus latissimus dorsi, a musculus iliacus és a musculus piriformis (Snijders és munkatársai, 1998).