2.1. A magyar mint kisebbségi anyanyelv

A magyar nyelvet nyelvpolitikai szempontból Nádor Orsolya (2008) három fő csoportba sorolja: többségi anyanyelv, kisebbségi anyanyelv, valamint idegen nyelv. Magyarországon a magyar többségi anyanyelv, míg a szomszédos országokban kisebbségi anyanyelvként beszélik az első világháborút lezáró békeszerződések óta. Az államhatáron túlra került lakosokkal kapcsolatban általánossá vált a határon túli magyar kifejezés, de használjuk a kisebbségi magyar közösségek megnevezést is. Az utóbbi kifejezőbbnek tűnik, hiszen nem elsődlegesen a magyarországi nézőpont érvényesül benne.

A magyar mint kisebbségi anyanyelv főbb jellemzői a következők:

• a nyelvhasználat korlátozott, a többségi nyelvhez képest alárendelt szerepe van;
• a nyelvi kompetencia hiányosságai főként a hivatalos és a szaknyelvi regiszterekben jelentkeznek;
• a nyelv belső presztízse és külső megítélése területenként változó;
• a kisebbségi nyelvközösség tagjai fokozatosan kétnyelvűvé váltak, a domináns nyelv azonban ma nem minden esetben a magyar;
• a kisebbség politikai helyzetétől, illetve létszámától, valamint települési viszonyaitól függően mind a felcserélő, mind a hozzáadó kétnyelvűség típusa megfigyelhető.