I.7. A dolgozat szerkezete

Az előző oldalak kissé más megközelítésből mutatnak rá a rekreáció jelentőségére elsősorban az egészségmagatartás szepontjából, és ezzel a munkaképesség megszerzése és megtartása fontosságára.  A leírt ismereteken túl, a korábban megjelent munkákat hivatkozással emeltem be, nagyon fontos, hogy tekintsenek bele azekbe a rekreáció hazai irodalmának reprezentatív képviselői nek írásaiba.

A bevezető, elméleti megalapozó fejezeteket követően (I-II-III. fejezet) az I. kötet anyaga a turizmus, sportturizmus és a hozzá kapcsolódó gyakorlati megvalósítási területek elmélete és gyakorlati megvalósítás leírása található.  Így kapott helyet a túra és természetjárás, a téli táborozás és síelés valamint a vizitúrázás ismereteinek leírása, oktatási, szervezési ismereteinek összefoglalása. Ezek az ismeretek az önálló felkészülés anyagát képezik, hiszen a tervezett képzés, -továbbképzés kontakt kis óraszáma miatt, ott elsősorban a gyakorlati megvalósítás eszközrendszerét igyekszünk megmutatni a hallgatóknak.