12.2. A közoktatás tervezése-fejlesztése területi irányítási szinten

 

(Forrás: Balázs Éva - Palotás Zoltán, 2006 http://www.ofi.hu/tudastar/jelentes-magyar/balazs-eva-palotas )

„A 90-es években Magyarországon két szinten jöttek létre új területi irányítási jogosultságok. 1996-ban a megyei önkormányzatok szintjén, amelyek megyéjük területére készítendő középtávú közoktatás-tervezési feladatokat kaptak, majd 1999-ben a régiók szintjén, ahol a miniszter irányítása alatt álló, hatósági és szakmai irányítási feladatokat kapott központi hivatal, az OKÉV egységeit hozták létre (Jelentés..., 2003). A két szint tehát eltérő jogállással, eltérő feladatokat és igen eltérő irányítási környezetben lát el. A két szervezet között az oktatásirányítás előtt álló új kihívások szempontjából más, nem jelentéktelen különbségek is vannak. A megyei önkormányzatoknak - a települési önkormányzatokkal azonos jogállásukból adódóan - a területi irányításban igen korlátozottak a lehetőségei, de helyi választások útján jönnek létre (tehát van közvetlen politikai legitimációjuk), az önkormányzati rendszer kereteiben a közigazgatás meglévő, (bizonyos mértékben hagyományos) rendszerébe illeszkednek, és a közoktatással egyéb közszolgáltatások között/mellett foglalkoznak. Ez utóbbi azzal jár, hogy más ágazatokról is vannak információik, és ezekkel is vannak kapcsolataik az önkormányzati szakigazgatáson belül. Az OKÉV egységei az ágazati irányítás" szervezetei, ..."így a területi beágyazottság igénye nélkül is működhetnek a - történelmi hagyományokkal nem rendelkező, s az új közigazgatási rendszerben is rövid múltra visszatekintő - tervezési-statisztikai régiókban. Feladatkörük kizárólag az oktatási ágazatra korlátozódik, más hasonló dekoncentrált ágazati szervekkel nincs szakmai kapcsolatuk, így nincs tapasztalatuk az ágazatok közötti együttműködésben.

E két szint fejlődésének várható perspektíváiban meglehetősen nagy a bizonytalanság, de valósak azok a dilemmák is, amelyek a két megoldás közötti választást nehezítenék. A régiók és általában a területi középszintek alapproblematikája - hogy hol legyenek a területi hatáskörrel rendelkező szintek, melyek legyenek ezek a hatáskörök, és milyen legyen az egyes szintek egymáshoz való viszonya - a közigazgatás-szervezéssel foglalkozó szakemberek évtizedes vitatémája (Kovács, 2004). A régiók fejlesztésének igénye az Európai Unió strukturális és kohéziós politikájából s az e politika fő eszközét jelentő strukturális alapok rendszeréből következik. A támogatási szabályozás és feltételrendszer alapja, továbbá a támogatások döntő részének helyszíne a regionális szint (NUTS II).12 A magyar régiók létrehozása az EU-csatlakozás szükséges lépése volt; az ez alatt lévő területi szint, a megye, léptéke és elaprózottsága miatt szóba sem jött, hogy NUTS II szintre kerüljön. A magyar régiók népességszáma (977 ezer-2,8 millió fő) megfelel az EUROSTAT iránymutatásának, amely NUTS II szinten 800 ezer-3 millió lakosságszámú területi egységekkel számol, de az EU-ban vannak ennél jóval nagyobb népességű régiók is. Az 1998-ban létrehozott régiókban megkezdődött a regionális intézményrendszer kialakítása, de csak a területfejlesztés vonatkozásában, amely a strukturális politika intézményrendszerének kiépítése során leginkább nélkülözhetetlen volt. Amíg azonban a területfejlesztés a nemzetközi gyakorlatban átfogó, ágazatokon felüli, komplex megközelítésre épül, a hazai hagyomány inkább szűken értelmezi. Pedig az EU-szabályozás nem technikai jellegű: a regionális szintű támogatáspolitika fő célja a szubszidiaritás erősítése, ami a régiók döntéshozatali jogainak bővítését, távlatában az önkormányzati régiók létrehozását igényli. Ezt az irányt az új Országos Területfejlesztési Koncepció13 deklarálta is, de a reálfolyamatokban igen kevés történt.

