Pedagógiai értékelés

Az értékelés végigkíséri az oktatástörténetet. Szerves része magának a pedagógiai folyamatnak, és kísérője a róla való információszerzésnek. A pedagógiai értékelés az oktatástudományok egyik jelentős ága. Az értékelés szerepe és módszerei egymással kölcsönhatásban állnak: a társadalmi és szakmapolitikai igények új és új módszereket hívnak életre, s a módszerek fejlődése visszahat az értelmezési kontextusra. A kutatók, szakemberek új problémákat vetnek fel a megrendelő számára. Az idők folyamán az értékelés többszörös funkcionális változáson ment át; jelenleg világméretekben jelentős változás alatt áll.

Az értékelésben a közelmúltig jellemző pszichometriai közelítésmód arra törekedett, hogy valamely teljesítményt minél pontosabban mérjen fel/meg. A mérhető teljesítmény azonban szükségképpen egyszerűbb, kevésbé komplex, mint a valóságos teljesítmény, ahogyan az az életben jelentkezik. Megjelenési módja is más: teszt-itemekben, feladatlapokban, kísérleti viselkedésmérésben stb. nyilvánul meg. Nehéz biztosítani, hogy a feladatlap vagy a kísérleti szituáció azt mérje, amire készült, és nem egy másféle teljesítményt. A mérés helyszíne, körülményei mesterséges környezetet jelentenek, ami torzítja az eredményeket. A felmérések alanyainak sokféle - személyes, társas, társadalmi - meghatározottsága hatja át teljesítményüket. Az értelmezések további gátját jelenti, hogy az értékelés zömmel matematikai-statisztikai modelleken nyugszik, s ezek nem minden szempontból illeszkednek a vizsgálat jellegzetességeihez (pl. más a minták eloszlása, az adatok alacsonyabb mérési szinten vannak, mint a velük készült eljárás). Mindezen korlátok ellenére a pedagógiai értékelés az intézményektől a makropolitikai szintig meghatározó igénye a döntéshozóknak, a szakembereknek és a rendszer klienseinek egyaránt: a mérésekről senki nem tud lemondani. Ezért a mérések fejlődésének jelenlegi iránya a komplexebb, minőségigényesebb mérések felé tolódik el. A kognitív közelítés a teljesítmény mérhetőségének komplexitásából kiindulva keres a feleletválasztós teszteknél egzaktabb mérési technikákat. A sokszempontú elemzések pedig olyan, eddig elhanyagolt vagy lebecsült eljárásokat is alkalmaznak a vizsgálatok során, mint az órai megfigyelések, a diákok kikérdezése, a longitudinális életanalízisek. Az ilyen vizsgálatok természetesen igen költség- és időigényesek, ezért eredményes fejlődésük csak nemzetközi összefogásban várható. Az oktatás értékelésének legjelentősebb nemzetközi szervezete, az IEA (International Association for the Evaluation of Educational Achievement) egy ilyen, nagy horderejű felmérést végzett 1995-ben (http://www.iea.nl/timss1995). A matematika és a természettudományos tantárgyak közel 50 országban, 3 tanulói korcsoportban való felmérése tanítási dokumentumok (tanterv, tankönyv, feladatgyűjtemény stb.), a pedagógusok órai tevékenysége (a tanítás), illetve a tanulói teljesítmények együttes mérésén és egymással való kapcsolatukra is kiterjedő elemzésén alapult. A felmérés jó példája annak is, hogyan kapcsolják össze a különböző mérési módszereket: a tartalomelemzést, az irányított megfigyelést és a teljesítménytesztek felvételét (http://www.timss.hu/).

Magyarország a 70-es évek óta vesz részt az IEA által szervezett tevékenységekben. Így elmondható, hogy a hazai pedagógiai mérések helyzete, színvonala megfelel a haladó európai áramlatoknak. A magyar részvétellel folyó , az IEA által koordinált nemzteközi vizsgálat az úgynevezett monitor jellegű pedagógiai mérések csoportjába tartozik.

A monitorozó mérések mindig nagyobb mintán térképezik fel egy vagy több meghatározott korcsoport teljesítményét valamely műveltségterületen. A vizsgálatokat időről időre megismétlik azonos életkorú tanulókkal, azonos tartalmú és részben megegyező feladatokkal, hogy így a tanulási teljesítmények időbeli alakulását nyomon követhessék. A hazai és a nemzetközi mérések négy fő területe az olvasás-megértési, a matematikai, a természettudományos és a számítástechnikai területen a tanulók eszköztudását mérik fel. Ez azt jelenti, hogy a feladatok nem a szűken vett tantervi anyag teljesítésére, hanem a megszerzett tudás életben való használhatóságára irányulnak.

