3.1. A magánhangzók egymásra hatása: magánhangzó-törvények
A magánhangzók kapcsolódási szabályszerűségeit képzésbeli sajátosságaik szabják meg.
a) A hangrend vagy magánhangzó-harmónia az a törvénye nyelvünk hangszerkezetének, mely szerint az egyszerű szavak csupa magas vagy csupa mély magánhangzóból épülnek föl. A hangrend törvénye szerint vannak nyelvünkben:
- magas hangrendű szavak: ép, kér, ember
- mély hangrendű szavak: had, túsz, bátor
- vegyes hangrendű szavak: leány, tehát, csikó
Az összetett szavakra nem vonatkozik a hangrendi kényszer, a tagok megtartják eredeti hangrendjüket az összetételben: asztalfiók, sítalp, leányvállalat.
A magánhangzó-harmónia több finnugor nyelvben is megvan, a nyelvrokonság egyik bizonyítékaként is számon tartják.
b) Illeszkedésnek azt a jelenséget nevezzük, amelyben a végződések alkalmazkodnak a szótő hangrendjéhez. A hangrendi kombinációk és az illeszkedési kapcsolhatóság esetei egyaránt abból a törekvésből magyarázhatók, hogy beszélőszerveink működését minél simábbá tegyük, a hangképzéshez szükséges szervi mozgásokban minél nagyobb fokú erőmegtakarítást érjünk el.
Illeszkedés csak akkor jöhet létre, ha a toldaléknak több változata van. Létezik a kétalakú toldalékok felhasználásával magas-mély illeszkedés, pl. -ban, -ben: házban, kertben; -ság, -ség: jóság, szépség. Háromalakú toldalék felhasználásával a magas-mély illeszkedésen kívül a magas hangot tartalmazók ajakműködés szerint is illeszkedhetnek: -hoz -hez -höz: házhoz – kerthez – ötvöshöz; -dos –des -dös: kapdos – verdes – lökdös. Vannak egyalakú toldalékok is, amelyek bármilyen hangrendű szóhoz kapcsolódhatnak: -i, -ni, -nyi, -ít, -ig, -ért, stb. pl. asztalig, ujjnyi.
A vegyes hangrendű szavak illeszkedési szabályrendszere bonyolultabb. Egyrészt többnyire mély hangot tartalmazó toldalék járul hozzájuk pl. leánynak, csikótól; másrészt az utolsó magánhangzó dönti el a toldalék választását pl. októberben, Ágnestől, moziba, sofőrrel. Olykor ingadozást is tapasztalunk pl. norvégek-norvégok, fotelben-fotelban.
c) Hiátustörvény: ha két vagy több magánhangzó akár egy szón belül, akár két szó határán közvetlenül egymás mellé kerül, akkor az így keletkezett hangkapcsolatot a magyar beszélők kényelmetlennek érzik, s a keletkezett hangűrt vagy hiátust többféle módon igyekeznek megszüntetni.
A hangűr feloldásának főbb módjai a következők:
- Mássalhangzó betoldása: a magánhangzók közé (főleg ha az egyik magánhangzó í vagy é) ejtéskönnyítő j mássalhangzót toldunk. Ez a j nem vesz részt a szó hangtestének megalkotásában, csupán a kiejtés simábbá tételére szolgál. Pl. fiú – fijú, miért – mijért, dió – dijó, diák – diják.
- Magánhangzó-kivetés: egyes szavakból az első magánhangzót kivetjük, de a rövidebb alakváltozatok mellett megmaradnak az eredeti hosszabb alakváltozatok is, és mint stilisztikai variánsok használhatók: leány-lány, reá-rá, miért-mért.
A hiátustörvény egyrészt a szó hangtani egységét biztosítja, másrészt a hangszakasz, szólam zökkenőmentes hangtani lefolyását.