1.2. A személyészlelés problémája
Amikor kapcsolatba kerülünk egy másik emberrel, arra törekszünk, hogy minél hamarabb egységes képet formáljunk róla. A kapcsolatok alakításában elengedhetetlen, hogy minél pontosabb képet alkossunk a másikról ahhoz, hogy meg tudjuk jósolni reakcióját a viselkedésünkre, vagy el tudjuk dönteni, mi hogyan viszonyuljunk hozzá. Ennek az automatikus mechanizmusnak a hátterében a biztonság és kiszámíthatóság iránti elemi szükségletünk áll.
Mások pontos észlelése azonban bonyolult és lényegesen több buktatót magában rejtő feladat, mint a tárgyi világról szóló információk felfogása, értelmezése.
Az emberek megismerésénél az információt különböző megnyilvánulások, kommunikációs jellemzők, viselkedések és fizikai tulajdonságok jelentik, mint például hajviselet, öltözék, testtartás stb. Ezek felhasználásával kell belső, közvetlenül nem megfigyelhető tulajdonságaikra következtetnünk, mint például, hogy milyen intelligens az illető, vagy hogy jó szándékkal közelít-e felénk. Ez a körülmény nagyon megnehezíti a pontos ítéletalkotást, és arra késztet bennünket, hogy ne csak a rendelkezésre álló ismereteket használjuk a megítélésben, hanem a már meglevő tapasztalatainkat, más emberekkel kapcsolatos élményeinket, a társadalomban uralkodó nézeteket is.
Különösen előtérbe kerülnek ezek a kiegészítő információk akkor, ha egyszeri találkozás alapján kell döntenünk a személlyel kapcsolatos kérdésekben. Például amikor egy igazgatónak egyetlen személyes beszélgetés és az írásos dokumentumok alapján kell eldöntenie, hogy két vagy több jelentkező közül kit vesz fel az adott állásra.
A továbbiakban áttekintünk néhány elméleti modellt, amelyek megkísérlik leírni azokat a mechanizmusokat, amelyek „segítségünkre" vannak az ilyen és ehhez hasonló ítéletek meghozatalában. Ugyanakkor látni fogjuk, hogy ezek a tényezők - azzal együtt, hogy valóban megkönnyítik az információk feldolgozását - esetenként súlyosan torzítják, és nagymértékben leegyszerűsítik a valóságot, amelyet megismerni szándékozunk.