VI. Nyelvhelyesség: Igekötők, ragozás, névmások, nyelvi babonák

Egy ismert hasonlattal élve: a sportcipő és póló is megfelelő viselet – meg az öltöny-nyakkendő is. Csak tudni kell, mikor, hová, mit vegyünk fel.  Írott és szóbeli megnyilvánulásainkra is hasonló „dresszkód” érvényes. El kell fogadnunk: a nyelvünk nem „egyre csak romlik”, hanem – a társadalom változásával párhuzamosan – változik, mégpedig nem csupán szókészletében, hanem – lassabban ugyan, de – hangrendszerében, nyelvtani rendszerében is. Ám ahogy a társadalmi változások sem mindig csak pozitívak és előrevivőek, nyelvhasználatunkban is előfordulnak olyan jelenségek, amelyek bizonyos helyzetben inkább kerülendők, mint javasoltak (mert pl. más stílusértékkel bírnak, esetleg – szakkifejezésként átvéve – tükörfordításuk a magyarban már mást jelent, mint a forrásnyelven stb.).

Tanártól, politikustól, médiaszakembertől, közéleti személyiségtől elvárható, hogy szóban és írásban egyaránt világosan, közérthetően, szabatosan fogalmazzon, artikulációja, mondatdallama kerülje a manapság oly divatossá vált idegenszerűséget, hiszen teljesítménye akarva-akaratlan példa a mindenkori hallgatóság előtt.

A következőkben tehát nem a magyar beszélőközösség „hibaleltárával” találkozhatunk, hanem a bő kínálatból kiemelve néhány olyan témát érintünk, amely napjainkban is sokaknak okozhat több-kevesebb gondot, a laikus nyelvhasználótól a nyelvvel hivatásszerűen foglakozó tollforgatóig.

Az alábbi leckében az igekötők, igeragok és a vonatkozó névmások használatával kapcsolatban olvashat néhány tanácsot, irányelvet az Olvasó. Szó lesz továbbá a nyelvi babonák jelenségéről is.