A longitudinális, időről időre (1986, 1993, 1995) ismétlődő vizsgálatokban pontszámokban kifejezett átlagos értékek és szó­ró­dás­mu­ta­tók írják le az országos, a területi és a részt vevő iskolák szintjére is megadott teljesítményt és annak változását. Az eredmények a vizsgált személyekre, az egyes tanulókra természetesen nem érvényesek. A mérések célja a nemzetközi összehasonlítás mellett az országos szintű sztenderd átlagteljesítmények rögzítése. Ezek mellett a települések, valamint - a 16-18 évesek mérése esetében - a középfokú intézmények típusai közötti teljesítménykülönbségek is fontos információkkal szolgálnak. Az iskolák átlagteljesítményeiből készített rangsor alapján a mérésekben részt vevő iskolák emellett tájékozódhatnak saját relatív helyzetükről.

A mérés alapját képező feladatok meghatározása alapvető fontosságú. A használatorientált eszköztudás mérése a „tankönyvszagú világ" mesterséges feladataihoz képest életszerűbb feladatokat igényel. Ilyenek konstruálása szakmailag igen nehéz, és a tanulók oldaláról is számtalan szempont jelentkezik, így a feladat értelmezése, a gyerekek eltérő attitűdjei stb.

Az időbeli összehasonlíthatóság célja szükségessé teszi, hogy a feladatok egy része azonos legyen a különböző időszakokban. Nehezen biztosítható azonban, hogy a már egyszer megoldott feladatok ne „szivárogjanak ki" (a titkosság külön probléma!), és így a begyakorlás révén a valóságostól eltérő teljesítményeket mutassanak. Ezért mindig szerepel néhány azonos, úgynevezett híd-feladat is, de a mérőlapok nagyobb része azonos tartalom, új formában. Emellett mind nemzetközi összehasonlításban, de egy országon belül is fontos szakmai szempont az, hogy megállapítható legyen, hogy egyazon feladatot milyen teljesítmény-eltéréssel képesek megoldani a különböző életkorú tanulók. Ennek vizsgálatára láncfeladatokat készítenek. A láncfeladatok megoldásának elemzése révén fontos iskolaszerkezeti, tantervi, metodikai, de még élet­kor-pszicho­ló­giai következtetések levonására is nyílik mód.

Minden eddigi mérési metodikai tapasztalatot felhasználtak, továbbfejlesztettek az OECD által első ízben 2000-ben, majd háromévente szervezett ún. PISA (Programme for International Student Assessment) mérések során.

A PISA vizsgálat célja annak felmérése, hogy a közoktatás kereteit hamarosan elhagyó 15 éves tanulók milyen mértékben rendelkeznek azokkal az alapvető ismeretekkel, amelyek a mindennapi életben való boldoguláshoz, a továbbtanuláshoz vagy a munkába álláshoz szükségesek.

A vizsgálatok során elsősorban nem az iskolai tananyag számonkérése volt a cél, hanem annak felmérése, hogy a tanulók megállják-e helyüket a mindennapi életben, képesek-e tudásukat hasznosítani, új ismereteket befogadni és azokat alkalmazni. Ennek érdekében a PISA igyekezett olyan mérőeszközöket kialakítani, amelyek lehetővé teszik, hogy a tanulók teljesítményei nemzetközileg is összehasonlíthatók legyenek (http://oecd-pisa.hu).

A PISA-vizsgálat három tudásterületen (szövegértés, matematika és természettudomány) méri a tanulók képességeit. Minden felmérés részletesebben foglalkozik egy-egy tudásterülettel, 2000-ben a 15 évesek szövegértése, 2003-ban a matematikai műveltsége volt a középpontban, 2006-ban pedig a tanulók természettudományos műveltsége kapott kiemelt figyelmet.

A tanulói teljesítmény mérése mellett, az oktatásért felelős döntéshozók munkájának segítése érdekében, a vizsgálat nagy hangsúlyt helyez a különböző oktatási rendszerek összehasonlítására, illetve a jó teljesítményekkel leginkább együttjáró tényezők azonosítására.

A magyarországi korábbi mérési tapasztalatok, valamint a PISA mérések elvi, szakmai hatása szintéziseként jött létre 2001-ben az első országos „kompetenciamérés". Azóta lényegében minden évben felmérik a közoktatásról szóló törvényben meghatározott tanulók 6., 8. 10. évfolyamos csoportjának teljes körében a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. A mérésben alkalmazott feladatok nem a NAT, a kerettantervek, illetve az azokhoz fejlesztett tankönyvek által közvetített tudástartalom elsajátításának mértékét mérik; a felmérés célja nem az adott év tananyagának számonkérése, hanem azt vizsgálja, hogy a diákok az adott évfolyamig elsajátított ismereteiket milyen mértékben tudják alkalmazni a mindennapi életből vett feladatok megoldása során (www.kompetenciameres.hu).