A mozgatórendszer fizikalis, funkcionális vizsgálata

A csuklót képező ízületek kapcsolják a kezet az alkarhoz, a bennük létrejövő mozgások a kéz pozícionálását segítik. A csukló helyzete és stabilitása meghatározó a kéz funkciója szempontjából, mivel az ujjakra ható izmok optimális hosszának beállítását biztosítja.

Az ízületet a radius disztális végén található ízfelszín és a proximális kéztőcsontsor három tagja, az os scaphoideum, a lunatum és a triquetrum alkotják, ezek közül a radius-szal közvetlenül csak az első két csont illeszkedik. A triquetrum és az ulna között található az a discus articularis, ami beborítja az ulna fejét, mint ahogyan az alkar fejezetnél azt már leírtuk, így az ulna nem vesz részt a radiocarpalis ízület alkotásában. (78. ábra)

A radius konkáv ízfelszínének jellegzetes térbeli alakja funkcionális és biomechanikai következményekkel jár.

Az ízfelszín lejt, a vízszintessel az ulna felé kb. 25°-os nyitott szöget zár be (76. ábra).
Ennek a lejtésnek a következménye, hogy a csuklóízület ulnárdeviációs mozgásterjedelme nagyobb, mint a radiáldeviációé, mivel annak terjedelme csontosan behatárolt a processus styloideus radii által (Neumann, 2010).

76. ábra
A radius ízfelszínének ulnáris lejtése
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)

Az ízfelszín lejtést mutat, a vízszintessel palmaris irányba kb. 10°-os nyitott szöget zár be (77. ábra), kissé megnövelve ezzel a palmárflexió terjedelmét a dorzálflexióhoz képest. A lejtés további következménye, hogy a csuklóízület neutrális helyzetében, szagittális síkban (anatómiai helyzet, a tenyér előre tekint) a kéz hossztengelye nem közvetlen folytatása az alkar hossztengelyének, hanem kissé palmár felé „elcsúsztatva” azzal párhuzamos. A palmáris lejtés miatt a proximális kéztőcsontsor extenzió során kevésbé centralizált, mint flexióban (Neumann, 2010).

77. ábra
A radius ízfelszínének palmaris lejtése
(Forrás: Neumann DA: Kinesiology of the musculoskeletal system, ed. 2, 2010, Mosby)

A proximális kéztőcsontsor tagjainak a radius felé tekintő ízfelszínei és az őket összekötő, porccal borított szalagok funkcionálisan egységes, konvex ízületi fejet alkotnak. A proximális csontsor tagjai viszonylag lazán kapcsolódnak egymáshoz, míg a disztális kéztőcsontsort feszes szalagok kötik össze.

Az ízületi felszínek illeszkedése, a köztük lévő kontakt felület enyhe extenzióban és ulnárdeviációban a legnagyobb (Linscheid, 1986). Ebben a helyzetben a legkedvezőbb a csuklóízület pozíciója a hatékony fogáshoz az ujjakra ható flexor izmok hosszának optimális beállításával. Az ízület zárt helyzete az extenzió (dorzálflexió), ekkor a leginkább feszesek az ízületi szalagok és komprimálódnak leginkább az ízfelszínek (Majima, 2008).

A radiocarpalis ízületet két oldalról, valamint ventrálisan és dorzálisan is a tokot erősítő szalagok stabilizálják. A szalagrendszer feladata a csuklóízületi alkotók egymáshoz viszonyított normál állásának biztosítása. A szalagok segítik a csuklót érő erők átvitelét, eloszlatását, továbbá szenzoros visszajelzést adnak a motoros kontroll számára. A csukló szalagrendszere rendkívül összetett, itt csak a fontosabb szalagokat említjük.

A ligamentum collaterale mediale az ulna processus styloideusáról eredve az os triquetrumhoz és az os pisiformehoz fut. A szalag főleg radiáldeviáció során válik feszessé. A ligamentum collaterale laterale a radius processus styloideusáról ered, szintén két rostkötege van, melyek az os scaphoideumra futnak. Ezeket a szalagokat elsősorban az ulnárdeviáció feszíti meg.

Dorzálisan egy vékony, a toktól nehezen elkülöníthető szalag fut, a radiusról a lunatumra és a triquetrumra. Ez a szalag palmarflexiókor feszül, illetve a lunatum palmaris irányú diszlokációja ellen véd.

A palmaris szalagrendszer mélyebben, a toktól szeparáltan fut, több rostkötegből áll és feszesebb, mint a dorzális szalagok. Rostkötegei a radiusról a lunatumra, a scaphoideumra és capitatumra, valamint a scaphoideumra és lunatumra futnak. A szalagok a csukló extenziójakor feszülnek meg (Majima, 2008).