Marylandireformgondolatok
(„The Economist" cikke. 1995. december 2.)
Az amerikai állami iskolákban folyóprivatizáció folyamatában egy november 22-i esemény meglepő fordulatot hozott.Baltimore városa ugyanis elhatározta, hogy felbontja szerződését az OktatásiAlternatívák Testületével (EAI), egy nyereségorientált csoporttal, amely 1992óta 12 városi iskolát működtetett. Az EAI visszautasította Baltimore-nak azt azelvárását, hogy érje be évi 7 millió dollárral kevesebbel, hogy ezzel segítse aváros költségvetésének mérlegegyensúlyát. Már csak a Connecticut állambeliHartfordnak maradt fennálló szerződése az EAI-val, ám itt is 26 iskoláról 6-racsökkent a cég érdekeltsége.
Az EAI-val kötött megállapodásokmindvégig vitatottak voltak. Baltimore tanulónként 5 ezer dollárt fizetettminden, a programjában részt vevő iskolának. Ezt a pénzt az EAI úgy használtafel, hogy szerződéseket kötött a computer- és az építőipar, valamint atanszerellátás területén működő magáncégekkel, versenyeztetve azokat. Az EAInem gyakorolt kontrollt az iskolák tantervei fölött. Azt állította viszont,hogy a jobb körülmények és megnövekedett szülői érdekeltség meghozhatják ameggyőző iskolai teljesítményt. A marylandi egyetem egy tanulmánya azonban arraaz eredményre jutott, hogy noha a baltimore-i privatizált iskolák tisztábbak,és működésük is jobb, sem teszteredményeik, sem iskolalátogatottsági mutatóiknem javultak, jóllehet a várostól 11 %-kal nagyobb összeget kapnakfenntartásra. A város így elhatározta, hogy nem eszközöl továbbiluxus-ráfordítást.
Az iskolások szerencséjére nem ez abaltimore-i oktatási kísérletek történetének vége. A város egy másik intézménye,a Barclay általános iskola a reform egy másféle módját választotta. Egymagániskolával együttműködve radikális tantervi változtatást hajtott végre, s akísérlet eredményei biztató eredményeket mutattak.
A Barclay iskola a város átlagánállényegesen kedvezőtlenebb összetételű: tanulóinak mintegy 90 %-a fekete,és 82 % szegénynek mondható olyan mértékig, hogy jogosult a térítésmentesebédre. Az együttműködésben részt vevő másik iskola, a Calvert ennek épp afordítottja: exkluzív magániskola, túlnyomóan fehér, középosztálybelitanulókkal és pedagógusainak kiemelkedő szakmai hírnevével. Ez utóbbi iskolánaka tanterve az erős alapokat lerakó megközelítésére épült.
A Barclay iskola e tantervet, a„Calvert modellt" adaptálta igazgatójának, Gertrude Williams-nek a kezdeményezésére1991-ben, saját tantervének kialakításakor. A szülők el voltak ragadtatva,Williams asszonynak azonban váratlanul azzal kellett szembenéznie, hogy atanterv bevezetését megakadályozza egy zord, megalkuvásra nem hajló vezető tanfelügyelő,arra hivatkozva, hogy a Calvert iskola által felajánlott „gazdagok tanterve"nem való szegény fekete gyerekeknek.
A rendíthetetlen Williams asszonynaksikerült maga mellé állítani a baltimore-i polgármestert, aki elbocsátotta atanfelügyelőt, és a Calvert modellt bevezették a Barclay iskolában. Mitjelentett mindez az iskola életében? Töméntelen sok házi feladatot, kimerítőhelyesírási gyakorlatokat, matematikai és természettudományos törvényekbemagoltatását, a világtörténelmi, irodalmi és művészeti ismeretek fejekbetáplálásának végtelen folyamát; s mindezt azért, hogy a gyerekek - azigazgatónő szavaival szólván - igazi „írástudókká" váljanak. A tanulóknakfolyamatosan esszéket kell írniuk, majd át- és átírniuk, s így 11 éveskoruktól fogva jártassá válnak a riport-, a kreatív történet- és a levélírásban.
A program bevezetése előtt a Barclayiskola teljesítménymérésben elért eredménye - az elhanyagolt belterületekállami iskoláira jellemzően - 20-30 %-os volt (az elvileg elérhető legjobbteljesítmény 100 %). Jelenleg az iskola nyelvi teljesítménymutatói elérika 80, a matematikában pedig a 85 %-ot - ilyen értékeket általában csak akiemelkedő magániskolákban találni. Javult emellett az iskolai fegyelem és aziskolalátogatás aránya is. Jól szituált fehér családok kezdtek az iskolakörzetébe költözni, hogy biztosítsák: gyerekeik majdan ebbe az iskolábairatkozhassanak be.
Furcsamód a program sikere aziskolát pénzügyileg rosszabb helyzetbe hozta, mint amilyenben azelőtt volt.Megvonták ugyanis tőle azt a normatív állami többletjuttatást, amely a „szegényiskolákat" illeti meg. Így aztán a legutóbbi tanévben, amikor az iskolának nemvolt pénze arra, hogy gondnokot alkalmazzon, magának az igazgatónőnek kellettfelmosni a padlót; az iskola sütemények árusításából és abból hozott összevalamit, amit a szülőktől vagy a baráti köre adományaiból tudott előteremteni.Hogy mi ennek az oka? Az a mutató, amelynek alapján döntés születik arról, hogyegy iskola mennyi pluszpénzt kap Washingtontól, a központi kormányzattól, nem aszegény tanulók aránya, hanem az, hogy hol érik el a legalacsonyabbteljesítménymérési eredményeket. Bízd rá a központi kormányra, hogy ösztönözzea városi iskolákat, tegyék rosszul a dolgukat, és tegye őket ellenérdekelttéabban, hogy fejlődést érjenek el! „Jó tanács" - új kormányzati reformerekfigyelmébe.
(Fordította: Balázs Éva)