A régiók fő fejlesztési döntéshozatali szervei a már 1998-ban létrehozott Regionális Fejlesztési Tanácsok (RFT). Ezekben azonban - több jogszabály-módosítás után is - magas a kormányzati szereplők aránya (ezek egyike az oktatási miniszter megbízottja), így a szubszidiaritás csak részlegesen érvényesül. Az egyéb tagsági és delegációs szabályok alapján oktatási szakemberek elsősorban politikai felhatalmazással kerülhetnek be a tanácsokba."

„A magyar önkormányzatiság politikailag érzékeny rendszerében a megyei önkormányzatok területi irányítási feladatainak perspektívája a legbizonytalanabb; a megyékből összeépülő régiók fejlődési kilátásai pedig az érintettek ellenérdekeltségei miatt még akkor sem biztatóak, ha ezt a politika támogatná. A 2005-ben elfogadott Országos Területfejlesztési Koncepció a megyék jövőjét két irányban is lehetségesnek látja. Az egyik a szolgáltató megye, amely az intézményi ellátást, a közszolgáltatásokat biztosítja, szigorúan kikerülve a párhuzamos regionális funkciókat. Ez a közigazgatási reform hiánya esetén is megvalósítható lenne, és jószerivel ez felelne meg az aktuális állapotnak. A másik lehetséges funkció a fejlesztéspolitikai integráló szerep, amelyben a megyék lehetőséget kaphatnának a strukturális támogatások kezelésére, szakmailag közreműködhetnének kistérségi és/vagy regionális programokban, s akár operatív programok végső kedvezményezettjei is lehetnének. A közoktatás megyei szintű irányítási rendszerének továbbfejlesztési lehetőségei e két esetben természetesen eltérőek lennének.

Az 1996-ban létrehozott területi tervezési rendszer szellemében egy stratégiai, fejlesztésorientált szemléletet képviselt, jóllehet szűkös hozzárendelt eszközökkel (Balázs-Imre, 1999), de a későbbi fejlődés nem kedvezett e megközelítésnek. Egyrészt azért, mert a helyi tervezéssel kibővülő, s új koordinációs lehetőségeket kapó területi tervezési rendszer szűkebb célok, az intézményhálózat kapacitástervezése és racionalizálása felé mozdult el, másrészt pedig azért, mert a tervek megvalósításának fő eszközeit, a megyei közalapítványok forrásait specifikus területi fejlesztési célok helyett túlnyomóan központi oktatáspolitikai célok szolgálatába állították." ..."A központi források ugyan nagyságrendileg növelték meg a közalapítványok pénzeszközeit, de e szervezetek szerepe inkább technikai közvetítéssé vált (Balázs Éva (2001): A közoktatási tervezés rendszere; a területi és helyi tervezés. In: Palotás Zoltán (szerk.): Önkormányzat és közoktatás 2000. Országos Közoktatási Intézet, Budapest. ). Ha a megyék közigazgatási és területfejlesztési perspektívája az, hogy megmaradnak a települési önkormányzatok által nem kötelező feladatok ellátásánál, és nem kapnak szerepet a strukturális politikában, területi tervezési és koordinációs feladataik újra megerősítése nem haszontalan, de hosszú távon nem alapvető szükséglet. A második esetben viszont nemcsak célszerű, hanem kikerülhetetlen is a megyék fejlesztésorientált tervezésének az eredeti irányt megcélzó továbbfejlesztése. A tízéves tervezési tapasztalattal rendelkező, a térségük településeivel a konfliktusok ellenére is szoros kapcsolati hálóval bíró megyei önkormányzatok a területi közoktatás-irányítás fontos és hiánypótló szereplői lehetnek."

A ..."többcélú kistérségi társulások bekerültek az önkormányzati iskolafenntartók körébe. A közoktatási törvény VI. fejezete új paragrafussal egészült ki, amely szerint a megalakult többcélú kistérségi társulások kezdeményezhetik a megyei szinthez rendelt pedagógiai szakszolgáltatási és szakmai szolgáltatási feladatok ellátását, az átvett feladatokról a megyével megállapodást kötnek, melynek alapján a feladat ellátását biztosító megyei intézményi vagyont a kistérség használatára át kell engedni. A kistérség az általa ellátott feladatok vonatkozásában önálló intézkedési tervet köteles készíteni."

„Az elkészült kistérségi terveket a minisztérium szakigazgatási szervei gyűjtötték össze. A kistérségi terveket azonban nem kellett elküldeni a megyei önkormányzatoknak, ami arra utal, hogy a kistérség és az állami szint van egymással kapcsolatban, s nem a kistérség és a megye."