6.3. A hónapok magyarországi elnevezései

A római napjelölés folyamatos magyarországi használata révén a rómaiak hónapnevei mindvégig beletartoztak a hazai naptári ismeretekbe, s a latin elnevezéseket az anyanyelv úgyszólván bekebelezte, és önnön részévé tette. A keresztény napjelölés azonban a XIV. századtól a hétköznapi életben túlnyomó szerepet szerzett, így egyrészt a hónapnevek fölöslegesekké válva háttérbe szorultak – miután az egyházi ünnepekkel és az azokhoz viszonyított naptávolságokkal kifejezett napjelölésben nincs szükség megadásukra –, másrészt pedig a naptári gondolkodásban megmaradt hónapok jellegét is mind erősebben egy-egy keresztény ünnep szabta meg, és ezzel a hónapnak tulajdonképpen új elnevezést is adott. Az újkorra – elsősorban az anyanyelvi írásbeliségben – kialakult és széleskörű használatba került Magyarországon a hónapoknak egy újfajta magyar nyelvű elnevezése. Ezek a következőképpen hangzanak: Boldogasszony hava (január), Böjtelő hava (február), Böjtmás hava (március), Szent György hava (április), Pünkösd hava (május), Szent Iván hava (június), Szent Jakab hava (július), Kisasszony hava (augusztus), Szent Mihály hava (szeptember), Mindszent hava (október), Szent András hava (november), Karácsony hava (december).