Az oktatás minősége és a pedagógus munkájának értékelése

A fentiek mellett egyéb értékelésre alkalmas mutatókat, információkat egyéb forrásokból is igyekeznek szerezni az erre fogékony iskolavezetők. Az iskolák „felső sávja" pedagógiai eredményességének szokásos mutatója például az országos vagy nemzetközi tanulmányi versenyeken való sikeres részvétel. Ez azonban valójában csak az egyes egyéneket: a tanulót és pedagógust, illetve a kettejük „párosát", s csak a legjobbakat, nem az átlagot minősíti, ám igen informatív (a „mérés" szó itt kategorikusan nem használható!). Míg az egyik büszkeség forrása, a másik „szélső érték": a pedagógus gyenge szakmai teljesítményének megragadása, s erre megfelelő érvek megtalálása gyakori igénye az iskolavezetőnek. A pedagógusi munka minőségére általában következtetni lehet a gyerekek teljesítményéből. Tudni kell azonban, hogy ezek számtalan tényezőtől, mindenekelőtt a gyerekösszetételtől függnek, amelynek belső eltéréseit gyakran épp az iskola vezetése hozza létre. A pedagógus tanulócsoportjainak hosszabb idő alatt értékelt teljesítményátlaga és szórása tájékoztat a szűken vett tanulmányi munkáról, de ehhez valójában megfelelő, sztenderdizált diagnosztikus tesztek szükségesek. E tesztek azonban elsősorban nem a vezető, hanem a tanító pedagógus munkáját segítik, s nem is valók másra.

Az igazgató mint pedagógiai vezető egyik fontos és felelős tevékenysége az oktatás minőségének biztosítása az iskolában. Ennek kulcstényezője a pedagógus. Az igazgató tehát nem mondhat le arról, hogy nyomon kövesse, elemezze és az érintettel együttesen értékelje a pedagógus munkáját, annak eredményességét. Erre 1997 óta törvényi kötelezettsége is van. A pedagógusok szakmai „eredményessége" azonban olyan sokdimenziós és kvalitatív kategória, amelyet nem lehet leszűkíteni egy mégoly fontos részelemére. Magát a tanulói tanulmányi sikerességet sem minősítheti pusztán az előmenetel adott szintje, csak ha ismertek annak változási tendenciái is. Az oktatás igazi eredménye a „hozzáadott érték". (Emellett az iskola életében éppolyan fontos, hogy a többi szocializációs funkciót is sikeresen közvetítse a pedagógus.) S nemcsak azt nehéz definiálni, hogy ki a kiváló szaktanár: a „versenyistálló-idomár" vagy inkább a tantárgy iránti fogékonyság kifejlesztője; és ha azé, vajon mindenkiben, sokakban vagy: kevesekben éri ezt el, de ott nagyon? A különféle kiválóságokat is nehéz egymás mellé tenni. S mit tegyünk az egyik területen kiváló, másban problémákkal küzdő pedagógussal? Az „átlagos" pedagógus jobb-e, mint a kiegyenlítetlen, de a tanulóra hatni tudó, hiteles személyiség? A dilemmák eredménye többnyire az, hogy a pedagógust részben önmagához mérve, részben egy hosszabb időszak alatt értékeli munkahelyi vezetője. A szakmai munka értékelésének egy másik gátja a közalkalmazotti törvény. Ahol az előmenetel döntően a besorolástól függ, s a minimumszinten túli differenciálásra belátható időn belül nincs fedezet, ott a szakmai értékelés keretei szűkek. A pedagógus-értékelést a jelenlegi magyar helyzetben nehezíti az is, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt az iskolák fenntartói számára a pedagógus-elbocsátás gazdasági szükségszerűség, amelyhez az iskola vezetőjének kell meghoznia az egyéni sorsokat megszabó döntéseket. Ilyen helyzetben az iskolavezető törekvése a szakmai munka megragadható kritériumaira csak visszásan sülhet el. Az iskola vezetője többnyire csak a tantestület egy új tagjának felvételekor kerül a pedagógus értékelésével kapcsolatban komoly döntési helyzetbe. Ez a helyzet azonban a szakmai alkalmasságnak elsősorban csupán formai elemeire tud tekintettel lenni, a „tartalmiakat" többnyire az intuíció adja.

Az Európai Közösség országainak egy részében működnek pedagógus-értékelési rendszerek. Ezek, más szakmákhoz hasonlóan, részben a szakmai minősítés funkcióját látják el - az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a legtöbb nyugat-európai országban sincs a „jók" anyagi többlethonorálására megfelelő fedezet! -, részben hozzájárulnak a pedagógustevékenység árnyalt leírásához, s ezzel egy „szakmai sztenderd" kialakításához. Ez utóbbi égetően hiányzik a magyar oktatásügyben is. A munka azonban megkezdődött, több műhely foglalkozik a pedagógus-értékelés rendszerének kialakításával.