1.5. Konstruktivizmus

A konstruktivizmus olyan ismeretelmélet, amely arról szól, hogy mi a tudás és hogyan keletkezik. A konstrukció kifejezés alkotást, építést jelent. A konstruktivizmus a korábbi elképzelésekkel szemben a tudás aktív, belső, személyes felépítésében hisz. A megállapításokból következik, hogy a konstruktivizmus alaptétele szerint tudásunk nem valamilyen külső forrásból származik, nem valamilyen közvetítő mechanizmus segítségével áramlik belénk, s nem halmozódik fel bennünk, hanem tudásunkat magunk konstruáljuk. Ebben a tudás-konstruálásban alapvető szerepet játszik a már meglévő tudás, másképpen nevezve az előzetes tudás, amely egy rendszer az agyunkban.

A konstruktivista tanuláselmélet a tanulásról nem elsősorban ismeretszerzési, bevésési vagy akár megértési folyamatként gondolkodik, hanem olyan aktív folyamatként értelmezi, amelyben a tanuló a már meglévő tudásrendszerekbe beágyazott ismeretei segítségével egyéni módon értelmezi az új ismeretet és azok alapján építi be a „tudáshálózatába.”

A tanulók előzetes ismereteinek, az ismereteket rendszerbe foglaló fogalmi struktúráinak megismerésére épít. A tanár megismeri a tanuló előzetes tudását és konstrukcióit az adott témában.

A pedagógus feladata, hogy megteremtse a környezetet arra, hogy a tanuló megkonstruálja a saját tudását. Mivel a tudást magunknak konstruáljuk, és nem a tanár adja át, így a tudás különbözővé válhat a befogadáskor, és visszaadásakor is. Ez megváltoztatja az értékelés lehetőségeit és célját is.

A következőkben rávilágítunk, hogyan értelmezi a konstruktivizmus a megismerés folyamatát.

A konstruktivizmust megelőző tanulásfelfogások döntő többsége úgy képzeli el a tudás keletkezését, hogy ismereteink valamilyen külső, az objektív valóságban „elhelyezkedő” forrásból származnak, s valamilyen közvetítő mechanizmus révén válnak a tanuló ember sajátjává. A konstruktivizmus nem fogadja el, hogy az ismeret a környezet egyszerű lenyomata lenne, nem fogadja el, hogy ilyen folyamat egyáltalán létezik. A konstruktivizmus bonyolult rendszernek gondolja a „tudás-egészt”, vagy más megnevezésben a teljes kognitív rendszert, amely a külvilággal való kapcsolatában és a belső elrendeződés folytán nem új elemekkel gazdagodik, hanem saját struktúrájában átalakul. Kognitív struktúránk – azaz a teljes tudásrendszerünk – egy hálózat, amelynek elemei valamilyen erősségű kapcsolatokban állnak egymással. A tanulási folyamatok nem új egységeket illesztenek e rendszerhez, hanem megváltoztatják a kapcsolódások rendszerét (a kapcsolódási mintázatot). A konstruktivizmusnak tehát az a lényege, hogy a tudásrendszer struktúrájának módosulásában hisz s nem a kumulatív növekedésében. A megismerési folyamatnak pedig az adaptivitás a lényege. Az adaptivitás szubjektív döntés eredménye, vagyis a tanuló ember önmaga ítéli adaptívnak vagy nem adaptívnak az adott tudáselemet. A folyamatban a tanuló, mint társas lény vesz részt, vagyis az adaptivitás mérlegelésekor figyelembe veszi mindazokat a hatásokat, amelyeket döntései a szociális térben kiválthatnak.

A konstruktivista tanulási elmélet szerint a tanulás során nem az történik, hogy elménket, mint üres papírlapot teleírjuk a tapasztalatainkkal, hanem a meglévő sémáink határozzák meg, hogy milyen információkat veszünk fel, és azokból milyen belső modelleket (tudást) építünk fel. Ezen elmélet szerint a tudás nem passzív lenyomata a külvilágnak, hanem személyes konstrukcióból jön létre. Ezzel magyarázható az a jelenség, hogy ugyanazt az információt (tananyagot) másképpen értelmezik a tanulók.