Vélemény-, közvélemény- és attitűdvizsgálatok
A közvélemény-kutatás egyszerre van divatban, miközben rossz a híre. Divat-jellegét a központi tervezésű gazdaságból a piaci társadalomba való átmenet hozta, ahol a mindenkori eladót érdekli, lesz-e vevője, szolgáltatásának igénybe vevője. Ennek megfelelően egy fölülről építkező, irányított társadalom alakul át versengő, plurális társadalommá, ahol az emberek különféle választásainak ugrásszerűen megnő a szerepe. A közvélemény-kutatás rossz híre részben a válaszolók választásban való gyakorlatlanságából, részben a sok szakszerűtlen „közvélemény-kutatásból", harmadrészt egyeseknek a mások „igazi" akaratáról vallott ellenőrizetlen véleményeiből, nemegyszer rögeszméiből fakad. Az egyes választásoknak (legyen az vásárlási döntés, szavazat- vagy véleménynyilvánítás egy politikus személyéről, vagy egy tanítási módszer jóságáról) vannak felületi, eseti meghatározói, és vannak mélyebben fekvő, állandó jellegű mögöttesei. Ez utóbbiakat igyekeznek feltárni az attitűdvizsgálatok, amelyek nem a piaci aktualitást, hanem a személyiség mélyebb rétegeit vizsgálják. Az attitűd legfőbb megkülönböztető ismérve a véleménytől az, hogy viszonylag stabil, nehezen változik, s hogy mindig van egy értékelő és egy érzelmi mozzanata. Minden attitűdnek van kognitív (ismereti), affektív (érzelmi) és viselkedési összetevője, de ezek nem esnek szükségképpen egybe.
A vélemény- és attitűdvizsgálatok egyik fő problémája, hogy olyan érzékeny, minőségi kategóriákban való értékelésekre vonatkoznak, amelyek számszerű megragadása nagyon nehéz. Mérhető-e egyáltalán a vélemény? Miben ragadható meg valakinek a beállítódása például a cigánykérdésben, s hogyan kapcsolódik véleménye tényleges (s ezen belül is „átlagos" és „éles" helyzetben való) viselkedéséhez? Fokozottan érvényes itt az ismérvek mérési szintjének problémája is: hogyan ragadjuk meg a vélemények intenzitását és annak különbségeit? A szakirodalom gazdag tárházából a vélemény- és attitűdvizsgálatok közül kiragadva a leggyakrabban előforduló, s egyben az iskolavezetői munka egyes területeit is érintő mérési technikával ismerkedünk meg az alábbiakban.
A vélemények megismerésének fő technikája - az önbesorolás és a külső szakértő vagy kutató általi regisztrálás mellett - az attitűdskála. Az attitűdskálák olyan mérőeszközök, amelyek egy előre kidolgozott és rendezett kijelentéssor helyeslésével vagy elutasításával, ezen belül annak intenzitásával kapcsolatos (pl. „nagyon", „kicsit" típusú) vélemények rögzítését és elemzését teszik lehetővé. Egy „igazi" attitűdskála létrehozása hosszadalmas és szakmailag alapos előkészítő munkát követel. Mély beállítódást nyilvánvalóan nem lehet egyetlen, a kérdőívszerkesztő által a problémára alkalmasnak ítélt kijelentésre alapozni, ezért a kijelentések egész sorát teszik fel választásra. Ugyanakkor a beállítódás meghatározói általában összefüggő nézetrendszert képviselnek; a vélemények egymásra épülnek. Az attitűdvizsgálatnál mint kvalitatív elemzésnél fokozottan szükséges próbaméréseket végezni ahhoz, hogy a kijelentések (egy nagyobb, jól definiált sokaságon) valóban azt mérjék, amire szánták őket.
Az attitűdskála a kedvező és az elutasító válaszokat tulajdonképpen matematikai előjelként fogja fel, két irányban mér. Így a skálának van egy null- vagy zéruspontja. Ennek értelmezése nem magától értetődő: lehet a semleges (közömbös) vélemény kifejezője, de mutathatja azt is, hogy a válaszoló véleménye nem következetes vagy szórt. A vélemény- és attitűdskálák a fentiekből adódóan legtöbbször páratlan fokbeosztásúak, a leggyakoribb az 5-fokozatú (klasszikus alapesete a Lickert-skála). A páros fokozatú skálák a nullpont fent említett értelmezési problémáját küszöbölik ki.
Az eredeti Lickert-skálához képest eltérő megoldás, ha a skálában a közömbös véleményt és a vélemény hiányát meg kívánjuk különböztetni. Amennyiben ez a megkülönböztetés fontos lehet és „értelmes" is: például a véleménynyilvánítástól való tartózkodás lehetősége egyes kérdésekben növeli a válaszoló őszinteségét egy másikban adott válaszára nézve; ilyenkor a válasz deklarált hiányát a 9-es szám választásával lehetővé tesszük. Ez esetben azonban módszertani problémák sora jelentkezik. Mivel a válaszhiányt hagyományosan kihagyjuk a feldolgozásból, így a válaszolók mintája eleve lecsökken. Külön probléma azonban az, hogy a vizsgálati célt, az attitűdöt csak a nagyszámú kijelentés együttese alapján kibontakozó vélemény mutatja megbízhatóan, s ez a követelmény itt sérült, méghozzá nem is kontrollálható módon. Ezért az ilyen eljárást mindig meg kell gondolni.
Az attitűdskálák készítése és használata bonyolult, szakértelmet igénylő munka. Ennek ellenére - látszólagos egyszerűsége miatt - viszonylag gyakran élnek, sőt visszaélnek alkalmazásával. Ezért felhasználóként mérlegelni kell az attitűdskála és ‑vizsgálat készítőjének szakmai hátterét, s a gyakorlatban kezdő kutató számára is tanácsos a szakértői segítség igénybevétele.
Egy fontos módszertani tanács: az attitűdvizsgálat szinte soha nem alkalmas a rövid távú problémák megoldására. Míg a megfelelően végzett attitűdvizsgálatok ráirányíthatják a figyelmet a vizsgált csoportban meglévő tartós beállítódásokra, ezek közvetlen vagy direkt hozzákapcsolása valamely döntéshez azonban kifejezetten félrevezető lehet.