Skip navigation

III. Beszédelemzés, társas érintkezés

A humán és a társadalomtudományokban a beszéd tanulmányozása iránti fokozódó érdeklődés kialakított egy, az addigi eredmények szintetizálására törekvő új tudományágat, a párbeszédelemzést. A konverzációanalízis vagy diskurzuselemzés kizárólag olyan megnyilatkozások vizsgálatára vállalkozott, amelyek az élőbeszéd által létrehozott konverzációk, a társalgás, a beszélgetés eredményeként jönnek létre. Az írott vagy más rögzített formában létrehozott megnyilatkozások útján történő kommunikáció szövegei ettől elválasztva a szövegelemzés vagy a különböző szövegtanok illetékességi körébe került.

Kezdetben úgy látszott, hogy ez a két kutatási ág két teljesen különböző irányba indul, ám hamarosan kiderült, hogy nemcsak különböznek, hanem nagymértékben hasonlítanak is egymásra. Amikor például egy írott szöveget olvasunk, nemcsak látjuk, hanem szinte ’élőbeszédszerűen’ halljuk is azt belső hallásunkkal. Mára már a különböző nyelvű szakirodalmi elemzések és bibliográfiák sem igen választják el egymástól a párbeszéd- és szövegelemzést.