4.1. A szerep fogalma a szociálpszichológiában
A szerep fogalmának meghatározásánál kiindulhatunk abból a hétköznapi megfigyelésből is, hogy az emberi viselkedésnek vannak szabályszerűségei, amelyek bizonyos szituációkban kiszámíthatóvá teszik az emberek cselekedeteit. A szerep tehát úgy határozható meg, mint egy szituációban szereplő személy előírt viselkedése, reagálási módja (Buda, 1987). Ez a megfogalmazás G. H. Mead elméleti álláspontját tükrözi, aki szerint az emberi viselkedés a személyek között zajló interakciók sorozata, amelyben a személy figyeli, jósolja, értelmezi a másik ember reakcióit, és azokhoz igazítja a saját viselkedését. Hasonlóan, mint egy színdarab szereplői, akik egymás végszavait figyelve indítják el saját akcióikat. A valóságban a végszavak nem előre leírtak, a viselkedések sem színleltek, hanem természetesen és spontán módon váltódnak ki.
A szerepfogalom kissé más, általánosabb megközelítése Lintontól származik, aki a társadalomban elfoglalt helyzet (státus) által megkövetelt, és kulturálisan előírt viselkedést érti a szerep fogalmán. Ezek azonban csak olyan pozíciókhoz kötődnek, amelyekben emberek közötti kapcsolatról van szó. Így például nem létezik kőfaragó szerep, de beszélhetünk, orvos szerepről, tanár szerepről, vezető szerepről.
Vannak olyan szerepek, amelyek minden kultúrában megtalálhatók, és csak a nekik megfelelő szerepviselkedésben különböznek egymástól. Így például minden kultúrában van anyaszerep, de nincs mindenütt sámán szerep.
Léteznek olyan szerepek, amelyek minden szituációba elkísérik a személyt, és átszínezik más szerepekben gyakorolt viselkedését is. Ilyenek a nemi szerepek, vagy a gyerek szerep. Ezeket pervazív szerepeknek nevezzük. A nő tanárok nemcsak tanárként, hanem nőként is jelen vannak egy osztályban, mint ahogyan a férfiak és a gyerekek esetében ugyanez a helyzet. A nemi szerep háttérbe szorítása, a nemi uniformizálás nagymértékben jellemző még a mai iskolára. Ennek egyik oka az, hogy a társadalmi fejlődés megkövetelte a koedukációt, de nem sikerült felkészülni az ebből adódó feszültségekre. Azt a megoldást választották, hogy inkább a diák és tanár szerepet hangsúlyozták, megpróbálták a nemi szereppel kapcsolatos viselkedéseket háttérbe szorítani. A különböző iskolai konfliktusok, agresszió hátterében alkalmanként a nemi szerep által determinált viselkedések és érdekütközések állnak. Például a serdülőkorban megfigyelhető küzdelem a vezető szerepért, a lányok figyelméért. Ilyenkor a fiúk „hímekre" jellemző megoldásmódokat alkalmaznak.
A tanárok nemi „semlegesítése" nemcsak lehetetlen, de rossz hatással is van a gyerekek nemi szereppel kapcsolatos szocializációjára. Hiszen a megfelelő nemi azonosságtudat és az ehhez szükséges viselkedések elsajátításának elengedhetetlen feltétele a megfelelő modell.
Az iskolai nevelés másik nehézsége e téren a pálya elnőiesedéséből adódik. Óhatatlan, hogy a nő tanároknak időnként férfiasan kell viselkedni, helytállni, tradicionális értelemben vett férfias szerepeket vállalni. Például a testnevelő tanárnőnek kellene bemutatni férfi torna elemeket is vagy fordítva, ha ezt nem teszi, akkor egyértelműen csökken a szakmai tekintélye is, nem tud olyan magas követelményeket állítani, hiszen nem képes megmutatni, hogy milyen a kiváló gyakorlat. Pedig jól tudjuk, hogy a tanári tekintély egyik fontos összetevője az a szakmai tudás, ami meggyőzi a gyerekeket arról, hogy van mit tanulniuk a tanártól.
A szereppel kapcsolatos viselkedések általában automatikusan kiváltódnak, ha a személy olyan szituációba kerül, amelyben az adott szerepet gyakorolnia kell. Különösen így van ez, ha az adott szerep rögzült, személyiségvonássá merevedett. Ez nagyon veszélyes lehet, mert hosszú távon sablonos reakciókhoz vezethet, ami a valódi átélést már nélkülözi, és elidegenedést eredményezhet (Heller, 1987). Vigyázni kell, hogy az ember minden szerepében meg tudja őrizni egyedi, emberi mivoltát, és adott esetben a szerepelőírásokkal szemben is képes legyen képviselni saját érzéseit, hitelesen kommunikálni. Az emberek egy része hazaviszi, és a családban tovább játssza a társadalmi szerepét. Például a tanár, aki nem képes végighallgatni saját gyerekét vagy tanítványát anélkül, hogy ne javítaná ki, ha nem szépen fejezi ki magát, egyetlen pillanatra sem képes lemondani „nevelő", „oktató szerepéről". Márpedig a segítő szerep kizárja az ítélkezést, elmarasztalást (Gordon, 1994).