2.4.3. A csoport befolyásoló hatása: konformitás, vonatkoztatási csoport
Az előzőekben bemutattuk, hogy egy tekintélyszemély miként vehet rá valakit, hogy olyasmit tegyen, amit talán ő sem tart helyesnek. Ez azonban a társas befolyásolásnak csak egyik változata, amikor egy személy áll szemben egy másikkal. Ugyanakkor, mint ahogyan ezt a bevezetőben hangsúlyoztuk, a személy születése pillanatától tagja különböző csoportoknak, illetve élete során sokszor kerül abba a helyzetbe, hogy másokkal együtt alakítson ki álláspontot, hozzon döntéseket. Solomon Asch kutatásaiban arra a kérdésre kereste a választ, hogyan viselkedik az egyén olyan helyzetekben, amikor egyedül marad véleményével egy csoporttal szemben. Híres „vonalbecslés" kísérletében (Asch, 1980) azt találta, hogy a csoport egységes véleménye az esetek mintegy 32%-ában arra késztette a kísérleti személyt, hogy nyilvánvaló meggyőződésével ellentétes választ adjon. Általában 4-8 főből álló csoporttal dolgozott, amelyben egy személy kivételével mindenki a kísérletvezető szövetségese volt. Egyszerű észlelési feladatban vonalak egymáshoz viszonyított hosszúságát kellett megbecsülni minden egyes csoporttagnak. A helyes válasz mindig egyértelmű volt, azaz jól látszott, hogy melyik vonal a hosszabb. A csoport beavatott tagjait a kísérletvezető arra kérte, hogy mondjanak egyöntetűen rossz választ. A kísérleti személy mindig utolsó előttiként mondott véleményt. A kísérleti személyek 32%-a kezdetben a saját, helyes megítélését, mondta, majd egyre feszültebb lett, és elkezdte a csoport többi tagjának (egyébként helytelen) álláspontját képviselni. Azaz elfogadta és követte a csoportnormát. Ezt a jelenséget konformitásnak nevezzük. A kísérletet az alábbi linken részletesen olvashatja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Asch-k%C3%ADs%C3%A9rlet
A hétköznapok során számtalan helyzetben tapasztalhatjuk, hogy milyen nehéz egy csoporttal szemben kiállni véleményünk mellett, ha csak egyedül képviseljük azt. Sok szervezetben, iskolában így vesznek el, buknak meg az újítási törekvések. A csoport egy tagja, de néha még a vezető sem képes egy egész csoport álláspontjával szemben hatékonyan képviselni a sajátját.
Az emberekben alapvető igény van arra, hogy tartozzanak egy csoporthoz, ami egyben bizonyos mértékű konformitásigényre is utal.
Az életünkben azonban léteznek alapvető, meghatározó csoportok, amelyeknek tagjai vagyunk, tagjai kívánunk lenni, amelyekhez mérjük magunkat, és igazítjuk értékeinket. Ezeket a fontos csoportokat nevezzük vonatkoztatási (referencia) csoportnak (Hyman - Singer, 1976). Ezek a csoportok lehetnek: a családunk, a munkahelyünk, a barátaink. Lehet, hogy már tagjai vagyunk, de olyan csoport is lehet vonatkoztatási csoport, amelynek csak szeretnénk tagjai lenni. Az ember számára alapvető, hogy legyenek támpontok, amelyekhez nézeteit, viselkedését igazítja, amelyek referenciakeretet jelentenek önmaga megítéléséhez.
A vonatkoztatási csoportok kétféle funkciót tölthetnek be az ember életében (Kelley, 1980).
1. Normatív funkció, ami azt jelenti, hogy ennek a csoportnak a normáit fogadjuk el magunkra nézve érvényesnek. Az iskolai életben gyakran okoz problémát, hogy az osztály vagy az iskola egésze nem tölti be a gyerek számára ezt a normatív funkciót. Azok a gyerekek, akiknek nem az iskola az elsődleges vonatkoztatási csoportja, hanem egy iskolán belüli vagy kívüli kortárscsoport, azok gyakran nem tartják be az iskolai szabályokat, mert azok ellentmondanak a vonatkoztatási csoportjuk szabályainak. A serdülőkori magatartási problémák és konfliktusok hátterében sok egyéb tényező között megtaláljuk a vonatkoztatási csoport váltást is. Ilyenkor a serdülő elfordul addigi elsődleges vonatkoztatási csoportjától, és valamilyen kortárs csoportban talál új referencia pontokat. Normális körülmények között ez törvényszerű és átmeneti folyamat, amelynek nagy szerepe van a felnőttkori identitás megtalálásában (Buda, 1986). A fiatalok többnyire önként visszatérnek a szülők, tanárok normáihoz, amennyiben a serdülőkor előtti nevelés során nem történtek nagyobb törések az érzelmi kapcsolatokban. A szülők és a tanárok gyakran pánikba esnek látván, hogy a serdülő elfordul addigi referenciacsoportjától, és erőszakkal próbálják őt a „helyes" irányba terelni. Eltiltják tőle a barátokat, korlátozzák szabadságában stb. Ez a hozzáállás gyakran épp az ellenkező hatást váltja ki, mint amit a felnőttek szeretnének. A serdülő dacos lesz, ellenáll a befolyásolásnak, és esetleg ezért távolodik el érzelmileg még inkább a szülőktől, nevelőktől. A türelmes, elfogadó magatartás és a megfelelő figyelem sokat segíthet ennek az ellentmondásos időszaknak a zökkenőmentes megoldásában.
2. Összehasonlító funkció. A vonatkoztatási csoport másik fontos szerepe, hogy olyan támpontot adjon a személynek, amihez mérheti magát. Megítélheti értelmi, testi és személyes vonásait. Erre azért van szükség, mert az ember számára igazán fontos jellemzők objektíven nem mérhetők. Ezért a nem mérhető tulajdonságok terén a társakhoz viszonyítva értékeli saját magát. Ezt a folyamatot nevezte Festinger társadalmi összehasonlításnak (Festinger, 1976). Ilyen funkciót az a csoport is betölthet, amelynek a személy nem tagja, esetleg nem is ismer senkit az adott csoportból.
Nagyon fontos, hogy az ember megtalálja azt az ideális csoportot, amelynek tagjai nem különböznek nagymértékben a személytől. Ha valaki olyan vonatkoztatási csoportot választ magának, amelynek a mércéjét talán soha nem érheti el, az negatív hatást gyakorol az önértékelésére. A gyerekek vonatkoztatási csoportjai, személyei gyakran a filmekből, képregényekből vagy mesékből származnak.