1.3.Piaget tanuláselméletei
A gyerekek tanulási folyamatát és értelmi fejlődését
legalaposabban és a
legnagyobb hatással Jean Piaget (1896-1980) svájci
pszichológus írta le. Szakaszelmélete szerint a
gyermek értelmi fejlődésében megkülönböztethetőek olyan szakaszok, melyek
időbeli elhelyezkedése és tartama egyénenként változhat, de ettől eltekintve
mindenkire jellemzőek, és egymáshoz viszonyított sorrendjük szigorúan
meghatározott, mindenkire egyformán érvényes. Piaget négy fő szakaszra osztotta
a gyermekek értelmi fejlődését. (Ezt a négy fő szakaszt a későbbiekben még
alszakaszokra is bontották.)
1. Szenzomotoros szakasz (érzékszervi – mozgásos), melyet a cselekvéses
helyzetmegoldás jellemzi;
2. Műveletek előtti szakasz, melyet a szemléletvezérlésű (intuitív)
gondolkodás és még mindig nagyfokú egocentrizmus jellemzi;
3. Konkrét műveleti szakasz: internalizált, reverzibilis
cselekvésekkel megjelenő gondolkodási műveletek jellemzik;
4. Formális műveleti szakasz: a kombinatorikus gondolkodás, a hipotézis-alkotás és dedukció kialakulása jellemzi.
Szenzomotoros szakasz (általában 0-2. év között)
A gyermek saját testének mozgatásával kapcsolatos kísérleteket
végez, így ismeri meg a közvetlen környezetét, miközben a saját érzékszerveit
és mozgásszerveit is megtanulja használni. Például azt próbálgatja, hogy meddig
kell kinyújtani, hogy a játékait elérje. Kialakul saját teste és a környezet
megkülönböztetésének képessége, és a tárgyállandóság tudatosulása (a tárgyak akkor is léteznek, ha nem
érzékeljük őket).
Ez az alapja annak, amit Piaget néhol "reprezentációs
funkció"-nak nevez. Másfél-kétéves kor között megjelennek az első szavak,
a gyermek beszélni kezd. Nemcsak a konkrét, kézzelfogható tárgyak
reprezentálhatnak, jelezhetnek egy másik tárgyat (faló az igazi lovat), de az
olyan, nagymértékben elvont (mert a reprezentált tárgyra, a jel jelentésére nem
hasonlító) dolgok is, mint a szavak hangalakja. Piaget a reprezentációk
meglétének, alapfeltételének az ingerfüggetlenséget tartotta. Másfél-kétéves
korára a gyermek beszélni kezd, tárgyak és szavak is szimbolizálhatnak egy
másik tárgyat
Műveletek előtti szakasz (általában 2-7.- év).
Műveletnek egy olyan információ-átalakító
mentális szabályt nevezünk, amely megfordítható. Például, ha egy magas, vékony
pohárból alacsony, vastag pohárba öntjük a vizet, a felnőtt tudja, hogy a
vízmennyiség nem változott (megmaradási elv), és ugyanez a vízmennyiség
visszaönthető lenne, a gyermek azonban úgy hiszi, a víz mennyisége csökkent. Piaget
úgy vélte, ez azért van így, mert egy konzervációs folyamatban a gyermek
képtelen – és ez a műveletek előtti szakasz alapvető jellegzetessége – egy
tárgyat jellemző mennyiségek közül egyszerre többet figyelembe venni
(egydimenziós gondolkodás). Ha például egy pénzkupacot egyenes sorba rakunk, a
gyermek úgy véli, abban több korong van, mint a kupacban, mert csak a számára
legjellemzőbb méretet, a hosszúságot veszi tekintetbe.
A fejlődés nemcsak a fizikai, de a társas világ megértésére is
hatással van. A gyermeket e szakaszban erkölcsi realizmus jellemzi, úgy véli,
az erkölcsi és játékszabályok állandó létezéssel bíró, módosíthatatlan
igazságok.
Konkrét műveleti szakasz (általában 7-11. év)
Ebben az értelmi fejlődési szakaszban a gyerekek az absztrakt
műveletek, szabályok felfogására képesek, de azokat csak konkrét tárgyakra tudják
alkalmazni. Hipotéziseik ellenőrzésében legfontosabb a szisztéma nélküli
találgatás szerepe, de már megértik, hogy egyes társas konvenciók önkényesen is
megváltoztathatóak.
Formális műveleti szakasz (általában 11. évtől)
Elvont kijelentések
logikai elemzésére képesek ebben az értelmi fejlődési szakaszban a tanulók.
Elvont kijelentéseket vagy fogalmakat használnak a tanulók, amely inger- és
reprezentáció független. Feltételes magyarázatokat (hipotéziseket) tudnak adni,
amit módszeresen ellenőrizni is képesek. Jövőjükre, lehetőségeikre, ideológiai
és környezeti problémákra vonatkozó kérdésekkel is képesek foglalkozni.
Adaptációs
elmélet
Az értelmi fejlődésre vonatkozóan Jean Piagetnek egy másik elmélete is van, amit adaptációs elméletnek nevezünk. Az adaptációs elmélet szerint a tanuló egyén állandó kölcsönhatásban él környezetével. Egyrészt alkalmazkodik a környezetéhez a szervezete belső állapotának megváltoztatásával ("akkomodáció", azaz "idomulás"), másrészt pedig igyekszik megváltoztatni magát a környezetet is ("asszimiláció", azaz "hasonítás").
A
szervezet és a környezet közti "feszültségek", állapotkülönbségek
mindkét esetben állandóan egy egyensúlyi állapot felé tartanak. Az
asszimilációs-akkomodációs folyamatok összefoglaló neve "adaptáció"
(alkalmazkodás). Piaget szerint az elme működése is ezt szolgálja, és ugyanígy
megfigyelhető működésében az asszimilációs és akkomodációs folyamatok antagonisztikus
egyensúlya. A környezethez való ilyen
alkalmazkodás az elme működésében is végbemegy. Például amikor eszünk, az étel
a szervezet részévé válik, ez asszimiláció, míg ha éles fény tűz a szemünkbe,
elfordítjuk a fejünket, ez akkomodáció. Ha elmagyarázzák egy játék szabályait, akkor
ezt az ismeretanyagot kognitív szinten asszimiláljuk, míg ha felvilágosítanak
minket valamely tévedésünkről, akkor a saját elménket a környezethez vagy a
társaink nézeteihez igazítjuk, azaz akkomodálódunk.